A szentatya május 25-én délután sok ezer gyermekkel találkozott a római Olimpiai Stadionban a gyermekek első világnapja alkalmából. A rendezvényt a Kulturális és Nevelési Dikasztérium szervezte. Az ünnepséget több mint száz, hagyományos ruhába öltözött küldöttség felvonulása nyitotta meg. Érkezésekor a pápát az öt földrész képviseletében öt gyermek köszöntötte, mindegyik a saját nyelvén. A szentatya üdvözlő beszéde után a gyerekek kérdéseket tettek fel, melyekre a pápa válaszolt. Az idei világnap valójában kétnapos, 26-án, Szentháromság vasárnapján is a gyermekek ünnepéhez kapcsolódóan mutatott be szentmisét Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában.
Kedves lányok és kedves fiúk!
Itt vagyunk! Megérkeztünk! Elkezdődött a gyermekek világnapjának kalandja. Azért gyűltünk össze itt, az Olimpiai Stadionban, hogy megadjuk a „kezdőrúgást” a lányok és fiúk mozgalmának, akik olyan békés világot akarnak építeni, ahol mindannyian testvérek vagyunk, olyan világot, amelynek van jövője, hiszen vigyázni akarunk a környezetünkre. „Szép világot” – szólt a dalotok. Köszönet érte!
Bennetek, gyerekek, minden az életről, a jövőről beszél. Az egyház pedig, mely anya, gyengéd szeretettel és reménnyel fogad és kísér benneteket. Tavaly november 6-án abban az örömben volt részem, hogy több ezer gyermeket köszönthettem a Vatikánban a világ számos tájáról. Azon a napon örömhullámot hoztatok; és elmondtátok nekem a jövőre vonatkozó kérdéseiteket. Az a találkozás mély nyomot hagyott a szívemben, és megértettem, hogy a veletek folytatott beszélgetést folytatni kell, ki kell terjeszteni megannyi más gyermekre. Ezért vagyunk ma itt: hogy folytassuk a párbeszédet, hogy kérdéseket tegyünk fel és válaszoljunk egymásnak.
Tudom, szomorúak vagytok a háborúk miatt. Kérdezem tőletek: szomorúak vagytok a háborúk miatt? [A gyerekek válaszolják: „Igen!”] Nem hallom!” [„Igen!”] Ma Ukrajnából menekült gyerekeket fogadtam, akik nagyon szomorúak voltak a háború miatt. Néhányan sérültek voltak. A háború szerintetek jó dolog? [A gyerekek válaszolják: „Nem!”] Nem hallatszik! [A gyerekek válaszolják: „Nem!”] És a béke jó dolog? [A gyerekek válaszolják: „Igen!”] Szeretlek így hallani benneteket, gyerekek. Szomorúak vagytok, mert sok kortársatok nem járhat iskolába. Vannak lányok és fiúk, akik nem járhatnak iskolába. Olyan valóságok ezek, amelyeket én is a szívemben hordozok, és imádkozom értük. Imádkozzunk azokért a gyermekekért, akik nem járhatnak iskolába, azokért, akik szenvednek a háborúk miatt, azokért a gyermekekért, akik éheznek, azokért, akik betegek és senki sem ápolja őket!
Felteszek egy kérdést. Jól figyeljetek! Tudjátok-e, mi a mottója a gyermekek mai világnapjának? Tudjátok-e, mi a mottó? A mottó egy mondat a Bibliából: „Íme, újjáteremtek mindent!” (Jel 21,5) Hallottátok? [A gyerekek válaszolnak: „Igen!”] „Íme, újjáteremtek mindent!” Elmondjuk együtt? [Mindannyian együtt:] „Íme, újjáteremtek mindent!” Még egyszer: „Íme, újjáteremtek mindent!” Ez a mottó. Gyönyörű! Gondoljatok bele: Isten ezt akarja. Minden, ami nem új, elmúlik. Isten újdonság. Az Úr mindig újat ad nekünk.
Kedves gyerekek, menjünk előre, és örüljünk. Az öröm a lélek egészsége. Kedves gyerekek, Jézus azt mondta az evangéliumban, hogy szeret benneteket. Felteszek egy kérdést: szeret-e benneteket Jézus? Nem hallom! [A gyerekek válaszolnak: „Igen!”] És az ördög szeret benneteket? [A gyerekek válaszolnak: „Nem!”] Ügyesek vagytok! Gyerünk, hajrá! Most pedig, ha szeretnétek, imádkozzunk együtt édesanyánkhoz, mennyei édesanyánkhoz!
