† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Krisztus születése így történt:
Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18–24
A mai evangélium karácsony titkának előfutáraként arról ír, hogy József miként lépett be Isten megtestesülésének történetébe. Az evangélisták nem törődnek azzal, József hogyan éli meg lelkileg, hogy Márián felfedezi a várandósság jeleit. Máté csak annyit jegyez fel, hogy József igaz ember, nem akarja Máriát megszégyeníteni, és igyekszik finoman elintézni elbocsátását. Megjelenik az Úr angyala, aki, mint az Ószövetségben többször láthattuk, Isten üzenetét közvetíti: jelen esetben, hogy feleségül vegye Máriát. József engedelmes, és elfogadja a meghívást, hogy nem a vér szerinti apaságot gyakorolja. Ő is részesévé válik annak a történésnek, ahogyan Isten megtestesül a világban, amihez hozzátartozik a maga különlegessége és rendkívülisége. Neki is rá kell csodálkoznia, hogy Isten Fia nem jöhet akármilyen módon a világra, a Lélektől fogantatik az új élet. József Máriához hasonlóan az apai szerepet nagyon alázatosan és becsületesen éli meg: gondoskodik Jézus neveléséről, taníttatásáról, és mindezt szelíden teszi, hogy Isten akarata szerint bontakozhasson ki Jézusban a Megváltó.
Sokat tanulhatunk Józseftől. Ahogy ott áll Jézus mellett, szabadon hagyja, nem akarja birtokolni, tisztelettel van az iránt, hogy ő Isten Fia, nem akarja saját képére faragni, hanem azt a titkot szolgálja, ami Jézusban növekedni akar. Milyen jó lenne nekünk is ezzel a gyöngédséggel viszonyulni: szeretettel lenni egymás iránt, de azt is tudatosítani, hogy a másik embert nem birtoklom, mert ő az Istené. Arra figyelni, ami felebarátomban kincsként, gyöngyszemként, isteni szikraként megjelenik, és azt segíteni lángra lobbanni. Ebben útmutatónk József, aki Isten Fiát ilyen módon tudta szolgálni. Nem könnyű feladat, mert embertársainkat gyakran a magunk elképzelése szerint szeretnénk faragni: a magunk normáit igyekszünk érvényesíteni rajtuk. Nehéz megnyílni arra, hogy miképp a másik vélekedik, cselekszik, abban lehet valami jó, még akkor is, ha nem illeszkedik bele az én sémáimba, kereteimbe. Milyen nagyszerű lenne ezzel az alázattal segíteni a gyerekben, a barátban levő jóság, szépség és igazság kibontakozását, hogy mindenki megtalálja saját útját, ahol a benne levő értékekkel, adományokkal ragyoghat, és azokat bátran, nagylelkűen megoszthatja. Jövő héten ezt kereshetem a találkozásokban: hogyan szeretné Isten, hogy a másik ember igazán önmaga lehessen, értékei felszabaduljanak? Hogyan segíthetem én ezt a folyamatot?
András Csaba SJ
Az írás megjelenik a Vasárnap 2022/51-es számában.
