Evangélium
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt.
Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3,31–35)
Gondolat
Az elmúlt napokban olvastuk a mai szakasz előzményét, hogy rokonai erővel magukkal akarták vinni Jézust, mert az a hír járta, hogy eszét vesztette (Mk 3,21). Ebből a kontextusból nem szabad kiragadni a mai részt.
Nem a családról és rokonokról tesz itt elsősorban egy nyersnek tűnő kijelentést, hanem tanítja hallgatóit és a mai olvasókat, láthatjuk azt, hogy ő hogyan tekint ránk, rokonaira és a mennyei Atyára.
Nem arról van itt szó, hogy Jézus nem tartaná fontosnak a családi kapcsolatokat, azt, hogy kedves legyen édesanyjához és rokonaihoz. Jóval inkább az a lényeg, hogy szemében Isten akarata mindennél előrébb való. A családi, rokoni kapcsolatoknál is. Ez nem áll szemben a szeretet parancsával, s elsősorban saját magára vonatkoztatja. Ez a hozzátartozás feltétele: teljesíteni Isten akaratát.
Előbb azonban fel kell ismerni azt. Sokan évekig küszködnek ezzel, mások pedig mindenre egy-kettőre rámondják: ez az Isten akarata. A megkülönböztetés, a belső figyelem, hiteles vágyaink, az imádság ad választ a kérdésre, hogy mit is akar tőlem Isten?