Isten áldjon meg benneteket!
Ferenc pápa beszélgetése a gyerekekkel
Szia Ferenc pápa, Jeronimo vagyok, kolumbiai. Igaz-e, hogy a béke mindig lehetséges?
Szentatya: Köszönöm a kérdésedet, ügyes vagy! Ennek a gyermeknek a kérdése… Ti mit gondoltok? A béke mindig lehetséges vagy nem? [Válaszolnak: „Igen.”] Nem hallom… [Válaszolnak: „Igen!”] A béke mindig lehetséges. De hogyan lehet békét kötni? Gondoljunk például az iskolára: problémám van egy társammal… [Egy gyerek azt mondja: „Bocsánatot kérek…”] Nézd csak… Mondd te! Gyere, gyere! Mit kell tennem, amikor problémám van egy társammal? Mondd ide [a mikrofonba]! [A gyerek válaszolja: „Megbocsátani és bocsánatot kérni.”] Bocsánatot kérni és megbocsátani… és kérni… Gyere, gyere, gyere! Mondd, mondd itt, hangosan! Mit kell tennünk? Mondd, mondd! [A gyermek válaszol: „Békét kötni.”] Békét kötni… A lakóhelyünkön, amikor az iskolában játszunk a többiekkel, ugye előfordul néha valami, valami veszekedés, igen vagy nem? [Válaszolják: „Igen.”] Igen… Folytatnunk kell-e a veszekedést? [Válaszolják: „Nem!”] Nem értem… [Válaszolják: „Nem!”] Mit kell tennünk? [Válasz: „Békét kell kötnünk.”] És hogyan kötünk békét? [Válaszolják: „Megbocsátással és bocsánatkéréssel.”] Azt mondja: megbocsátással és bocsánatkéréssel. Most mutatok nektek egy békekötési gesztust. Nézzétek meg jól, figyeljétek meg jól! Nyújtsd ki a kezed! [Kezet fog egy kisfiúval.] Ez egy békekötési gesztus. És most azt szeretném, ha mindannyian megtennétek ezt a mozdulatot a mellettetek lévő kisfiúval vagy kislánnyal. Ez a békekötés gesztusa. Mindannyian együtt! Mindannyian együtt! Ez a békekötés mozdulata. A béke mindig lehetséges! Köszönöm!
Kedves Ferenc pápa, Lia Marise vagyok, Burundiból származom. Szerinted mit tehetünk mi, gyerekek, hogy jobbá tegyük a világot?
Szentatya: A kérdés úgy hangzik: mit tehetek azért, hogy a világ jobb legyen. Válaszoljatok a kérdésekre, amelyeket most felteszek nektek. Figyeljetek! Mit tehetek azért, hogy a világ jobb legyen? Veszekedjek? [A gyerekek válaszolják: „Nem!”] Nem hallom. Veszekedjek? [A gyerekek válaszolják: „Nem!”] Barátságosak legyünk egymáshoz? [A gyerekek válaszolják: „Igen!”] Játsszunk együtt? [A gyerekek válaszolnak: „Igen!”] Segítsünk másoknak? [A gyerekek válaszolnak: „Igen!”] Ha ezeket teszitek, akkor a világ jobb lesz. Gyerünk, hajrá! Ügyes kislány vagy! Az Úr áldjon meg!
Szia Ferenc pápa! Riccardo vagyok, roma gyerek Scampiából. Azt szeretném kérdezni, hogyan lehetséges mindenkit, mindenkit, mindenkit szeretni?
Ügyes vagy! Honnan származol?
Riccardo: Scampiából.
Szentatya: Vegyél cukrot! A kérdés egy kicsit nehéz, ugye? Hogyan lehet mindenkit szeretni. Szeretni mindenkit. Nem könnyű. Kicsiben kell kezdenünk: szeressük azokat, akik legközelebb állnak hozzánk. És így menjünk tovább. Ha nem szeretem az osztálytársamat, ha nem szeretem a mellettem lévő fiút vagy lányt, akkor így nem mehetek tovább. Kicsivel kell kezdenünk szeretni.
Jó estét, Ferenc pápa! Luis Gabriel vagyok, Nicaraguából jöttem, és a következő kérdést szeretném feltenni: Hogyan fordulhat elő, hogy egyeseknek se otthona, se munkája nincs?
