A Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének (TEKMEK) 40. évfordulóját ünnepelték a régi és a jelenlegi TEKMEK tagok június 2–4. között. Nagyjából 120 résztvevő volt jelen, akik a pénteki érkezés során hatalmas örömmel üdvözölték egymást. Az újratalálkozás ereje végigkísérte az egész hétvégét. A jó Isten munkássága meglátszott minden mosolyban és kedves biztató szóban. A résztvevők beszámolóit olvashatják.
Az érkezés és vacsora után a nyitóest vette kezdetét, ahol emlékeket elevenítettünk fel sok-sok kép formájában, hangos nevetések hallatszottak, együtt énekeltünk. A Tekmek szeretlek játék is sikert aratott, majd generációkra osztva jellemeztük a TEKMEK-et. Egy kerek kezdet indult el péntek este, amit esti imával zártunk, ahol a TEKMEK gyertyákból kirakott betűi világították be a termet. Mélyről jövő imákba merülhettünk bele, és érezhettük a hálát, hogy végre együtt lehetünk.
Szombaton, június 3-án közös reggeli imával kezdtük a napot a piarista templomban, lelki tarisznyáinkat megtöltve vágtunk bele az élménydús programokba. Reggeli után kerekasztal beszélgetés keretében visszatekintettünk a 40 évre. Érdekes volt hallani a régi TEKMEK-esek történeteit, megéléseit, érzéseiket, látni azt, milyen is volt régen a csapat, és mennyi mindent adott ez a közösség. Ezt követően kiscsoportos beszélgetés vette kezdetét, amelynek során egy kreatív feladatot is kaptunk, hogy művészien, kreatívan mutassunk valamit a TEKMEK-ből. Nagyon jó dolgok születtek, élmény volt együtt dolgozni, együtt alkotni valamit abból, ami nagyon sokat jelent számunkra. Ezeket a műalkotásokat be is mutattuk, méghozzá színpadon: a feladat során dalok és színpadi játékok születtek. Véleményem szerint nagyon sikeresen dolgoztak együtt a csapatok, teljesen átjött a közösség ereje, leleményessége, lelki lényege.
Miután megebédeltünk, szabad foglalkozás keretében volt lehetőség közös zenélésre, a temesvári székesegyház megtekintésére, szabadon beszélgetni, kicsit megpihenni. Ezután útnak indultunk az erzsébetvárosi templomhoz. Énekpróba után kezdetét vette a hálaadó szentmise. Olyan csodálatos volt együtt dicsérni Istent, aki által együtt lehettünk. Sokan zenéltek együtt, hatalmas erővel bírt. Szép volt, hogy a régi TEKMEK-es lelki vezetők, papok, akik tehették, koncelebráltak a szentmisén. Király Árpád prédikációja lélekből szólt minden TEKMEK-es szívéhez. Itt is éreztük, hogy milyen fontos ez a közösség, és hogy az Úrnak milyen nagy munkája van mindebben. A szentmise után csoportképet készítettünk. A hétvége során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy mindent megörökítsünk fénykép és videó formájában egyaránt, hiszen olyan jó lesz pár év múlva elővenni ezeket az emlékeket, amelyek életre szólnak. A jól megérdemelt vacsorát a TEKMEK-torta koronázta meg. Együtt énekeltük nagy örömmel a boldog születésnapot, mert mindenki nagyon örül, hogy ez a csapat volt, van és lesz. Egy másik megkoronázása a napnak az esti retró buli volt. Együtt táncoltunk, énekeltünk, és sokaknak az emlékek ládája nyílt meg ismét.
