Szent Kereszt felmagasztalásának emléknapján Bonchida katolikus hívei ünnepelni gyűltek össze. Ha számban ők kevesen is vannak, e napon a templom mégis sokakkal telt meg: helybéliekkel, Válaszútról, Bácsból, Kolozsvárról jövőkkel, mert közösség formálódik Kovács Árpád bácsi plébános által a hozzá tartozó plébánia, de a filiák hívei között is. A különböző közösségek úgy gondolkodnak, törődnek egymással, mintha testvérek lennének, mert a jó pásztor összegyűjti és összetartja híveit. A szentmisére a fájdalmas rózsafüzérrel, majd a gyulafehérvári egyházmegye megújulási imájával hangolódtak.
A helység, Bonchida Kolozsvártól északkeleti irányban 30 kilométerre, a Kis-Szamos jobb oldalán helyezkedik el. A katolicizmus már a 12. században jelen volt a településen. Erről vall régi templomuk, melyet a reformáció óta a reformátusok használnak. Bonchidáról mint királyi birtokról történelmi említést már az 1263-as okiratokban is találhatunk. A 14. század végén a település a gróf Bánffy család birtokává vált, mely 600 éven keresztül így maradt. A bonchidai kastély épületegyüttese több száz év építészeinek fáradtságos munkájaként és a család anyagi támogatásával nőtte ki magát azzá, amiben a ma élők is gyönyörködhetnek. 1830-ban a kastélyban kápolna is épül. Száz év sem telt el, amikor gróf losonci Bánffy Miklós Pál Domokos, a helység református főgondnoka, Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja, az egykori magyarországi külügyminiszter, az író és polihisztor isten- és emberszeretetéről, valamint felesége, Váradi Aranka híres színésznő iránti tiszteletéről tett tanúságot. Támogatásával Bonchidán templomot építtetett neogótikus stílusban. Ennek tornya északnyugati fekvésű, hajója kereszt formájú, apszisa sokszögű. Szentélye, a kor hagyományával ellentétben, a templom délkeleti részére készült. Tornyát gótikus elemek tarkítják, orgonája neogótikus.
A szép szeretet e szent helyén a búcsús szentmisén Kovács Árpád kisbácsi, Székely Dénes monostori, Jakab Gábor kerekdombi és Ferencz Antal kolozsvár-szentpéteri plébános koncelebrált. Jakab Gábor főcelebráns, a gyulafehérvári egyházmegye legidősebb aktív papja bevezető beszédében a karthauzi szerzetesek jelmondatával közelítette meg a kereszt fogalmát: ,,Stat crux, dum volvitur orbis.”, azaz ,,Áll a kereszt szilárdan, körülötte forog a világ.” Ezt követően Ady Endre költőnk Krisztus-kereszt az erdőn című versét szavalta el. Ezzel szemléltette, hogy mennyire másképp néz mindenki a keresztre, ameddig meg nem érti annak jelentését, értékét. A versben szereplő apa érett és értő tekintete évek múltán jut el fia értelméhez, amikor a már felnőtt gyermek felfedezi a kereszt titkát. A gyermekként elmulasztottakat most megemelt kalapjával pótolja, tisztelegve a feszület előtt. Arra buzdított, hogy tanuljuk el ezt a tiszteletet, és szívleljük meg az oly sokszor kimondott ima szövegét: Imádunk téged ,Krisztus, és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!
Említette, hogy sok helyen a világban a keresztet, a feszületet levették a falakról, mert nem értették meg, sőt nem is keresték a kereszt értékét. De mi azért jöttünk e templomba, hogy hódolatunkat fejezzük ki a kereszt előtt.
Az olvasmányt (Szám21, 4b–9) és a szentleckét (Fil 2, 6–11) a közösség aktív tagjai olvasták fel, olyanok, akik Istennek e házáért, a közösségért, Isten népének alakulásáért sokat tettek az évek során. Ezt nem csupán emberi erőből táplálkozva tették, hanem a Fennvaló irányításait megszívlelve és megvalósítva. Az evangéliumot (Jn 3, 13–17) Székely Dénes plébános ismertette.
