Ott voltam, amikor gondolatban megszülettél egy lánynak a szívében. Azt mondta rólad ismeretlenül, hogy te leszel életének szemefénye és ezzel a fénnyel nézett elragadóan édesapád szemébe. Ott voltam, amikor először érezte, hogy létezel, ahogy kavargott benne az öröm és a félelem egyidejű lüktető érzése. Ott voltam, amikor megszülettél, az első érintésnél, ahogy neveden szólított fájdalmában. Ott voltam, amikor egy erős férfikéz bársonyosan magához szorított, éreztem azt a pihe leheletet, amit az arcába szuszogtál.
Ott voltam megannyi sírásban és kacagásban, az első lépésednél, az első esésednél és láttam, ahogy szaladsz. Veled örültem és veled fájt, ha esésedben horzsoltad magad. Ott voltam, amikor összetetted a kezed és próbáltad befogadni, hogy úgy vigyázok rád, amit egy szülő is nehezen tud magyarázni neked. Ott voltam a kérdéseidben, a kétségeidben, a kereséseidben, a szeretetedben, szerelmedben és igen, ott voltam a csalódásaidban, ott voltam, amikor nem szerettél élni. Ott voltam akkor is, amikor nem tudtál segíteni, mert erődet és lehetőségedet felülmúlta az a bizonyos megpróbáltatás, de sokszor bátorítottalak az arcokban, amikre talán nem is figyeltél, úgy tettél egy enyhe jót valaki életében.
Ott voltam, amikor el kellett fogadnod veszteséget, gyengeséget és millió megingást. Ott voltam veled, amikor valaki átölelt, amikor majdhogynem beleroppantál egy nehéz helyzetbe, de egyetlen szó, mosoly vagy éppen jelenlét erőt adott neked. Ott voltam, amikor tükörbe néztél egy reggelen és megdöbbentél, hogy eltelt az élet. Ott voltam, amikor virágot adtál, asztalra tettél és ott voltam, amikor egy sírhanthoz vitted. Ott voltam, amikor már nem volt szavad, követelésed, csak te és a némaság, egy napsugárban, szélben, viharban, hóban próbáltalak ölelni, hogy érezd, az én kabátom téged is betakar. Ott voltam, folytathatnád te is és jól tennéd, ha folytatnád a sok hiányt és elégedetlenséget sorakoztató szavaid helyett.
Ugye mondod, amikor nehéz és amikor minden jó, hogy ott vagyok veled? Ugye minden nap végén el tudod mondani bukásaid ellenére, hogy veled voltam és ha akkor nem is, de utólag örülsz jelenlétemnek? Mert ha nem akarod sorolni magadnak, hogy hányszor ott voltam veled, akkor szomorúan meg kell kérdezzem tőled: te is el akarsz hagyni? Mint oly sokan ezen a világon. De én mindig emlékszem arra az örömre, amikor először szóltál hozzám, amikor megszólítottál és amikor kétségbeesve igazán mondtad a nevem, amikor imádkoztál. Ezért ha úgy döntesz, hogy nem hagysz el, tudd, én mindig ott voltam és leszek veled.
Bilibók Géza
Illusztráció: pixabay