Vasárnap, június 4-én a zárókör hatalmas érzelmi impulzust adott. A régi TEKMEK tagok áldást énekelve köszönték meg mindazt, amit tettünk azért, hogy ez a találkozó létrejöhessen. Nagyon jóleső érzés volt mindez, csodálattal tekintünk rájuk, akik régen éltették ezt a közösséget, és ők is ugyanolyan tisztelettel tekintenek ránk, a maroknyi csapatra, akik most színesítik a TEKMEK-et. A záró szentmisét a józsefvárosi templomban ünnepeltük. Szilvágyi Zsolt plébános nagyon szépen foglalta össze az ünnepünk lényegét, és azt is, hogy szenvedés nélkül nincs szeretet. Pont ezért egy közösségben is vannak nehézségek, de enélkül nem lehet valami jót alkotni. Hiszem, hogy mindenki legalább egy gondolatot magával tudott vinni a szentmiséből. Ezután ebédeltünk és utána eljött a búcsú ideje. Ami nem volt olyan könnyű, de annál inkább hálával teli. A szív igazán megtelítődött ennyi nyitottság, kedvesség és jó szó után. Az ének se maradhatott el, ez is egy nagyon fontos alappilére a közösségünknek. Buzgó szívvel, jóleső fáradtsággal indultunk haza.
Szavakkal nehéz lenne jellemezni ezt a hétvégét, de az biztos, hogy Istennek nem lehetünk elég hálásak azért, hogy ennyi mindennel gazdagított és gazdagít minket a TEKMEK által. Köszönjük és hálásak vagyunk mindenkiért, mindenkinek, aki eljött, aki szervezett, a lelki vezetőinknek, a segítőinknek, anyagi támogatóinknak, mint a Bethlen Gábor Alapítvány, a plébániáknak, és nem utolsósorban köszönet a jó Istennek ezért a kegyelemért.
Makai Mercedes Mónika, a TEKMEK tagja
40 év közepén…
Amikor az év elején jelentkeztem a 40 éves TEKMEK találkozóra, gondban voltam. Ki kellett választani, hogy melyik generációhoz tartozom, és a lehetőségek rám nem találtak: 1983–2000, 2001–2006, 2007–2012, 2018–2023… Akárhogy néztem, én a közre estem. Nekem kellett volna egy olyan opció, hogy 2004–2009. 2004 őszén kerültem Temesvárra, és ekkor ismertették meg velem ezt a rendkívüli közösséget az akkor már oszlopostagoknak számító ex-Huncutok (közöttük Bencze Csongi is, aki a TEKMEK akkori „hajós” logóját tervezte egykor). 2008-2009 környékén hozta úgy a sors vagy isteni akarat, hogy máshová kerültem és helyemet átvették fiatalabb, buzgó egyetemisták. És ez így is van rendjén…
Ugyanez a dilemma kerített hatalmába a találkozó első estéjén is, amikor a generációk csoportokat kellett alkossanak. Nem tudtam hová álljak. Végül a „fiatalabbakhoz” szegődtem, egyrészt feleségem miatt is, aki csak jóval utánam, 2010 körül volt TEKMEK-es, másrészt kortársaim is inkább ebben az újabb csapatban foglaltak helyet.
Olyan különös érzés töltött el, amikor a terembe visszatérve ez kép fogadott: gyertyákból kirakva a TEKMEK betűi, felettük pedig a generációk, balról jobbra, ahogy az idő telik. De mi volt középen? Ott, ahol a 2004–2008 kellett volna legyen. Hát a Kereszt… És ez így van rendjén. A TEKMEK-ben a sok-sok év során, a millió emlék között, az előadások, kirándulások között, a bulik és éneklések között középen mindig a Kereszt volt, a Kereszt és én, a TEKMEK-es.
Mert eltelt 40+ év… És változott a világ, változtak az emberek, változott az is, hogy mit jelent a TEKMEK, de az sosem változik, hogy mit jelent az „én”-nek a „mi”, az egyénnek a közösség. Otthont jelent, megnyugvást és békét, azt, hogy tudom, hogy itt középen, köztetek jó helyen vagyok, hogy tartozom valahová, és nem is akárhová: a Kereszt mellé és emberek közé.
Ez a három napos találkozó rávilágított arra, hogy milyen nagy is a TEKMEK, 40+ év, több száz ember, akik mind megfordultak ott középen, akik itt találták meg vagy erősödtek meg a Keresztben, akik itt találták meg párjaikat, életüket innen építették tovább és innen viszik magukkal a Keresztet és a közösséget.
