Hivatalosan is nyár van, javarészt a kánikula, a kirándulások, a nyári táborok, fesztiválok és a mit csináljak a vakáció alatt a gyerekkel kérdések időszaka. Számos táborozási, kirándulási lehetőség kínálkozik minden nyáron, csupán pénz, elhatározás és kedv kérdése, hogy miben veszünk részt, legyen az egyházi vagy világi program. Sokan a vízpartra kívánkoznak a nagy melegben, mások a hegyekbe szeretnek inkább menni.
A közösségi oldalakon megjelennek a szebbnél szebb nyaralós képek, ami néha jókedvre derít, máskor elgondolkodtat. Mert már nem csak ősszel kell majd mondani valamit az iskolában, hogy hol is voltál, mit csináltál a nyáron, hanem a közösségi oldalon is „illik” valami nyomot hagyni arról, hogy amúgy szórakoztál is a nyáron. Mindig rossz hallani, amikor a gyerekek szorongva mennek iskolába, hogy vajon mit mondanak majd azokhoz képest, akik heteken át tudnak nyaralni, kirándulni minden nyáron. A kérdésbe, hogy egy jó program, kirándulás, kikapcsolódás inkább pénz, elhatározás vagy kreativitás kérdése, nem bonyolódnék bele.
A szomorúbb az, hogy hajlandó az ember úgy érezni, drága kirándulásra márpedig „kell” menni. Mert mindig vannak kimondott vagy kimondatlan trendek, melyeket valahogy illene követni. Egy másik ilyen trend egy ideje a költözzünk vidékre, ki a természetbe, kerüljük el minél messzebbre a városi pezsgést, s betontengert, a zajt és sok minden mást, ami vele jár. Ami önmagában szép dolog, és nem is lehetne semmi baj vele, hisz jó dolog ott élni. Egy kis megfigyelésem van ezzel kapcsolatban: kevés olyan ember adódik a vidéki életet reklámozók körében, aki a valóságról is képet ad. A munkás, dolgos, nehezebb napokról is ugyanúgy beszámol, mint a szépekről, amikor minden jól sikerül, nem veri el a szénát az eső, a veteményt sem a jég, minden jól fejlődik, és még fel is lehet szusszanni, élvezni azt, amit létrehoztunk, amiért megdolgoztunk.
A vidéki életet, kevés kivételtől eltekintve, a közösségi oldalakon úgy látjuk, mintha a Mikszáth-féle paraszti romantikát akarnánk elismételni érettségire készülve.
Ott van a szép természet, a szép mező, a kiegyensúlyozott emberek, akik buzdítanak a pihenésre, a lazításra, arra, hogy milyen jó olvasgatni a szénabála árnyékában, majd a kertből szedett zöldségből főzni valami finomat. „A mindennapi gondok és örömök váltakozása teheti az életet értékessé. A feladatok munkát követelnek, az elvégzett munka öröme hálaadást kíván. Mindent Isten nagyobb dicsőségére!” – írja egy olyan gazdálkodó, aki az érem mindkét oldalát mutatja. Talán többen kellenének, akik nem csak a mindig idilli oldalt reklámozzák.
