Búzaszentelő alkalmával a hívek és a pap körmenetben kivonul a határra, hogy az Úr áldását kérje a termésre, egyben a természeti csapások elhárításáért is esedezve. A búza kultúrkörünkben a legfőbb eledel alapja: a megőrölt búzából készült kenyér mindennapi étkezéseink szerves részét képezi. Az utolsó vacsorán Jézus is megtörte, majd tanítványainak adta a kenyeret, gesztusával megalapítva az eucharisztia szentségét. A búza, a liszt, a kenyér, a kovász éltető forrásunk. Ahogyan együttesen testünket táplálják, úgy az Eucharisztia lelkünk tápláléka. Kalamár Mária, a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola hitoktatója a búzaszentelő ünnepéhez kapcsolódó határkerülés szokását és jelentőségét mutatja be.
Búzaszenteléskor a hívek közössége a mindenható jó Istenhez könyörög, kérve teremtő Istenét, hogy töltse meg a csűröket, a pincéket a gabona és a bor bőségével. Ősszel pedig a gazdag termés betakarításakor hálatelt szívvel örvendezve dicséretet és hálát ad a Teremtőnek. A földműves ember mindig is tudta, hogy Isten áldása szükséges az ő munkájának a megszenteléséhez.
Szent Márk napjához legközelebbi vasárnap minden katolikus ember számára könyörgő nap. Ebben az évben április 28-án búzaszentelő napján kerül sor a határkerülésre, amikor a csíkszentdomokosiak őseik tisztes viseletét öltik magukra és az ünnepi szentmise után imádságos lelkülettel, hosszú sorban indulnak ki a határba és közösen kérik Isten áldását a termésre, hogy minden család asztalára meglegyen a mindennapi kenyér. Idősek és fiatalok egyaránt lelkiismereti kötelességnek tartják a búzaszentelő áldáskérésen való részvételt. Kérik a jó Isten áldását a határra, a terményekre, ugyanakkor magukra, családjukra, közösségük minden tagjára, hogy egészségben tudják elfogyasztani mindazokat a javakat, amikkel a Teremtő megajándékozza őket az év során. A hívek közösen fohászkodnak, hogy a zsenge vetéseket, amelyeket az eső és meleg nevel, őrizze meg az Isten a termés beéréséig, és adjon elegendőt, hogy az éhezők is részesüljenek abból.
A zöldellő természetben, a közeli dombra érve a négy égtáj fele fordulva kérik a mennyei Atyát, hogy adjon meg mindent, ami az ember javára szolgál, és tartson távol mindent, ami a kárukra lehetne. Ezen a napon a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért fohászkodnak, ugyanakkor a föld minden gyümölcsére kérik az Úr áldását.
A szertartáson a pap négy evangéliumból olvas fel: az Isteni gondviselésről, a magvetőről, az első kenyérszaporításról, és az igazi szőlőtőről. A szertartás végén a pap megszenteli a vetéseket, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldása szálljon a vetésekre és maradjon rajtuk mindenkor. A megszentelt zsenge búzaszálakból mindenki hazavisz egy pár szálat, és mint szentelményt nagy gonddal őrzi a jövő búzaszentelőig.
Hiszem, hogy Isten áldása ma is éppen annyira szükséges életünk bármely területén, mint régen, amikor a családok léte függött az évi terméstől. Igazi ünnep számunkra a búzaszentelés, a búzaszentelő határáldáson való részvétel. Hittel, bizalommal és imádságos lelkülettel fordulunk a jó Istenhez.
Kalamár Mária
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/17-es számában a Fókusz-összeállítás részeként (Összeállította: Szász István Szilárd).