Nem kell nagyobb tanúbizonyság arra, hogy a TEKMEK fontos volt (és lesz) nekünk, mint az, hogy több gyerekes család teljes pereputtyal több száz kilométerről is eljött erre a találkozóra. És azt se tartom kizártnak, hogy talán már TEKMEK-es nagymamánk is van valahol a világban, aki most talán könnyei közt magyarázza a kisunokájának, hogy biza, Temesváron van egy erzsébetvárosi templom, aminek az alagsorában egy kis teremben nagy titok van. Egy nagy titok, ami generációkat köt össze, tart meg és hív újra meg újra, hogy találkozzanak…
Három nap emlékezés, nosztalgiázás, az elmúlt felelevenítése… és a jövő nemzettség bátorítása. Az egyik előző „öreg TEKMEK-es” találkozó szervezésében én is részt vettem, ezért tudom vagy talán csak elképzelem, hogy milyen lendületet tud adni az aktuális TEKMEK-eseknek az, hogy látják, milyen múltja is van ennek a közösségnek, és bízom benne, hogy ez a lendület továbbviszi ezt a közösséget, mert van miért, van akiért.
Két gondolat fogott meg nagyon az eltelt hétvégéről, mindkettő egy nálam korábban született TEKMEK-estől származik. Az egyik gondolatot egy első generációs TEKMEK-es osztotta meg: az ő idejükben volt egy olyan szabály, hogy az ötödéveseknek meg kell tanulni visszalépni, hagyni, hogy a félénk elsőévesek felnőjenek a feladathoz, és átvegyék a közösség vezetésének szerepét. Most az öreg TEKMEK-esek mind ezt tesszük, visszaléptünk, de támogatjuk, tanítjuk az új nemzedéket. A második gondolat a kiscsoportos beszélgetésünkben hangzott el. Kedves Lehel barátunk olyan szépen megfogalmazta, hogy amikor ő ott volt a TEKMEK-ben, akkor sokszor az apostol szavai jutottak eszébe: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
Osváth Pál
Ott folytattuk, ahol abbahagytuk
Talán nem túlzás azt állítani, hogy történelmi eseményen vehettünk részt a hétvégén, hiszen ritka az a kisebbségi vallási közösség, amely fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelheti. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a kommunizmus derekán alakult, a rendszerváltás idején megerősödött, majd a jelenkor kihívásaival is szembenéző TEKMEK célkitűzése semmit sem változott az évtizedek során: összegyűjteni a temesvári keresztény magyar egyetemistákat és olyan értékeket átadni számukra, amelyek az iskolában nem tanulhatóak.
Kilenc évig lehettem tagja ennek a közösségnek, és amikor megtudtam, hogy jubileumi találkozót szerveznek, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ott leszek-e. Szájról szájra terjedt a hír a régi TEKMEK-esek között, lelkesen hívtuk egymást, mert bizony sokunknak titkos vágya volt az újbóli találkozás. Izgatottan ültünk autóba és tettünk meg több száz kilométert, mert tudtuk, hogy megéri. És mennyire megérte!
Péntek estére a többségünk megérkezett az esemény fő helyszínére, a Gerhadinum-líceumba. Ez volt a nagy összeborulások, nagy ölelések ideje, hiszen voltak közöttünk olyanok, akik 10, 15 vagy akár 20 éve nem látták egymást. Megállapítottuk, hogy természetesen senki sem változott semmit az elmúlt években, lelkesen meséltünk egymásnak a családjainkról, otthonainkról. Viccelődtünk az ősz hajszálaink számát illetően, és rá kellett jönnünk, hogy ugyanúgy tudunk beszélgetni, ugyanolyan közvetlenül és szabadon, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. És ebben rejlik a TEKMEK egyik nagy ereje: életre szóló barátságokat szült, ami kiállja az idők próbáját és igazából ott tudtuk folytatni, ahol 10 évvel ezelőtt abbahagytuk.