Szentatya: Köszönöm! Vegyél egy cukorkát, kettőt, hármat! Ez nagyon valós probléma. Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Miért vannak olyan emberek, akiknek se otthonuk, se munkájuk nincs? Felteszek nektek egy kérdést: az, hogy vannak olyan emberek, akiknek se otthonuk, se munkájuk nincs, rendjén van? [A gyerekek válaszolnak: „Nem!”] Ez igazságtalanság, és sajnos sokan vannak, akiknek nincs munkájuk, nincs otthonuk, sátrakban élnek. Sokszor nincs ennivalójuk. Ma mi vidámak vagyunk, de ez a barátunk, Luis Gabriel feltesz nekünk egy kérdést: „Miért? Miért?” Ez a rosszaság gyümölcse, ez az önzés gyümölcse. És a háború gyümölcse. Ha valaki megpróbál mások fölé kerekedni, az az ember jó vagy rossz? Jó vagy rossz? [A gyerekek válaszolnak: „Rossz!”] Rossz, ahogy mondjátok. És annyi rosszaság és önzés van… Annyi ember, annyi ország költ pénzt arra, hogy fegyvereket vegyen, hogy pusztítson, közben pedig vannak emberek, akiknek nincs ennivalójuk. Fiúk és lányok, gondoljatok erre! Vannak gyerekek, akiknek nincs, mit enniük, vannak emberek, akiknek nincs munkájuk, és ez az emberiség bűne. Kérek tőletek egy szívességet: mindennap, amikor imádkoztok, imádkozzatok azokért a gyerekekért, akik ettől az igazságtalanságtól szenvednek. Ma Luis Gabriel megérintette a szívünket. Tartsunk egy kis csendet, mindannyian csendesedjünk el, még csendesebben! Nem hallom a csendet… Nagyobb csendet, nagyobb csendet! Most pedig ebben a csendben mindenki gondoljon azokra a fiúkra és lányokra, akiknek nincs ennivalójuk. Csendben, mindenki gondoljon rájuk! És imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen megoldani ezt az igazságtalanságot, amelyben mindannyian vétkesek vagyunk valamennyire. Köszönöm, fiam, köszönöm! Vegyél egy cukorkát! Ügyes vagy!
Szia Ferenc pápa! Federico vagyok, olasz. A világban mindannyiunknak egyenlőnek kellene lennünk, de vannak gyerekek, akik hozzánk képest szenvednek, miért történik ez? És mindenekelőtt, mit tehetünk, hogy segítsünk rajtuk?
Szentatya: Köszönöm Federico, köszönöm! Ez egy kicsit folytatása az előző kérdésnek. Vannak gyermekek, akik nem rendelkeznek az élethez szükséges dolgokkal. Mindannyiunknak egyenlőnek kellene lennünk, de nem vagyunk azok. Miért történik ez? Ez az önzés miatt, az igazságtalanság miatt történik. Ezért tetted fel a kérdést… Azért történik, mert az emberek önzőek, mert az emberek igazságtalanok. Köszönöm, Federico! Mindannyiunk feladata, hogy megpróbáljunk igazságosabbak lenni, azon dolgozni, hogy ne legyen ennyi igazságtalanság a világban. Mindannyian egyenlőek vagyunk, de sajnos ez nem mindig van így. Köszönöm, Federico, az Úr áldjon meg! Vegyél egy cukrot!
Kedves Pápa! […-nak] hívnak. Indonéziából jöttem, és azt szeretném kérdezni, hogy ha tehetnél egy csodát, milyen csodát tennél?
Szentatya: Ügyes vagy! Nagyon ügyes vagy! Ha tehetnék egy csodát, milyen csodát tennék? Könnyű: hogy minden gyermeknek meglegyen mindene, ami szükséges az élethez, hogy legyen mit ennie, hogy játszhasson, hogy járhasson iskolába. Ez az a csoda, amelyet szívesen megtennék. Köszönöm! Köszönöm neked! Hogy minden gyermek boldog legyen! Imádkozzunk az Úrhoz, hogy tegye meg ezt a csodát! Köszönöm!
Szia Ferenc pápa! Iolanda vagyok. Szeretném megkérdezni, helyes-e, hogy sok idős embert magára hagynak, és senki sem látogatja meg őket?
