Mint olyan sok jelentős élménybe az életemben, ebbe a gyalogos zarándoklatba is „véletlenül” keveredtem. Testvéremmel a mezőpetri csoporthoz csatlakozunk, velük indulunk, különös érintettséggel, hiszen olyan vidéken fogunk zarándokolni, ahonnan származunk, olyan utakon megyünk gyalog, amelyeket autóval számtalanszor végigjártunk, olyan helyeket látogatunk újra, ahol gyermekkorunkban éltünk, és úgy imádkozunk, ahogy dédnagymamáink, nagymamáink tették – írja Heinrich Andrea az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapról. A szerző augusztus 12-én vett részt egy gyalogos zarándoklaton a Mezőpetri-Szaniszló-Csomaköz-Mezőfény-Nagykároly útvonalon, s erről osztja meg élményeit, azokat a tapasztalatait, melyek megérintették.
A teljesen lapos síkságon, a tűző napon, az aszfaltúton előttünk egy összeszokott és lelkileg összeszedett csoport gyalogol. Úgy mondják a rózsafűzért, egymásnak felelgetve, hogy egyre inkább kinyílik az ég. Felveszünk egy közös ritmust és az ima ritmusa is igazodik lépteinkhez, lélegzetünkhöz. Bekapcsolódom, lassan megtalálom a helyem és a hangom. Élvezem ezt a szavak nélküli közösséget. Látom, hogy profi a szervezés, két egymást kiegészítő vezetői hanggal: az egyik szellemi, lelki tartalommal tölti meg a szüneteket, a másik az énekek szövegét nyomja a kezembe és arra figyelmeztet, hogy nyakkendőm gyűrűje leesett a porba.
Tovább megyünk, állandó és változó társakkal; van, aki elmarad és van, aki csatlakozik, ahogy következnek sorra a szívünknek kedves sváb falvak: Szaniszló, Csomaköz, Mezőfény és végül Nagykároly. Fáradtságunk, éhségünk, szomjúságunk enyhül a vendéglátóink által teremtett szíves fogadtatásban. A falvak népe támogatja a zarándokokat; étellel, itallal, pihenővel és kedvességgel. Útközben ismerősök köszönnek, ismeretlenek integetnek vagy keresztet vetnek. Csak a városban szólnak ránk, hogy álljunk odébb, ne foglaljuk el a járdát…
Mert ez is része az útnak: mások ellenérzésének elviselése, a közös összhangból való időnkénti kizökkenés, a körülményekkel való elégedetlenség, türelmetlenség, a vágy, hogy érjünk oda végre vagy a harc az idővel, nehogy elkéssünk a miséről. Mindez feloldódik a közös menetelésben, éneklésben. Tudom, hogy a monotonitás alkalmat ad az elmélyülésre… Tűz a nap, égeti a bőrünket. Jó beszélgetések alakulnak ki, békésen elfogadott halálról, csodával határos módon megvalósult imaszándékokról beszélünk.
Egy kanyarban bevárjuk a másik csoportot, akik elmentek a határig, hogy az az útszakasz is „legyen lejárva”. Közben az út szélén ülve, a fűben rózsafűzért mondunk. Együtt szépen zeng, én pedig beleengedem magam ezeknek a sokat imádkozó embereknek a hitébe. Csodálatos élmény, hogy egy hang vagyok közöttük és az aszfaltút mellett, a fűben ülve elhiszem, hogy imáink nyomán Krisztus még jobban megirgalmaz nekünk és a világnak.
Csapatunk elsőnek ér be a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomba, minden környékbeli zarándokcsoport közös találkozási pontjára. Ez a zarándoknap ugyanis egy nemzetközi megmozdulás vérkeringésébe kapcsolja be a Nagykároly környéki falvak lakóit. Együtt veszünk részt a szentmisén és aztán mindenki a saját útjára indul…
Egyik személyes motivációm, dédnagymamám rám maradt imakönyve végig ott lapult a táskámban. Családi történetünk szerint fia betegségekor dédnagymamánk gyalog elzarándokolt Máriapócsra, és a fiú ezután meggyógyult. Úgy érzem, ez által az út által dédszüleim, nagyszüleim hagyományához kapcsolódom. Köszönet a szervezőknek, a befogadó csapatnak, a sokat tapasztalt útitársaknak, hogy lehetővé tették számunkra ennek a szokásnak az átélését. Olyan befogadó, nyitott szellemiségű csoporthoz csatlakoztunk, a mezőpetriek zarándokcsapatához, akik több évtizede, a ’90-es évek óta tudatosan folytatták sváb őseik hagyományát, és gyalogosan zarándokoltak a közeli kegyhelyekre, a Mária út állomásaira vagy a kigyei kápolnához. Ők még emlékeznek arra, hogy a mezőpetri „régi” öregek sokszor rózsafűzért mondva haladtak a falu utcáin, mert folyton imádkozni akartak, és lépéseik ritmusát természetesen tudták az imához igazítani. A mai ember sportol, fut, nordic walkingol – máshonnan is rátalálhat erre a régi hagyományra. Fontos, hogy rátaláljunk mégis! Én is remélem, hogy sokszor lesznek még közös, gyalogos zarándokútjaink.
Heinrich Andrea
