Szeptember 16-án Krasznabélteken tartották a szatmári egyházmegye ifjúsági találkozóját, amire 25 plébániáról 180 fiatal érkezett. A nap mottóját a lisszaboni világifjúsági találkozótól kölcsönözték a szervezők: ,,Mária felkelt és sietve útnak indult” (Lk 1,39).
A fiatalok két helyszínen előadásokat hallgattak, amit Tóth Borbála piarista nővér és Molnár Lehel kolozsvári piarista egyetemi lelkész tartottak. A nap változatos programkínálatából mindenki találhatott kedvére valót.
A találkozó ünnepi szentmiséjét Schönberger Jenő szatmári megyés püspök tartotta, akit püspökké szentelésének 20. jubileumi évében szeretettel vártak és köszöntöttek a fiatalok.
A lelki töltekezés után Tatár Zoltán plébános vacsorára hívta a jelenlévőket, amit a falu közösségének lelkes csapata készített nagy szeretettel. A szervezők és a résztvevők egyaránt hálásak a plébánosnak, a falu vezetőségének, a bélteki híveknek, hogy házigazdaként nagylelkűen segítették a találkozó háttérmunkáját azért, hogy a fiatalok otthonosan és jól érezzék magukat, minőségi időt töltsenek együtt. Az esti koncert és mulatság jó hangulatát a The Phoenix SM zenekar biztosította.
Néhány gondolat a résztvevők visszajelzéseiből
Mayer Nándor ifjúsági lelkész: Szent II. János Pál pápa 1984-ben hozta létre a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, kezdetben csak Rómában, majd egy évre rá 1985-ben meghívta a világ minden fiatalját. Azóta egyházmegyei szinten minden évben, nemzetközi szinten pedig öt évenként kerül megrendezésre. Miért fontosak az ifjúsági találkozók? Egyrészt a találkozások miatt, hiszen minden helyről érkeznek fiatalok és ez alkalmat ad arra, hogy egymást megismerjék. Ahogyan Ferenc szentatya is hangsúlyozza a „kilépő egyház” fontos, mert felhívja a figyelmünket a tanúságtevésre, ott ahol épp vagyunk, amivel foglalkozunk. Az egyház nem csak a papok és szerzetesek helye, hanem minden megkeresztelt emberé. Nekem tetszett az, hogy a fiatalok egymással szemben nyitottak voltak: említhetem itt a találkozásokat, a beszélgetéseket, az örömöket. Az öröm, amit ott tapasztaltam fertőz! Az öröm megfertőz! Ugyanakkor öröm volt látni, hogy a fiatalokat érdekli Isten. Megmutatkozott ez abban, hogy eljöttek erre a találkozóra. Hiszem, hogy Isten megszólította őket, hiszen mindannyian értékesek Isten és egymás számára. Fontosnak tartom, hogy ezek a találkozók továbbra is életben maradjanak! Fontos, hogy egymással találkozzanak és jelen legyenek egymás számára a fiatalok. Mindez megerősített abban, hogy az egyház lehet fiatal is, ha engedjük! De ahhoz, hogy éljen, néha a „port” önmagunkról le kell fújni! Ezeken a találkozókon pedig lehetőség van rá, hogy megmutassuk a világnak, az EGYHÁZ ÉL! Merjünk együtt elindulni, egymással találkozni és engedjük, hogy Isten meglepjen minket.
Gázsa Dóra: Nekem az ifjúsági találkozók évről évre lehetőséget nyújtanak találkozni régi barátaimmal, mindezek mellett új barátságokat is köthettem az egyházmegye különböző pontjain elő fiatalokkal! E találkozások mindig adtak valami pluszt, hiszen rengeteg tapasztalatot szerezhettem: az előadások, a kiscsoportos beszélgetések, valamint a különböző alternatív programok mentén. Az idei ifjúsági találkozó lehetőséget adott közelebb kerülni Istenhez és segített még jobban megismerni önmagamat. A mottóból kiindulva: ,,Mária felkelt és sietve útnak indult” (Lk 1,39) – úgy gondolom, hogy nekünk fiataloknak egyik fontos feladatunk példát mutatni a világnak azzal, hogy bármi is ér bennünket, újra meg újra fel tudunk állni és útnak tudunk indulni. Hiszen nekünk van kihez mennünk, de csak akkor kerülhetünk közelebb Istenhez, ha előbb útnak indulunk.
