A Montessori módszer az egyéni kibontakozási lehetősége, amellyel a hasznosság érzése, az egyenjogúság, az embertársunk iránti mélységes tisztelet kerül előtérbe. Célunk: több lehetőséget adni a demenciával élő személyeknek, az életminőségük javításáért. Egyik nap limonádét, máskor gyümölcssalátát készítettek a nagycsaládnak, édesanya, édesapa szerepbe visszaállva a demens személyek Gráncsa Renáta foglalkoztatóval, I. fokozatú kinesztetika trénerrel. Dr. Kiss Gabriella, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthona szakmai vezetője írt a személyközpontú gondozás fontosságáról, mibenlétéről s az ápolók munkájáról, példákkal bemutatva egy-egy tevékenységüket.
Renáta édesanyját, Gráncsa Editet követte, amikor alig 21 évesen ápolóként kezdett el dolgozni a Szent Erzsébet Idősek Otthonában, a demens részlegen. Nagyon kreatív, jó meglátásai vannak, még a környezeti feltételekre is kiterjed figyelme. A folyosókon lévő régi fakanapékat is virágokkal festette be, hogy élettelibbek legyenek. Az elmúlt években a demens személyekkel többször részt vett a klubban szervezett mentálhigiénés tevékenységeken. Amikor szolgálatos volt, a délutáni Alzheimer Cafékra is elkísérte a demens személyeket. A klubtevékenységeket szervező szociális munkásokat is helyettesítette, amikor egy érdeklődő családdal kellett szóba álljanak. Nemrég I. fokozatú tréneri oklevelet szerzett. Az idősekhez, a demenciával élőkhöz könnyedén kapcsolódik, és érzékelhető, hogy amit tesz, azt szívből, szeretettel teszi.
Márton Erzsébet szociális munkás mentorálja Renátát, aki több éves tapasztalati tudásával gazdagítja, segíti a demens személyek foglalkoztatásában kibontakozni vágyó munkatársunkat. Az újításhoz szükség van az ápolói csapat együttműködésére, rugalmasságára, ami eddig is kiválóan működött, hiszen Szakáli Gabriella, a demens részleg vezetője, Becze Teréz helyettes, Marthy Elza és Fejér Ildikó ápoló vezetésével a nagyböjti, adventi szent időkben, és nem csak, 14,30–15 óra között a hitélet gyakorlására, rózsafüzér-imádkozásra, vallásos énekek éneklésére került sor.
Mindannyian tudjuk, hogy a demens személyekkel való munka a jó csapatmunkára épül, ami egy olyan ráhangolódást és rugalmasságot igényel részünkről, amelyben gyakran felülírjuk a szabályokat, és átszervezzük a napi életritmust a demens személyek szükségleteihez igazítva. Ezáltal több lehetőséget adunk magunknak, és több lehetőséget kínálunk a demens személyeknek. Előhívjuk a hosszútávú memóriából azokat a képességeket, amelyeket ismernek, és amelyekkel teljesebb életet élhetnek.
A mozgáskompetencia-fejlesztéssel az itt és mostra irányítjuk figyelmünket, a differenciáltabb gondolkodásmódra, az újabb lehetőségek felfedezésére, kutatására fókuszálunk, amely a későbbiekben is kifejti az életminőségre gyakorolt jótékony hatását. Meghatározó szerepe van az életmódváltásra, a másokhoz való kapcsolódásunkra, függetlenül attól, hogy a diagnózis demencia, vagy éppen valami más, jó esetben nincs is diagnózis. A központban nem a diganózis, hanem az ember, a személy kerül, a több lehetőség tárházával együtt.
A fenti, megalapozott tapasztalatokra, észrevételekre hivatkozva többszöri vezetői megbeszélés eredményeként, májustól Gráncsa Renáta napi 8 órában a demenciával élő személyekkel foglalkozik, bekapcsolódva a keddi mozgásműhelyben végzett tevékenységekbe.
Jelenleg az 54 demens személyből 30 fent járó, akikkel nem volt elégséges a napi egy óra foglalkozás. Külső motiváció nélkül csak ülnek, vagy éppen igyekeznek valahová, körbe a folyosón, mondhatjuk azt is, hogy sétálnak, hiszen a környezeti feltétel adott, ami a középsúlyos stádiumban lévő demens személyekkel való munka elengedhetetlen része. Megfigyelve a körkörös sétát és rákérdezve, megtudhatjuk, hogy van, aki színházba siet, van aki haza, az édesanyjához, vagy munkába, akár az autóbuszra… És eltelik az idő, az az idő, ami az élet ajándéka lehet, jó eredményeket hozhat, ha jól bánunk vele, vagy az az idő, amit már nem érzékelnek a demens személyek pontosan, és telik… eltelik.
A demens személyek a felejtés különböző stádiumaiban élnek, megszokják az arcokat, a kedves hangokat, és gyakran felismerik az ápolókat, például amikor Renátát, aki délutáni műszakban dolgozott, megszólították: „tegyen no, egy kicsi zenét!” Renáta tett, és a délutáni ápolói teendők mellett az ápolói csapattal együtt jó hangulatot varázsoltak.
Nagyon sok pozitív visszajelzés jön a hozzátartozóktól. Az értékes ápolói, szakápolói teendők mellett táncolnak az idősekkel egy fél órát, és a „hegyek között, völgyek között zakatol a vonat” zenéjére vonulnak be az ebédlőbe. Így még az étel is jobban esik!
Páll Éva néni legutóbb a fiának megjegyezte: neki itt olyan jó munkatársai vannak! Azt láthatjuk, hogy ki iskolában van, ki otthon, ki munkában, ki színházban, ki éppen vendégségben, ki kalákában, vagy csak éppen egy pár napra jött, és már megy is tovább, ki éppen haza készül, aztán egy idő után itthon érzi magát, még az édesapját is meglátja a távolabb ülő férfiban, de senki nem beteg, nincs panaszkodás, nincs betegségtudatuk. De egó sincs, ami a kapcsolatokat esetleg megmérgezhetné, hanem van egy ember, akiben Jézus él, és csak az a dolgunk, hogy értő figyelemmel és szeretettel lehajoljunk hozzá, támogassuk és motiváljuk, hogy ebben a helyzetben jobban érezze magát, jobb legyen az életminősége, és ezáltal az ápolásban dolgozó munkatársainknak is. Ezért nagyon fontos a jól megtervezett, hatékony foglalkoztatás!
A személyközpontú gondozásban az ember kerül előtérbe, az ő értékeivel, képességeivel együtt, ami felülírja a betegségekhez, a demenciához kapcsolódó előítéleteket.
Dr. Kiss Gabriella szakmai igazgató
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