Az esti imádságban meg is köszöntük mindezt a jó Istennek, hálát adtunk mindazokért a kegyelmekért amiket a TEKMEK-ben megélhettünk, és ugyanezt kértük a jelenlegi tagok számára is. Meghatóra sikeredett ez az imaóra, amit csak fokozni tudott a gyertyák pislákolása és a gitár, zongora és cajón összhangja.
A szombat délelőtti kerekasztal-beszélgetésben igazán megismerhették egymást a különböző generációk tagjai. Az alaposan megszervezett és nagyon jól moderált társalgásban megtudhattuk, hogyan is kezdődött az egész, hogyan sikerült ilyen mekegősre a név, milyen hullámhegyeket és völgyeket élt meg a közösség az évek során, és hol tart ma. Nagy öröm volt számunkra, hogy a közösséget megújultnak és egységesnek láttuk, és annak ellenére, hogy kihívásokkal kellett szembenéznie a közelmúltban, megtalálta a saját útját, a saját hangját, és magabiztosan halad előre. Egy ilyen találkozót megszervezni nagy erőfeszítéssel jár, de ők bátran nekivágtak és tökéletesen sikerült! Meghatódtunk, amikor úgy hozta a hangulat, de jókat nevettünk is, amikor annak jött el az ideje. Az összes program nagyszerű egyensúlyban volt. A délelőtti nosztalgiázást kreatív feladatok követték, majd a nap fő eleme, a szentmise következett az erzsébetvárosi templomban. Sokunk számára nagyon fontos ez a helyszín, hisz a TEKMEK tevékenységeinek nagy része itt zajlott. Örömmel jártuk be a termeket, ahol évekkel ezelőtt az időnk nagyrészét töltöttük, ahol a programötletek szárba szökkentek. Köszönet a szervezőknek, hogy ugyanabban a teremben szerveztek számunkra bulit, ahol annyiszor roptuk a táncot korábban, köszönet a jó zenéért, igyekeztünk lemozogni a korábban elfogyasztott bőséges vacsorát.
És hogyan lehetne jobban megkoronázni egy jó TEKMEK-es bulit annál, minthogy éjszaka elzarándokolunk a „komplexbe” elfogyasztani egy helyi „pleskavicát”! Ezek a dolgok bizony nem változnak!
Lélekmelengető volt tapasztalni, hogy a nosztalgia, a buli és szórakozás mellett a hitünk is kellően erősödhetett a hétvégén. Ehhez járult hozzá a vasárnapi záró szentmise a józsefvárosi templomban, amely az eseményre zsúfolásig megtelt. Régi és új zenészek, énekesek tökéletes összhangban együtt dicsértük az Istent azért, hogy együtt lehetünk. Újból előkerült az ikonikus sárga TEKMEK-es zenefüzet, amit sokan hosszú ideje nem fogtak a kezükben. Igen, vannak dolgok, amik valóban nem változnak!
Az ebéd már a búcsúzás jegyében telt, hisz sokunkra még hosszú út várt hazáig. Mindenki búcsúzott mindenkitől, nem is egyszer, és nem is kétszer. Mert nem ment könnyen…
A remény a levegőben volt, hogy talán nem kell újabb tíz évet várni a következő találkozásig. Talán a régi és új TEKMEK-esek gyakrabban láthatják egymást a jövőben. Nem tudjuk mit hoz a holnap, egy dolog azonban biztos: nagyszerű volt ez a találkozó minden tekintetben. Óriási dolgot vittetek végbe, kedves jelenlegi TEKMEK-esek, hálával tartozunk nektek ezért! Mit is kívánhatnánk nektek? Hogy 10, 20 év múlva nektek is hasonlót szervezzenek majd a majdani TEKMEK-esek! Hogy megérezzétek, amit mi érzünk most! Azt fogja jelenteni, hogy a TEKMEK él és működik. Úgy legyen! Ámen.
Forrás: a temesvári egyházmegye honlapja
