Évek, évtizedek óta minden héten rendszeresen megjelenik a Vasárnap, ott van a plébániákon, templomokban, igyekszik összefoglalni a fontosabb tudnivalókat az egyház életéről, megmutatni embereket, közösségeket, tevékenységeket, lehetőségeket. Ott a Keresztény Szó is, lehetőséget kínál teológiai tanulmányok közlésére, a teológia mélyebb összefüggéseiben eligazodni kívánóknak egy-egy kérdésben alaposabban tájékozódni. Elindult a RomKat, amely mára az erdélyi, partiumi, bánsági magyarajkú katolikusok tájékozódási pontja, az a fórum, ahol magukról hírt tudnak adni, és azt határokon innen és túl sokan követik Kanadától, Németországtól az anyaországig. Immár méltó partnere a Magyar Kurír anyaországi katolikus hírportálnak.
Felnőtt a katolikus sajtó Erdélyben is, anyagi és másféle válságok közepette teljesíti kötelességét, bár nem mindig napsugaras és felhőtlen a láthatár. Az örök emberi ott kíséri és kísérti életét. Az emberi gyengeség mindannyiunk életét megkeseríti. Papét és hívőét, olvasóét és szerkesztőét. Amikor a hiúság, az irigység, a hatalomvágy, a gőg itt vagy ott eluralkodik, megnehezíti az együtt haladást. Ilyenkor kevés a katolikus igazságokat a Hiszekegyben, Miatyánkban megvallani, ha azok a mindennapokat, az időről időre adódó konfliktusos, félreértésen, félrehalláson, netán félrevezetésen alapuló vitás, mérges, mérgelődős helyzeteket nem hatják át. Mert ugye a puding próbája az evés, a keresztény hité pedig a nehéz helyzet.
A szerkesztőség, a kiadó, a lapok, és bármely közösség élete csak akkor működött jól, ha a ,,szereplők” hajlandóak engedni is, összehangolni elképzeléseiket, érdekeiket, még a haragjukat és jókedvüket is. Így akik együtt dolgoznak, egyenlően részesedve a terhekből, előbb-utóbb csapattá kovácsolódnak. Akik kívül maradnak, kerékkötői lesznek a közös ügynek.
A hívő embereket, az egyházat árgus szemmel figyelik a ,,kívülállók”, mindig kicsit többet várnak, mint egy világi cégtől: azt, hogy bizonyítsák tetteikkel, amit fennen hirdetnek. Mostanában a közösségi hálón jelzik ezt, sajnos a közegre jellemzően az ,,arctalanság” és arcátlanság kényelmi pozíciójából, olykor bizony oly módon, ahogyan szemtől szembe sose tennék. A hívő, az egyház nem zárkózhat be, nem mondhat le örömhíre közléséről. Ha ezt tenné, ellenfelei örömére tenne. Csak megerősítené őket abban, hogy igazuk van, nincs is a keresztényeknek mondandója az ellenvélemények kereszttüzében.
