Assisi Szent Ferenc egész életútját a húsvéti misztérium határozza meg, mint egy olyan személynek, aki teljesen belegyökerezett Krisztusba, olyannyira, hogy magán hordozta Jézus sebhelyeit is. Bár ez a mélységes kapcsolat egyértelmű és tagadhatatlan, mégis nehéz megragadni egyetlen mozzanatot, ahol Ferenc konkrétan csak a feltámadást ünnepli. A húsvét megünnepléséhez két kiindulóponttal rendelkezünk, ha arra szeretnénk választ kapni, hogyan szemlélte Ferenc az ünnepet. Az egyik Az Úr misztériumainak, zsolozsmájának a húsvéti ünnepkörre szerkesztett része, a másik pedig a San Damianó-i kereszt, amely a feltámadott Krisztust ábrázolja. Jelen írásunkban a San Damianó-i kereszt és Szent Ferenc kapcsolatát szeretnénk közelebbről szemügyre venni.
A 12. századból való, ma csak San Damianó-i vagy ferences keresztként ismert feszületet szír szerzetesek munkájának tekintik. Nevét az Assisiben épült, a Szent Kozma és Damján tiszteletére emelt templomról kapta, ahol Szent Ferenc megtalálta. A romokban álló kis kápolnát Ferenc 1206-ban fedezte fel egy magányos sétája során. Ez a véletlenszerű esemény mérföldkővé vált Francesco életében, ugyanis a kereszt előtt imádkozva Jézus szólította meg, ezekkel a szavakkal: „Menj, és állítsd helyre házamat, mert mint látod, romokban hever.” Ezt a felhívást Ferenc elsősorban a templom épületére értelmezve, elkezdte felújítani azt. De ahogyan az életútján kirajzolódott, a San Damianó-i keresztről Krisztus a teljes egyház megújítására szólította fel. Az életrajzokban bemutatott események szerint ezt az eseményt követően Ferenc a radikális szegénység útját járva saját kezével újította fel a kis kápolnát, majd életpéldájával egy újfajta utat mutatott meg Krisztus egyházán belül. A következő sorokban ezt a keresztet szeretnénk bemutatni, amely mély spirituális és eszmei értéket hordoz a ferences lelkiségben élők számára, és amely a feltámadt Krisztust ábrázolja.
A fatáblára festett kereszt az örökké élő, még a kereszten is diadalmaskodó feltámadott Krisztus ikonja. Színvilágában a sötétség és világosság harcát, kontrasztját fedezhetjük fel. Az uralkodó vörös szín itt a szeretetet jelképezi, és a feketét, a bűn és a halál szimbólumát szinte kiszorítja a képből. A kompozíciót stilizált alakok alkotják, igazodva a bizánci festészet kánonrendszeréhez. A kereszt itt nem a szenvedés, hanem az élet szimbóluma, amely a növényi motívumokkal körülvéve életfává változik. A kagylók a szív és a szeretet szimbólumai. A töviskorona helyett Jézus arcát dicsfény veszi körül. Alakját kisebb méretben ábrázolt emberi alakok veszik körül, közöttük ott áll anyja, Mária és János is. Jézus feje fölött egy további jelenet rajzolódik ki előttünk. Itt Jézus mennybemenetelét láthatjuk, akit az Atya áldó keze vár és fogad, az angyalok karával együtt. A kereszt alsó részén további emberalakokat fedezhetünk fel, Jézus lábszáránál pedig megjelenik egy kakas is, mint Péter árulásának a szimbóluma.
A San Damianó-i kereszt úgy mutatja be számunkra Krisztus személyét, mint aki örökké él, és aki a szenvedése által éri el a dicsőséget. A szögek hiánya, a sebekből ömlő vér, amely áldásként hull a körülötte lévőkre, a nagy, nyitott szemek mind ezt hirdetik. Ez az az ábrázolás, amely megszólította Ferencet, és mint egy kulcs, új ajtót nyitott az egyház számára, amelyen Krisztust követheti. Végezetül pedig szeretnénk azt az imát idézni, amelyet Ferenc ezen kereszt előtt imádkozott: „Imádunk téged, Urunk Jézus Krisztus itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot” (Assisi Szent Ferenc: Végrendelet).
Útra való kérdések:
- Milyen a számomra kedves Krisztus-ábrázolás?
- Visszatekintve életemre, hol szólított meg Isten? Mire hívott?
- Időzve a San Damianó-i kereszt előtt, fogalmazzak meg egy fohászt a feltámadott Krisztushoz!
Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap április 9-i számának forrás rovatában.
