Búzaszentelő alkalmával a hívek és a pap körmenetben kivonul a határra, hogy az Úr áldását kérje a termésre, egyben a természeti csapások elhárításáért is esedezve. A búza kultúrkörünkben a legfőbb eledel alapja: a megőrölt búzából készült kenyér mindennapi étkezéseink szerves részét képezi. Az utolsó vacsorán Jézus is megtörte, majd tanítványainak adta a kenyeret, gesztusával megalapítva az eucharisztia szentségét. A búza, a liszt, a kenyér, a kovász éltető forrásunk. Ahogyan együttesen testünket táplálják, úgy az Eucharisztia lelkünk tápláléka. Kalamár Mária hitoktató a búzaszentelő ünnepéhez kapcsolódó határkerülés szokását és jelentőségét mutatta be. Ráduly Katalin évtizedekig azon munkálkodott, hogy a környezetében élők számára a mindennapi kenyér az asztalra kerülhessen, a kenyérről fejtette ki meglátásait. Összeállításunk ezen részében az eucharisztiával kapcsolatos zsinati és pápai dokumentumokból idézünk részleteket. Ahogyan a búzaszemnek el kell halnia, hogy bő termést hozzon, úgy Jézus is életét áldozta értünk. Az eucharisztia szentségében velünk maradt.
„Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre«” (1 Kor 23–25) – olvashatjuk Szent Pálnál az evangéliumokban is megjelenő és a szentmisében is elhangzó szavakat. Jézus a kenyér és a bor színében jelen van minden szentmisében. Az eucharisztia misztériumát számos egyházi és pápai megnyilatkozás próbálta az idők során közelebb hozni a hívekhez.
A II. vatikáni zsinatnak a szent liturgiáról szóló Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója szerint az Eucharisztia isteni áldozatában, a liturgiában „megvalósul a megváltás műve”, ami „a legnagyobb mértékben hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát és az igaz Egyház sajátos természetét; tudniillik, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag, buzgón tevékenykedik és elmerül a szemlélődésben, jelen van a világban, de az ég felé zarándokol; úgy azonban, hogy benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő örök hazára irányul és annak van alárendelve” (SC 2).
II. János Pál pápa az Eucharisztia és az egyház kapcsolatának szentelte az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikáját. A dokumentum záró gondolataiban ekként írt II. János Pál pápa: „Krisztus a testévé és vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben” (Ecclesia de Eucharistia 62).
Ferenc pápa 2023-ban a júliusi imaszándékot az eucharisztikus életért ajánlotta fel. „Ha ugyanúgy hagyjuk el a szentmisét, mint ahogyan beléptünk, akkor valami nincs rendben” – így kezdte Ferenc pápa a videóüzenetét. Arra kérte a híveket, hogy az Eucharisztiát helyezzék életük középpontjába. Az Eucharisztia ünneplése nem rituális kötelezettség, hanem „találkozás a feltámadott Jézussal”, aki önmagát adja értünk. „Az Eucharisztia Jézus jelenléte”, és „mélyen átalakító hatású” – hangsúlyozta a pápa. „Minden alkalommal, amikor részesülünk az Eucharisztiában, Jézus eljön és erőt ad, hogy úgy szeressünk, ahogyan ő szeretett. Mert ez ad bátorságot ahhoz, hogy elinduljunk mások felé, kilépjünk önmagunkból és szeretettel megnyíljunk mások felé.” Az Eucharisztia tehát – folytatta a videóban a pápa – „ösztönzést ad, hogy megnyíljunk a világ felé, ahogyan tanította nekünk”. Az Eucharisztia táplálék életünk számára, és rajtunk keresztül a hozzánk közel állók táplálékává válik. A pápa végül így buzdított: „Imádkozzunk, hogy a katolikusok életük középpontjába helyezzék az Eucharisztia ünneplését, amely átalakítja az emberi kapcsolatokat, és megnyit minket az Istennel és testvéreinkkel való találkozásra.”
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/17-es számában a Fókusz-összeállítás részeként.
