Kolozsváron 1776-ban telepedtek le a piaristák, és 172 évnyi kimagasló tanító és nevelő munkásság után 1948-ban a kommunista hatalom a többi renddel együtt tevékenységét ellehetetlenítette, betiltotta. A Mindenható akaratából 75 esztendő elteltével visszatérhettek a történelmi „fészekbe”. Mindezért adtak hálát Kalazanci Szent József, a kegyes tanítórend, a piaristák alapítója, az ingyenes közoktatás elindítója ünnepén, augusztus 25-én a kolozsvári piarista templomban.
A kincses városban egy éve kezdte el újra igen áldásosnak bizonyuló szolgálatát két piarista szerzetes paptanár, Molnár Lehel és Sárközi Sándor. Az elmúlt évért szentmise keretében adtak hálát papok, szerzetesek, szerzetesnők és a hívek. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tőzsér Pál (Segítő Szűz Máriáról nevezett) áldozópap, földrajz és történelem szakos gimnáziumi tanár volt, vele koncelebrált Szilvásy László, Molnár Lehel és Sárközi Sándor piaristák, a Szent Mihály-plébánia képviseletében Popesc Mihăiţă Cristian segédlelkész, Fábián László györgyfalvi plébános, kórházlelkész és Keresztes Olivér kolozsi plébános.
A legszentebb áldozat bemutatásának idejére a rendalapító oltárára kihelyezték tiszteletadásra Kalazanci Szent József 1772-ből származó, Rómából kapott vér-ereklyéjét.
Bevezetőjében Tőzsér Pál rámutatott: Istennek minden emberrel kapcsolatban van egy álma. Nagyon fontos, hogy hivatásunk, életutunk találkozzon és megegyezzen ezzel az álommal. Akkor jó keresztényekként valóban hasznosak leszünk/lehetünk magunk, közösségeink, a társadalom számára.
Szilvásy László (Keresztes Szent Jánosról nevezett) áldozópap volt a szentmise szónoka. Homíliájában Kalazanci Szent József megpróbáltatásokkal teli, de hivatásához mindvégig hűségesen kitartó életéről beszélt, háromféle hivatásáról: először papi, majd tanári, végül szerzetesi elköteleződéséről.
Akkor is megújulásra szorult a világ, és nagy szükség volt a hiteles keresztényekre, papokra, ideális tanítókra, nevelőkre, szerzetesekre. Az Újszövetség Jóbjaként is emlegetett, sokat szenvedett Kalazancius, ahogy a piarista rend hagyománya emlékezik rá, igazán megérdemli, hogy szentnek nevezzük. Ő belül is olyan volt, mint kívül: egy igazán erős, jellemében is rendíthetetlen ember, békés, szilárd, kiegyensúlyozott. Egy másik jó tulajdonsága pedig az egyszerűség volt. Elkötelezte magát az őszinteség és a tisztesség mellett is. Magasra szárnyalt, álmokat szőtt, terveket készített, mindeközben két lábbal állt a földön. Karizmája a legfőbb ok arra, hogy csodáljuk, tiszteljük és példaképnek tartsuk napjainkban is. Tőlünk elsősorban azt kívánja, hogy hivatásunknak élve odaadó papok, szerzetesek, tanárok és nevelők legyünk – hangsúlyozta Szilvásy László.
A szentmise végén Sárközi Sándor – rendtársa, Molnár Lehel egyetemi lelkész nevében is – kifejezte háláját az újratelepedést lehetővé tevő dr. Kovács Gergely érseknek és László Attila főesperes-plébánosnak, valamint az eltelt esztendő folyamán a szolgálatukat elősegítő Schuller Hajnalnak, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatójának és Fodor György piarista konfráternek, közírónak, bennefoglalva a piarista öregdiákokat és a templom hűséges híveit. Az egyházzenei szolgálatot Geréd István kántor és az általa vezényelt kórus végezte az eseményen, amely a piarista himnusz közös eléneklésével zárult.
Fotó és szöveg: Fodor György
