Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!” (Mt 3,1−12)
Advent az Úr eljövetelének az ideje. Emiatt az egyház arra hív, hogy álljunk meg Keresztelő János szolgálatánál, az Úr Jézus földi működését előkészítő tevékenységénél. János Júda pusztájában sáskán és vadmézen élt, Illéshez hasonlóan teveszőrből készült ruhát viselt. Radikális egyszerűség jellemezte, és valami sugárzó szeretet áradhatott belőle, ami odavonzotta a környékbeli embereket. Bűnbánatot tartottak és megkeresztelkedtek a Jordán folyóban. Ebben a csendben, egyszerűségben, letisztultságban minden hamisság, mesterkéltség és formalizmus kihallatszott, amit a farizeusok és a szadduceusok magukkal hoztak. János szembesítette őket szívük megtérésének hiányával, és elmarasztalta őket.
Advent a csend, a leegyszerűsödés kegyelmi ideje. A csend felszínre hozhatja szívünk különféle megmozdulásait. Felbukkanhat a bűnbánat vágya: egy jobb, igazabb és szebb élet, a jó Isten közelségének megtapasztalása utáni vágy – megtisztulni a salakanyagoktól, és friss, üdítő forrásból meríteni. Megállni őszintén Isten előtt, érzékelni a tőle való elszakítottság fájdalmát, és mint egy kisgyerek odabújni hozzá, mondván: „Bocsáss meg! Szeretlek!” A csendben szembesülhetünk egy másféle megmozdulással is: a szívünk keménységével, ami nem akar megtérni, mert védekezik. Ami nehezen szembesül őszinte hangjával, mert védenie kell az igazát, az egóját, az értékességét, a presztízsét vagy valamilyen ideológiát. A farizeusok és a szadduceusok hozzászokhattak ahhoz, hogy a Törvény hű képviselőjének szerepéből beszéljenek, ami megnehezítette, hogy kapcsolatba kerüljenek benső hangjukkal. Papként, keresztényként én is tapasztalom annak kihívását, hogy őszintén beszéljek vívódásaimról, mert mintha létezne egy kritériumrendszer, aminek meg kellene felelni. Szégyellem kimondani a kételyeimet, mert egy jó kereszténynek nem szabad így éreznie. Fenn kell tartani a látszatot, hogy elfogadható legyek. Nagyon könnyű szerepek mögé bújni, főleg, ha érzékeny témák kerülnek elő. Felszabadító lenne megtanulni annak művészetét, hogy őszinte lehetek magammal, másokkal és Istennel. Az őszinte hang mindig megrendítő, életet adó és vonzó. Felfedezni benső világomat, kapcsolatban lenni szívem őszinte hangjával.
Jövő héten imádságomban kipróbálhatom ezt a cenzúrázatlan őszinteséget az Istennel. Elbeszélgethetek vele, mint egy jó baráttal mindarról, amit érzek, amiért hálás vagyok, amitől szenvedek, ami fáj vagy ami lelkesít. Egyszerűen és őszintén…
András Csaba SJ
Megjelent a Vasárnap december 4-i számában.
