Talán más is tapasztalta már, hogy egy-egy túlhajszolt, stresszes vagy nehéz időszak után egyik napról a másikra megbetegszünk, rossz lesz a közérzetünk… Nyilván ilyenkor nem értjük, hogy mi történik bennünk, miért jön a semmiből egy betegség, miért fáj a testünk minden porcikája.
Pedig: a test a lélek tükre, a lélek a test tükre. Ahogy érezzük magunkat, amennyi időt szánunk a lelkünk ápolására és karbantartására, annyi idő alatt képes a test megálljt parancsolni nekünk. Ha beteg a lélek, beteg a test is. Ha beteg a test, beteg a lélek is. Ha nem szakítunk időt a lelkünkre, a testünk ápolására hiába fektetünk hangsúlyt. Nyomhatjuk halomszámra magunkba a vitaminokat és étkezhetünk egészségesen, ha a lelkünk nem egészséges. A betegségek jó része (ha nem az egész, legalább valamilyen szinten) lelki eredetű. Az elnyomott érzésektől, a ki nem mondott szavaktól, a csend hiányától betegszünk meg.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem tudunk megbocsátani és bocsánatot kérni.
Azért (is) kiabál a testünk, mert túlfeszített tempóban élve a mindennapokat, nem merünk szembenézni saját magunkkal.
Azért (is) kiabál a testünk, mert napi 8 óra helyett 12 órát dolgozunk.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem merjük megélni az aktuális érzéseinket.
Azért (is) kiabál a testünk, mert mindent magunkba fojtunk.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem mozgunk eleget, nem fektetünk hangsúlyt arra, hogy kiadjuk magunkból a gőzt.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem hallgatjuk meg egymást, nem forgunk a másik ember körül.
Azért (is) kiabál a testünk, mert érzéketlenül elmegyünk a szenvedés és nyomor mellett.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem tanultuk meg hatékonyan kezelni az érzéseinket.
Azért (is) kiabál a testünk, mert nem szeretjük magunkat, mert nem vagyunk képesek reggelente a tükörbe nézni.
Azért (is) kiabál a testünk, mert az életünk nagy részét önmarcangolással, és „Mi lett volna ha?” kérdéssel töltjük.
Azért (is) kiabál a testünk, mert a lelkünk fáj, mégis képtelenek vagyunk ezt beismerni és segítséget kérni, hogy ne fájjon.
Azért (is) kiabál a testünk, mert a lelkünk bizonyos részeit jó mélyre eltemettük.
A test a lélek tükre. A lélek a test tükre. A test fáj, ha a lelkünk is fáj. A test kiabál, ha megnyomorítjuk, ha nem foglalkozunk vele. A test önmaga alá gyűr, ha a lélek nem erős (ahogy fordítva is igaz). A test jelzi, hogy elég, a lélek azonban nem mindig veszi az adást. A test időközönként megpihenne, ha hagyná a lélek. A test jól érezné magát a bőrében, ha a lélek is jól lenne a maga mindenféléjével együtt. A test nem fájna, ha mindennap legalább egyszer a lélek hálát adna a létért. A test üzen. A lélek is. Próbáld meghallani és befogadni az üzenetet. Ne legyen túl késő…
Ferencz Emese
