Gondolatmorzsák a Trella Tibor máriapócsi görögkatolikus parókussal folytatott beszélgetésből. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum két diákja, Gábor Paula és Tuvic Barbara tette fel a kérdéseket, amelyek nyomán képet alkothatunk a római és a görögkatolikus liturgia közötti különbségekről és hasonlóságokról.
Mária hónapjában, májusban osztunk meg az elmúlt hónapban megtartott beszélgetés nyomán néhány gondolatmorzsát. Az élőben közvetített interjúban Trella Tibor máriapócsi görögkatolikus parókust a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum két diákja, Gábor Paula és Tuvic Barbara kérdezte. A beszélgetést meg lehet nézni, témáit megbeszélni (hittanórán is felhasználható) – Trella Tibor nagyon sok képpel illusztráltan, részletes magyarázatokkal beszélt a római és a görögkatolikus liturgia közötti különbségekről és hasonlóságokról, az ikonokról, nagyon szemléletesen mutatja be a híres máriapócsi kegyhelyet. A beszélgetés ITT nézhető vissza.
Trella Tibor: „Amiben hasonlóak vagyunk a római katolikus egyházzal: a hét szentséget mi is őrizzük, az egyház legfőbb vezetőjének a pápát tartjuk és fogadjuk el, ő az egyházszervezet irányítója és vezetője. A görögkatolikus liturgia és a szentmise között is számos párhuzamot lehet találni. A különbség az, ahogyan megéljük ugyanazt az ugyanabban a Szentháromságban, ugyanabban a Krisztusban való hitünket és a Mária iránti tiszteletünket. A rítusban van különbség.”
,,Az ikon kifejezés képmást jelent és a görög eikon szóból ered, vele kapcsolatosan azt valljuk, tanítjuk, gondoljuk, hogy több mint pusztán csak egy szentkép. Akár templomi táblaképről, akár falra festett változatról beszélünk, valljuk, hogy több, mint egyszerű kép. Természetesen van egy nagyon gyakorlati oldala, mégpedig az, hogy tanít. Az ikonról azt szoktuk mondani, hogy egyrészt festett teológia, másrészt azt, hogy ablak az örökkévalóságra. Amit a szentíró a tollával leír, azt az ikonfestő az ecsettel valósítja meg. Az ikon a görögkatolikus egyházban és természetesen az egész bizánci egyházban szerves része a liturgiának. Önmagában külön nehezen értelmezhető, nehezen érthető meg az igazi lényege – az ikonnak a liturgikus környezetben van meg az igazi helye. Annak alapja, hogy ikonok vannak a templomjainkban, Isten igéjének a megtestesülése. Az Ige testté lett. És a testté levésében azt jelenti, hogy számunkra látható lett, legalábbis a kortársai számára. Ha látható lett, akkor azt jelenti, hogy ábrázolható is az ő személyében, merthogy ő egy teljes személy.”
„A görögkatolikus egyházban a bizánci egyházakhoz hasonlóan egy nagyon fontos szándéka van. Ha valaki esetleg eljön egyszer Máriapócsra egy liturgiára vagy egy ortodox liturgiára, akkor azt fogja megtapasztalni, hogy az őseink úgy rajták össze a liturgiát, hogy lehetőleg minden érzékszervünkre hatással legyen. Például tömjént használunk a liturgián, minden liturgián tömjénezünk – a jó illat a szaglásra próbál hatni. Énekelünk – a bizánci gondolkodás szerint a legtökéletesebb hangszer az ember hangja, még akkor is, ha nem sikerül mindig tisztán énekelni. És ott vannak még az ikonok, a gyertyák és más dísztárgyak a templomban. Mindezek együtt, amik körül vesznek bennünket egy templomban, hatással vannak ránk. Mondjuk azt, hogy lélekben akarunk az Istennel találkozni, természetesen, merthogy az imádság lelki tevékenység, de mi még nem tudunk test nélkül élni…, és az imádságnak az egész emberre kell hatnia. Ezért égetünk gyertyát, tömjénezünk, szép ruhába öltözünk, arannyal próbáljuk díszíteni a templomot, az ikonokat, azért, hogy ezeken a hatásokon keresztül picit emelkedjen a lelkünk.”
Forrás: hittan.ro
