Életünk ismétlődő eseményei könnyen rutinossá válhatnak, viszont ha megfelelő nyitottsággal és megújult lélekkel viszonyulunk a változó körülményekhez, emlékezetessé tehetjük azokat. Évről évre szembesülünk a karácsonyt megelőző lázzal, amely mozgásba hozza az egész világot, és bár sokan próbálják átírni a már szokásos forgatókönyvet, átrendezni az ismert szereposztást és a felidézett történetet új keretek közé szorítani, az ünnep misztériuma mégis megmarad. Ez a misztérium magával ragadja még azokat is, akik egyébként sem jászolt, sem csillagot nem ismernek életükben, de azokat is, akik számára a szent éjszaka történése csupán egy tündérmese. A karácsony ünnepét átjáró misztérium nem a külsőségekben rejlik, nem is abban, amit ilyenkor teljesíteni szoktunk egymásért. Az ünnep misztériuma abban rejlik, hogy Isten kezdeményez értünk, és a végtelenség küszöbét elhagyva belép az ember életébe. Így közelítve karácsony lényegéhez, életünket meghatározó valóságokkal szembesülünk, amelyek minden ünnepet megismételhetetlenné tehetnek számunkra. Időzzünk el egy kicsit a jászol vonzásában ezeknél az életünket meghatározó valóságoknál.
„Hát őrzője vagyok én testvéremnek?” (Ter 4,9b) A Teremtés könyvében megörökített szavak, amelyeket Káin jelent ki, amikor a Teremtő kérdőre vonja gyilkos tette után, nem igazán karácsonyi hangulatot idéznek. Mégis hűen tükrözik azt a szomorú valóságot, amelyben az ember kényelmesen elhelyezkedik, amikor önmaga keresésében ellensége lesz testvérének és a világnak, amely befogadta őt. Nézzünk tükörbe! – szoktuk mondani, amikor a vélt elméletek és áligazságok helyett az igazság megismeréséhez akarunk eljutni. Mit mondhatna el magáról a mai világ, ha igazán tükörbe nézne? Miközben testvériségről beszélnek, kegyetlenül öldöklik egymást az emberek. Egyenlőséget hirdetnek, de könyörtelenül folyik a felsőbbrendűségi harc. Az empátia és az együttérzés kifejezése legtöbbször gazdasági és politikai érdekeket szolgál. A jólét megteremtése egyesek számára mások elszegényedése árán valósul meg. Az emberi jogok érvényesítését a teljes kiszolgáltatottság szűk kereteiben látja megvalósulni a lélekben teljesen lerongyolódott ember. A jelen idők történéseiben pedig annak lehetünk tanúi, hogy a pusztítás és az öldöklés a keresztény testvéreket állítja szembe egymással, és aratja áldozatait könyörtelenül. Nemde Káinra ismerne a világ, ha végre tükörbe nézne?! Hiszen Káin módjára gyilkolja az ember a testvérét. Ezt teszi az ember testvérével! Ezért mély az a sötétség, amely felé elindul a jászolból fakadó fény.
„Most, a végső napokban, (Isten) Fia által szólt hozzánk!” (Zsid 1,2) A zsidókhoz írt levél egyik bevezető mondatát a krisztusi úton elinduló testvérek megerősítésére szánta a szent író. Jézus által Isten tökéletes módon kinyilatkoztatta magát az embereknek. Benne öltött testet az isteni szeretet, ő váltotta meg az embert a bűntől, és most az Isten jobbján ül. Ő rendelkezik a világmindenség feletti legfelsőbb hatalommal. Olyan kijelentés ez, amelynek egyértelműsége nem enged semmilyen utólagos kiigazítást, átfogalmazást vagy helyesbítést. Isten állandó ittlétéről beszél, amely a világ végezetéig a történelem egyensúlypontját jelenti: az elesetteknek újrakezdést, az elfáradtaknak biztatást, az eltévedteknek új irányt, vigasztalást a szomorkodóknak, erősítést a szenvedőknek, bátorítást az egyedül lévőknek, árváknak, özvegyeknek és a magányosoknak. Nincs az az emberi közösség, amely Isten szeretetprogramjához hasonlót tudna ígérni, mert Isten nem fárad bele a lehajolásba, és nem restelli az élet peremére jutottak felkarolását. Az ő jelenléte nem időszakos, hanem állandó és örök. Egy olyan jelenbe hívja övéit, amely nem csak ideiglenes ittlétről, túlélésről, önmegvalósításról szól, hanem az eljövendő öröm és boldogság megtapasztalásáról. A zsidókhoz írt levélből vett szavak erre a meghívásra emlékeztetnek bennünket, amelyet a minket szerető Isten éppen a betlehemi jászolban címzett az egész világ számára. Ezt tette értünk Isten!
„A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). A jánosi prológus túlmutat az általános megállapításokon. Az üdvtörténet nagy eseményei Isten üdvözítő tervére mutatnak rá, és segítenek bennünket abban, hogy ráébredjünk arra a meghívásra, amely által Isten minket is személyesen megszólít és bevon az ő tervébe. A névtelenség nem tartozik Isten kategóriáihoz, ahogyan a céltalanság sem. Az ő szemében mindenkinek neve van, és mindenkit egy boldogító cél elérésére akar elkísérni az úton. Egy állandó jelent választott magának értünk és velünk, és nem mond le rólunk akkor sem, ha sokszor a világ vonzásában bújócskát játszunk vele. Mert két világ vonzásában élünk: itt van ez a szomorú világ, amelyben létezünk, és amelyben mégis az igazi boldogságot keressük, és ott van az, amit a Teremtő készített számunkra, és amelynek vonzása addig él bennünk, ameddig nem engedjük, hogy az önzés falai elszigeteljenek bennünket az igazi örömöktől. A jászol valósága nem egy kellemes látvány a mai ember számára, mégis életmentő lehet, ha önmagunkat visszük oda és lepakoljuk mellé mindazt, amit megterhelő rakományként kínlódva hordozunk vállainkon és szívünkben a mindennapok folyamán. Ez lehet a válaszunk arra az ajándékra, ami Isten maga: közénk jött, és mi befogadjuk őt!
Életünket meghatározó realitásokkal akarunk elidőzni Jézus jászlánál. Értékes idő ez és üdvös alkalom, ha őszinte bűnbánattal tekintünk Jézusra azért, amit talán nem tettünk meg egymásért, miközben hálatelt szívvel borulunk le előtte, mert benne Isten ki nem alvó szeretete mutatkozik meg számunkra. Új elhatározások kell testet öltsenek életünkben, hogy a befogadás öröme a saját magunkon elkezdett változásban mutatkozzon meg. Mert csak akkor lesz jobb és befogadóbb ez a világ, ha valaki elkezdi a megváltozás szép kalandját. Legyünk mi azok, akik elsőként lépünk erre az útra! Higgyünk a jászol üzenetében, higgyünk saját magunkban, higgyünk abban, hogy Isten ittléte az egész világ békéjének és boldogságának forrása!
Miközben minden kedves testvéremnek áldott karácsonyi szent időt kívánok, állhatatos imádságra hívok mindenkit a háborút és a különféle üldözést szenvedő testvéreink szándékára. A Szent Család oltalmazza az erőszak által megbomlott családokat, és ajándékozza meg az egész világot a béke szent ajándékával.
Böcskei László nagyváradi megyés püspök