Az olvasmányban a Mózes ellen lázadó nép, Krisztus keresztjének előképeként, a rézkígyóra tekintve gyógyul ki a kígyómarásból. A szentleckében pedig Jézus mély alázatából tanulhatunk engedelmességet.
Ferencz Antal plébános Böcskei László nagyváradi püspöknek a Nemzetközi Eucharisztikus kongresszusról továbbított tanácsát tárta elénk: ,,Nem imádkozhatunk csukott szemmel. Ha csukott szemmel imádkozunk, akkor könnyen elveszíthetjük realitásérzetünket.” Ajánlotta, hogy ima közben is figyeljünk a környezetünkben levőkre. Példaként Áron püspököt hozta fel, aki gyakran használta az emberekre a társ kifejezést. Megfogalmazta, hogy érték az ember: Isten szeretett teremtménye, aki szabad akarattal és öntudattal rendelkezik, amivel nem élhetünk vissza, mert akkor a semmiben veszünk el. Szabad akaratom által, becsukott szemmel nem tekinthetem senkinek a mellettem ülőt még ima közben sem, hanem megtisztelem azzal, hogy észreveszem. Az imában Istenre figyelek, aki egészen más. A körülöttem levő emberek is másabbak mint én, ezért figyelmemet rájuk is irányítanom kell, hogy őket közléseikkel együtt tiszteljem. Mint minden egyén, ők is szeretetre vágynak. Ady Endre költő sorait idézve támasztotta alá mondandóját: ,,Szeretném, ha szeretnének.” A 36 év papi tapasztalattal rendelkező beszélő elárulta, hogy káplánsága idején gyakran járt e helyre szolgálatot teljesíteni Kolozsvár belvárosából. Most tudja igazán értékelni és ugyanakkor megérteni Alexander Iszajevics Szolzsenyicin szovjet keresztény írót, aki a Gulagot is megjárta, hogy nem az ember méltóságát kell megvédeni, hanem a kötelességét. Az ember tisztelete jó, ha nem csak a körülöttünk levőre vonatkozik, hanem mindazokra, akik egykor körülöttünk éltek. Ezért ajánlotta, hogy imádkozzunk a tisztító tűzben szenvedő lelkekért, azokért, akik már nincsenek köztünk, elhunyt rokonainkért, szülőkért, tanítókért, azokért, akik már nem ülnek mellettünk.
Jézus keresztjére nézve ,,igazi embervoltunk”, kötelezettségeink jutnak eszünkbe. Márton Áron szavaira alapozva buzdított: ,,Állj meg. Fölötted az ég, lábad alatt a föld. Tekints az égre, de soha ne feledd, hogy a földön állsz s ott műveled üdvösségedet. Felelősségünk ez, mert áldozathozatalra rendelt személyek vagyunk.” A boldogsághoz szükség van a sikerélményre, de ugyanakkor arra is, hogy a sikerélmény mellett felismerjük ember voltunkat, azt hogy rászorulunk Isten irgalmára. Isten egészen más, mint az ember, mert szeretete egyformán kiárad jókra és kevésbé jókra is. A keresztre tekintve eszünkbe juthatnak saját szenvedéseink, de nemcsak ezek, hanem kötelezettségeink is. Jézus a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet kötelessége teljesítéséhez. Buzdított, hogy erősödjünk azok mellett, akik mellett öröm élni, de ugyanakkor figyeljünk azokra is, akik hibáinkra mutatnak rá. Általuk is Isten szeretetét tapasztaljuk meg, ami szintén üdvösségünket szolgálja, mert ki tudjuk igazítani azokat. ,,Tanuljunk meg szeretettel figyelmeztetni.” Vegyünk példát Jézusról, aki értünk elfogadta a szenvedést, sőt kínzóinak meg tudott bocsátani és imádkozott értük. Szenvedése megnyitotta számunkra az üdvösség felé vezető utat.