Scheitli Krisztina: Ha az idei ifitalálkozó előadására és az ambótól mondott pár gondolatomra visszatekintek: repes a szívem. Örömöt oszthattam! Nem készültem nagy igazságok elmondásával, sem utána-olvasással, csak egy kicsi utat meséltem el, magamról meséltem, elmondtam pár megélésemet hivatásról, keresésről, talentumokról, vágyakról, közösségről fiatalként, fiataloknak. Ha visszagondolok, lelkesedek, s a megerősítő visszajelzésekért külön hálás vagyok. Amit az ifitalálkozóról magammal viszek: kérdések, és felhívás a sietésre, hogy továbbadjam szóban, tettben, lelkületben mindazt az ajándékot, amiben nekem is részem van.
Antku Denis: Az ifi találkozó megerősítette a hitemet és az Istenbe vetett bizalmamat. Sok új barátot szereztem és régi ismerőseimmel is találkoztam. A kedvenc programom a püspöki szentmise volt. Új dolgokat tudtam meg a papságról, ami életem egyik legnagyobb célja és újra megéreztem Isten hívását. Egy nagyszerű nap volt ez az ifi találkozó és már nagyon várom a következőt!
Strenc Silvia: Már több éve részt veszek a találkozókon, de talán az idén tanultam és fejlődtem a legtöbbet. Ami leginkább megfogott ezen a napon az Molnár Lehel atya előadása volt, amelyben a talentumokról, vágyakról és álmokról beszélt nekünk: …nem minden embernek ugyanaz a talentuma/tehetsége – mindenkiben van valami különleges; merjünk álmodni – mert ezek az álmok teszik szebbé az életünket. Mindig vidám szívvel jövök az ifjúsági találkozóra, mert ez a nap lehetőséget ad arra, hogy olyan személyekkel beszélgessek, akikkel ritkán találkozok, illetve lehetőségem van új embereket megismerni, akiktől csak tanulhatok. Ha egy pár szóban kellene összefoglalnom ezt az eseményt, akkor csak annyit mondanák: Mentünk, találkoztunk, örültünk!
Orosz Johanna: Az ifi találkozó mindig jó lehetőség új emberek megismerésére, esetleg már meglévő kapcsolatok felelevenítésére, illetve ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy egy tökéletes alkalom a lelkünk fejlődésére. Már harmadik éve veszek részt az egyházmegyei ifitalálkozón. Ez mindig megerősíti a valahova-tartozás érzésemet, s remélem a többi résztvevő is így élte meg a találkozót, vagy ha nem, egy kis szikra talán elindította ezt a felemelő érzést bennük is. Idén a Máltai Szeretetszolgálat is programot tartott a fiatalságnak. Mivel én is „máltás önkéntes” vagyok, hatalmas élmény volt, hogy a szervezetünk megmutathatta magát, átadhatta az üzenetét játékos tanulással. Hatalmas élmény volt, hogy részt vehettem a találkozón, mint ifjúsági csoportvezető, illetve máltás önkéntes és kapocs lehettem a két ,,kiscsaládom” között.
Kováts Álmos: Nem is tudom pontosan eldönteni, hogy hányadik ifi talin vettem részt, de az biztos, hogy egy kezemen már nem tudom megszámolni. Ez idő alatt rájöttem arra, hogy jobban járok, ha minél kevesebb elvárással indulok neki a találkozónak, mert egy napba képtelenség mindent belesűríteni. Így hát sokkal előnyösebbnek tartom, ha egy teljes folyamatként tekintek a találkozóra: ami elindul plébániai szinten, a bemutatkozásra való ötleteléssel, kicsúcsosodik a találkozó napjával, és az itt kapott impulzusokat engedjük kibontakozni a találkozó utáni napokban. A találkozónak köszönhetően pedig rengeteg fiatal ismerkedhet egymással, akiknek közös az értékrendjük, régi barátok találkozhatnak, és ami szerintem az egyik legfontosabb, hogy az egy plébániáról érkezettek is jobban összerázódnak. Sokszor jobban ismerjük a távolabbi plébániai csoportokból az embereket, mint a magunkéból. Szerintem van egy extra előnye is az egyházi intézmények által szervezett találkozóknak, hogy nekünk nemcsak az emberekkel van lehetőségünk találkozni, hanem magával az Istennel is, csak épp nem csendesedünk el eléggé, hogy meghalljuk a buzdítását a találkozásra. Mindenképp magammal viszem a kiscsoportos élményét; azoknak a személyeknek a bátorságát, akikkel felzarándokoltunk a közeli Szent Orbán kápolnához, keresztutat végezve Lackfi János költő verses elmélkedéseivel; a mosolyokat a nyár folyamán megismert emberektől és barátoktól; a mélyebb, személyes beszélgetéseket; az újonnan megismert emberek nyitottságát; és a ráeszmélést, hogy van miért és kikért tenni, szervezni, fáradozni.
