A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program ötödik rendezvényére került sor május 22-23-án a csíksomlyói Jakab Antal Házban, közel 30 lelkipásztor részvételével, akik a házaspárok folyamatszerű kísérésének pasztorációs lehetőségei iránt érdeklődtek.
A Familiaris consortio után megjelent szentszéki dokumentumok, különösen Ferenc pápa tekintélyével és az ő pasztorális víziójával, két új szempontot is hozzáadtak a családpasztoráció jelenkori szemléletéhez és gyakorlatához.
Az első a kerügmatikus jelleg. Vagyis a családpasztoráció felelősei, szervezői az ősegyház első, központi igehirdetését kell közvetítsék. Azaz a feltámadt és egyházában élő Jézus Krisztus személyét hozzák közel a szentségi házasságra készülő jegyesek, a házaspasztorációban érintett párok, a családközösségek vagy házas lelkiségi csoportok számára.
A másik szempont a katekumenális szemlélet. A családpasztorációs munkának folyamatszerűnek kell lennie, olyan lépések szerint, mint ahogyan az első századokban a katekumenátus vezette be a keresztény életbe és kísérte a „hittanulókat“. A családpasztoráció más területektől nem elhatárolható, önálló pasztorációs szektor. A bölcsőtől a sírig kíséri a legkülönbözőbb életállapotú, hivatású embereket. Úgy kell kísérnünk az egyes embert, hogy Krisztusra örömmel rátaláljon, ezzel életének minden körülményét, helyzetét értelemmel tudja megtölteni. Úgy kell kísérnünk mindenkit, hogy a Ecclesia domestica, a Családegyház tagja, része, építője legyen.
A plébánosok hivatalból saját plébániájukon a házaspárok, családok lelki támaszai, kísérői. Úgy állhatnak a családok mellett, mint Krisztus tette az emmauszi úton: velük haladt, rákérdezett, hogy mi nehéz számukra, mivel küzdenek, mik a szükségleteik, majd ehhez igazodva tárta fel az élet igéit. Otthonra lelve, családi asztalnál törte meg számukra az erősség, a vigasz kenyerét.
A képzést Fleisz Kinga pszihológus, Lepedus István tréner, a Szatmári Egyházmegye családpasztorációs referense vezették, illetve mindezt Szénégető István foglalta keretbe. A képzés főbb címszavakban: Hol tartunk a személyes fejlődésünkben? Hogyan kapcsolódhatunk házaspárokhoz? Családmodellek – mi tart egyben? Mit tudunk tenni, mint lelkipásztor, plébánia, egyházmegye? Hit alapú fejlesztés – párkapcsolati kompetencia fejlesztés. Csoportok vezetése. Vezetői magatartás funkciók.
A gyakorlatokkal, szituációs játékokkal és vidám percekkel, imával és énekkel is keretezett együttlét kiértékelőjéből: ,,Jó lenne folytatni” – ,,Megtapasztaltam, milyen érték a személyes, minőségi kapcsolat” – ,,A családpasztoráció vigasz és válasz kell legyen az emberek aktuális szükségleteire, és ezt tanultam meg megfigyelni, felfedezni” – ,,Együtt látni a sérült és egészséges családokat, kölcsönhatásban” – ,,Többet is tudnék tenni a családokért” – ,,A gyakorlatias együttlét motivált és feltöltött” – ,,Életbe lendítő volt, hogy papként akarjak fejlődni”.
Szénégető István
Fotó: Dávid Tünde
