Az óra visszaállításától eltekintve is az elkövetkező hónapok sötétebbek, borongósabbak, hidegebbek. Utáljuk a ködöt, a hűvöset, a szélfúvást, a hideg esőt, a hosszú estéket, miközben mondogatjuk, hogy a természetnek erre van szüksége, ő tudja, érzi, hogy most le kell lassulni, vissza kell vonulni, a föld meg kell hogy pihenjen, hibernálnia kell ahhoz, hogy jövőre teremni tudjon. Tudjuk és elfogadjuk, nem várjuk el, hogy télen is arassunk, csak épp azt nem szeretjük, hogy a pihenő élővilág minket is visszavonulásra késztet. De nemcsak pihenésre, lelassulásra, hanem elcsendesedésre, több otthon töltött időre kényszerít. Behúzódunk a melegbe, a fényre, be- és összezárkózunk önmagunkkal és a családtagjainkkal. Panaszkodunk egymásnak a túl hosszú estékről, az unalomról, a bágyadtságról. A napfény hiányából következő egyensúlytalanságunkat tudjuk, hogy C-, D- és B-vitaminokkal a helyére billenthetjük, a késő ősszel és téllel szembeni dacolásunk azonban nemigen lankad néhány étrend-kiegészítőnek köszönhetően. Mert talán nem is a hideg évszakokkal dacolunk, hanem a befelé fordulás kényszerével.
A csenddel, a benttel, a „túl sok” otthon töltött idővel. Talán nem is dacolunk, hanem félünk. Mert minél hosszabb ideig melegítjük a nappali kanapéját és minél többen, annál valószínűbb, hogy nemcsak a testünk melegedik át, de az utolérhetetlen sebességű hétköznapok lenyelt feszültségei, elnapolt vallomásai, félbehagyott vitái is felengednek. Felszínre szivárognak az önelégedetlenség és bűntudat sarokba dobott figyelmeztetései. Félünk a benti rendeznivalótól, ezért a kintbe menekülünk év végi nagytakarítással, adminisztrációs elintéznivalókkal, idejekorán meg- és százszor átírt ünnepi ajándékötletekkel, bevásárlólistával és adventre tervezett átgondolásokkal. Amit a készülődés rohanásaiban tovább halasztunk óév utolsó, majd újév első napjaira. Aztán húsvétra. És a következő télre.
Talán itt lenne az ideje meghallani a csendre hívást és összehangolódni a természettel. Talán a késő őszi és téli elvonulás nem a halogatás, hanem a bátorság és a szembenézés időszaka. Ezúttal talán hagynunk kellene, hogy minden felmelegedjen: hadd engedjen ki, szivárogjon, ha kell folyjon, ömöljön. Majd utána felmosunk. Felsúrolunk. S a fölösleges limlomoktól megszabadulva jóleső üresség és tisztaság fogad majd a szobában. Mintha helyet csináltunk volna valaminek. Valakinek. Mintha várnánk valakire.
Az írás megjelent a Vasárnap 2022/45-ös számában.
