Ferenc pápa teológiája a latin-amerikai egyházképben, egyházfelfogásban gyökerezik. Ami nem más, mint a II. vatikáni zsinaton kitűzött célok radikális továbbvitele. Hogy hogyan alakult ez, arról a latin-amerikai püspökök megbeszélései, határozatai mutatnak jó képet. Erről szól Edward Andrés Posada Gómez írása.
A Medellínben megrendezett második latin-amerikai püspökkari konferencia (1968) mérföldkövet jelentett a latin-amerikai és az egyetemes egyházi gondolkodásban. Ezt bizonyítja, hogy forradalmat hívott életre, nemcsak vallási, de társadalmi és politikai értelemben is. Majd idővel és térrel dacolva eljutott egészen napjainkig, és bár hol meseszerű, hol torzult visszhangjain keresztül, de még mindig mint nagy jelentőségű esemény kerül szóba. (…)
A medellíni forradalom lényegében egyetlen tény értelmezésének képességében gyökerezik: és ez a tény a II. vatikáni zsinat. „A medellíni konferencia alapvető célja tehát az volt, hogy a II. vatikáni zsinat inspirációját és irányvonalait átültesse latin-amerikai világunkba” (Alberto Ramírez). Ha figyelembe vesszük azokat a hermeneutikai elveket, amelyek minden egyházi dokumentumot vezérelnek, akkor egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy Medellín egyértelműen a II. vatikánumra hivatkozik.
Többször elhangzott, éspedig joggal, hogy a medellíni konferencia radikálisan és mélyrehatóan tette magáévá a zsinat szellemiségét. Valóban felhasználta az egyház megújítására irányuló minden zsinati inspirációt és iránymutatást, melynek célja, hogy egyházunkban aggiornamento menjen végbe szerkezeti téren, s közben minden egyházi tényező evangéliumi meghatározottságúvá váljon. De mindenekelőtt az egyház lelkipásztori küldetésének témája iránt érdeklődött, és az olyan diakónia történelemben betöltött szerepe foglalkoztatta, mely válaszolni tud a világ és országaink nagy problémáira, s mindenekelőtt inspirálni tudja társadalomépítő munkánkat mély emberi, testvéri és társadalmi érzékkel, amely a konferencia lényege volt.
Medellín tudta, hogyan kell tovább haladni azon az úton, amelyen a zsinat csak elindult: értelmezni tudta az életet és a történelmet, és felfedezte bennük Istent. Itt kezdődik Medellín forradalma a zsinatot megelőző teológiához viszonyítva. Az élethez való visszatérés e szenvedélyes igénye megjelenik a Gaudium et spes dokumentumban, amely a legtöbbet idézett dokumentumnak számított Medellínben. Eszerint „az egyháznak mindig kötelessége vizsgálni és az Evangélium fényénél értelmezni az idők jeleit. […] Így tehát ismernie és értenie kell a világot, melyben élünk, várakozásait, vágyait és gyakran drámai vonásait” (GS 4). A zsinat az egyház megújításának gyakorlataként a „vizsgálódást” és az „értelmezést” kérte. Medellín pedig megértette ezt, és magához az élethez fordult.
Edward Andrés Posada Gómez a medellíni főegyházmegye papja, az Universidad Pontificia Bolivariana Teológiai, Filozófiai és Bölcsészettudományi karának docense. Tanulmánya a Vigilia februári, A katolikus egyház Latin-Amerikában tematikájú számában olvasható.
Edward Andrés Posada Gómez: A medellíni konferencia
Lelkisége, aktualitása és kihívásai a latin-amerikai és egyetemes egyház számára
Forrás: Vigilia