,,Mindenkinek át kell lépni élete pusztaságára.” Pusztai vándorok vagyunk, de úgy járjuk utunkat, hogy a feszület előtt megemeljük kalapunkat, mert kincs a szenvedés, kincs a feszület. Azért van a szenvedés, hogy lelkünk zavaros tava tiszta vizűvé váljon, mert így nemcsak a ,,parton levő fák” fognak benne látszani, hanem a tóban ,,úszkáló halak” is. ,,Amíg jól megy sorunk, olyan mint, amikor a tiszta vizű tóba nézünk. Abban a pillanatban, amikor valami történik, elhomályosodik a tiszta vizű tó”.
,,Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn3, 16). Isten minden embert testvérének, társának tekintett. A kereszten levő Jézusra tekintve értelmet kap a hitünk. A szónok Jakab Antal püspök mondására alapozva tanácsolta, hogy egyszerűen kell éljünk, Isten és ember felé fordulva, keresztényekként még több jót téve, ha azt megengedik. Azoknak, akik a templomba belépnek, feladatuk, hogy imádkozzanak, énekeljenek, hálát adjanak, de az Úr kegyelmét kérve, hogy ,,szaporábban lépkedjünk” az alázatban, a szeretet szolgaságában embertársaink felé. Csak így kerülünk egyre közelebb meghívó Istenünkhöz. Mindehhez szükséges, hogy megértsük, mint Zebedeus fiai, Jakab és János apostol, hogy ,,az utolsó hely valójában a legelső”. Ezért jó, ha lelkünk szemét nyitva tartjuk Isten számára, hogy az ő élő közösségéhez tartozzunk. ,,Isten jóságos szívéhez kell kikössünk”. Életünknek hitünk ad értelmet. Isten az ,,aki jövőt tud adni, mert általa új napok jönnek, melyeken elmondhatjuk reggel a Szívem első gondolatát és hálát adhatunk az Ó én édes Jóistenem imával.
Az alázatra és egymás szolgálatára példát éltek elénk a koncelebráló paptestvérek, amint egymásnak segédkeztek a szentáldozat bemutatása alatt a misekönyv lapozásában, a kellékek előkészítésében, de a hívek számára oly fontos liturgikus énekek kivetítésében. Így vált az áldozatbemutatás közösségivé Istennel és emberrel egyaránt.
Kovács Árpád kisbácsi plébános, aki e filiában is hűségesen végzi papi teendőit, megköszönte és kiemelte Jakab Gábor plébános segítségre nyitott szemmel történő szolgálatát és az oly figyelmes egymásmellettiségüket, mint szomszédos plébánián szolgáló paptestvérek. Isten fizessével hálálkodott Ferencz Antal plébánosnak az igehirdetésért, és egyben káplánsága szolgálataiért e helyen, mellyel hozzájárult e kicsinyke közösség Isten felé vezetéséhez. Székely Dénes paptanárnak a búcsús szentmisén való szolgálata mellett megköszönte az évek során a papi hivatások felkarolását és a szolgálatra való meghívások támogatásait. A plébános Jakab Endre kántor gyümölcsöző munkáját is kiemelte. Köszönetet mondott a templom és környéke búcsúra való előkészítéséért. A szentmise közös lakomája után arra kért mindenkit, hogy hallják meg az agapéra való meghívást, melyet gondos és szorgos kezek készítettek elő, Isten szeretetét mások felé sugározva.
A Hol Szent Péter sírba téve…, a Himnusz és a Keresztfához megyek kezdetű liturgikus népénekek lelkes eléneklése, a családias vacsora elfogyasztása és beszélgetések után testi-lelki táplálékkal felruházva, az őszi este frissességével ki-ki saját életében kamatoztatni indult a tapasztaltakat.
A kocsi tovarepült. Bonchidától lassan eltávolodtunk, de az Isten és emberszeretetből épült temploma ottmaradt, hogy a sok-sok éven keresztül oda járó hívek, még ha kevesen is vannak, hirdessék továbbra is, hogy Isten a szeretetre nyitott szemeken és az ő igéjét meghalló füleken keresztül jut el az emberhez, de csak akkor, ha észreveszem imáimon túl a mellettem élő embert, akit a fohászokban Isten színe elé viszünk. A szeretetből élet fakad: itt a földön boldog holnap, de odaát az üdvösség hervadhatatlan koszorúja.
Bíró Jolán-Ilona
