† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11–18
Elérkeztünk húsvét negyedik vasárnapjához, amelyet hagyományosan a jó Pásztor vasárnapjának is nevezünk, hiszen az evangéliumban Jézus magáról mint jó pásztorról beszél, aki, ha kell, életét adja nyájáért, gondoskodik róla mindenek felett. Ez a vasárnap egyben a papi hivatások vasárnapja is, ilyenkor számba vesszük, megköszönjük a papi hivatás ajándékát, és különösen is imádkozzunk papjainkért és kérjük a jó Pásztort, ajándékozzon népének jó papi hivatásokat. És miért kell egy papi hivatásnak „jónak” lennie? Talán maga a válasz a mai evangéliumban hangzik el, hiszen Jézus nem csupán „pásztor”, hanem a „jó pásztor”. A görög kifejezés, amelyből a „jó pásztor” merít, nem más, mint a poimen kalos, latinul pedig a pastor bonus. A görög eredeti (kalos) sokkalta gazdagabb jelentéstartalommal bír, mint a leegyszerűsített „jó”, hiszen ha csak a Biblián belül nézzük (számtalan alkalommal fordul elő), jelentheti a derék, jóravaló, tiszteséges, nemes, erényes embert (Róm 12), vagy mindazt, ami jó, hasznos és kellemes (Lk 6, Róm 7, 1Tim 1.) A Biblián kívül, a görög kultúrkörben ismert kifejezés, Homérosz több alkalommal használja, mint a „szép”, a „nemes” kifejeződése, amely gyönyörködteti a szemet és a szívet.
A jó Pásztor tehát nem más, mint az eszményi pásztor, aki gondoskodik övéiről, nem érdekből vagy számításból, netalán haszonlesésből van nyája mellett. Az önmagát ajándékozó szeretet megélésével nyája mellett marad, akkor is, ha azok nehéz helyzetbe kerülnek, és ha kell, életét áldozza értük. Nem méricskél vagy számolgat, nem garasoskodik sem az idővel, sem szeretetével, hanem hősiesen nyája mellett marad. Jézus azt az eszményt éli elénk, amely a keresztény élet magja, amitől igazán „jóvá” válik, hogy önmagát az utolsó helyre helyezi, lemond vágyairól, szükségleteiről, csak és kizárólag a többiek, a rábízottak javáért dolgozik. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus valóban az eszményi, jó pásztor, aki értünk jött, hogy mi is hasonlóan tegyünk. Hogy mi se legyünk méricskélő, számolgató és számítgató Krisztus-követők, akik a haszon, a hatalom vagy a hírnév fényében végezzük szolgálatunkat. Ehelyett ránk is jellemző legyen, amit a diakónusszentelés szertartása kapcsán a szentelő püspök imádkozik: „a tettetés nélkül való szeretet, a betegekkel és a szegényekkel való törődés, a mértéktartó tekintély, az ártatlan tisztaság, s a lelki ember fegyelme. A te parancsaid tündököljenek minden tettében, hogy élete példájával szent népedet követésre serkentse, a lelkiismeret szavát nagyra becsülve tartson ki szilárdan és állhatatosan Krisztus mellett, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak.”
Olasz Béla