Szentatya: Te mit gondolsz? Helyes vagy nem helyes? Mit gondolsz? [Azt válaszolja: „Helytelen.”] Helytelen, ügyes vagy! Köszönöm! Vegyél egy cukrot… Tudjátok, hogy nagyon sok idős ember van, aki odaadóan élt, családot alapított, felnevelte a gyerekeit, nevelgette az unokáit, most pedig egyedül van, elhagyatottan él egy idősotthonban. Mindannyiatokat kérdezlek: ez helyes vagy nem helyes? [Válaszolják: „Nem helyes.”] Nem hallom… Igen vagy nem? [Válaszolják: „Nem!”] Nem helyes, s ezért meg kell látogatnunk a nagyszüleinket, fel kell keresnünk őket, ha otthon vannak, meglátogatni őket, ha valaki máshol van, akkor is fel kell keresni… Kérdezek tőletek valamit: Szabad-e magukra hagynunk a nagyszülőket? [Válaszolják: „Nem!”] A nagyszülőktől kaptuk az életet, ők adták át nekünk a történelmet. A nagyszülők nagyszerűek! Kérdezem: Tisztelnünk kell-e a nagyszülőket? [Válaszolják: „Igen!”] Meg kell-e látogatnunk a nagyszülőket? [Válaszolják: „Igen!”] Meg kell-e hallgatnunk a nagyszülőket? [Válaszolják: „Igen!”] Most kiáltsuk mindannyian együtt: „Éljenek a nagyszülők!” [A pápa a gyerekekkel együtt mondja: „Éljenek a nagyszülők!”] Hangosabban! [A pápa a gyerekekkel együtt mondja: „Éljenek a nagyszülők!”]
Szia Ferenc pápa! Malic vagyok, és a Seychelle-szigetekről érkeztem. Mit éreztél, amikor a te csapatod nyerte meg a világbajnokságot?
Szentatya: Boldog voltam! Boldog. (…)
Kedves Ferenc pápa, Lucy vagyok, és Ausztráliából származom. Boldogan töltöd az időt velünk, gyerekekkel? Miért?
Szentatya: Köszönöm szépen! Tehát Ausztráliából jöttél! Azt kérdezi tőlem, boldogan töltöm-e az időt a gyerekekkel, és miért. Valóban boldog vagyok. Azért vagyok boldog, mert ti örültök, mert eltölt benneteket a jövő reményének öröme. Igaz-e, hogy tele vagytok örömmel? Nem hallom! Igaz-e vagy nem igaz? [A gyerekek válaszolnak: „Igen!”] Menjetek előre bátran, és legyetek továbbra is vidámak!
Szia! Én Ido Ryu vagyok, szeretnék feltenni egy kérdést, de csak a film után.
[Elkezdődik a Manetti Bros La casa di tutti (Mindenki otthona) című rövidfilmje.]
Hogyan lehet megnyitni a felnőttek szívének ajtaját?
Szentatya: Ügyes voltál! Vegyél cukorkát! Nagyon okos kérdés. A filmben megmutatta, mennyire meghatotta az utcán alvó szegények nyomora. Megnyílt a szíve. És van egy kérdése: annyi ember van, akinek a szíve zárva van, akinek kemény a szíve, akinek olyan a szíve, mint a fal. Hogyan lehet megnyitni a felnőttek szívét? Ez nem könnyű. De bennetek, gyerekekben meg kell lennie annak a vágynak, ami benne is megvolt, hogy olyan dolgokat tegyetek, amelyek elgondolkodtatják a felnőtteket. Ő meglátott egy embert, aki szegény volt, akinek nem volt otthona, aki ázott az esőben, és levetette a ruháját, és odaadta. Ilyen tetteket kell végrehajtanotok, hogy a felnőttek is lássák. Kopogtatnotok kell a felnőttek ajtaján: apu, anyu, miért vannak gyerekek, akiknek nincs mit enniük? Apu, anyu, miért vannak emberek, akik az utcán alszanak? Apu, anyu, miért vannak emberek, akiknek nincs munkájuk? Ezeket a kérdéseket fel kell tennetek, sőt, Istennek is fel kell tennetek! Istenem, miért van ez? Az Úr segítsen bennünket! Ti, gyerekek, igazi forradalmat csinálhattok ezekkel a kérdésekkel és aggodalmakkal. Gyerünk, hajrá!
Most pedig ennek a találkozónak, ennek a napnak az örömével kell hazatérnünk. Köszönöm mindannyiatoknak, gyerekek, hogy eljöttetek! Köszönöm a szervezőknek, akik sokat dolgoztak, és azoknak, akik segítettek! Most pedig mindannyian együtt csendben fogadjuk az áldást! Mindannyian együtt. Csendben.
Jó estét mindannyiatoknak!
Fordította: Tőzsér Endre, Magyar Kurír
