Szent Ferenc hónapjában a ferenceseknek, Assisi Szent Ferenc lelkületében élőknek, reguláját követő rendeknek szentelünk nagyobb figyelmet, az erdélyi Mária Rádióval és a hittan.ro katekétikai portállal együtt. Események, közös tevékenységek, beszélgetések, megosztások mellett fontosnak tartjuk a ferences források megismerését, hiszen a lelkiség alapjait onnan érthetjük meg leginkább. Szent Ferenc kor- és rendtársa, Celanói Tamás (Celano, Abruzzók, Itália, 1190 k.-Tagliacozzo, 1260 k.) költő és hagiográfus volt, 1215-ben magának Szent Ferencnek a kezéből vette föl a ferences habitust Porciunkulában, később jelen volt Ferenc szentté avatásán, két életrajzot írt szentünkről.
Hogy […] világosan lássuk, hogy a szentgyónás csodálatos isteni ajándékát mindnyájunknak szívvel-lélekkel szeretnünk kell; másrészt meg, hogy méltó módon kidomborodjék, hogy szentünk mindig különös kegyelemben állott Krisztusnál, el kell mondanunk néhány csodát; olyanokat, melyeket még életében művelt, és olyanokat, melyeket holta után még kézzelfoghatóbban vitt végbe általa Krisztus.
Mikor egyszer boldogságos Ferenc atya igehirdetés céljából Celanóba ment, ott egy lovag alázatos tisztelettel és buzgó kitartással ebédre marasztalta. A szent eleinte vonakodott és semmiképpen sem akarta elfogadni a meghívást; utóbb azonban engedett a sok unszolásnak. Elérkezett az ebéd ideje, és az asztalt gazdagon megterítették. A jámbor házigazda magán kívül volt az örömtől és egész családjával boldog elragadtatással fogadta a szegény vendégek érkezését. Szent Ferenc azonban egyelőre állva maradt, szemét az égre emelte, s utána titkos jellel magához intette a házigazdát. – Íme, vendéglátó testvérem – mondotta –, engedtem unszolásodnak és eljöttem házadba, hogy együtt egyek veled. De fogadd készséges lélekkel intésemet, mert te már nem itt, hanem másutt fogsz étkezni. Őszinte bűnbánattal gyónd meg tehát bűneidet és ne tűrd, hogy akárcsak a legkisebb szenny is meggyónás nélkül maradjon lelkeden. Az Úr még a mai napon visszafizeti, amiért ilyen alázatosan fogadtad a szegényeket.
A férfiú vonakodás nélkül megfogadta a szent igéket és Szent Ferenc egyik társának, aki felszentelt pap volt, minden szépítgetés nélkül meggyónta minden bűnét. Utána rendelkezett házáról és a legkisebb kételkedés nélkül várta a szent szavainak beteljesedését. Végre asztalhoz ültek. Mikor már mindenki enni kezdett, keresztvetés után reszkető kézzel ő is kenyér után nyúlt. De még mielőtt kinyújtott kezét visszahúzhatta volna, feje lehanyatlott és lelke kiszállott.
Ó, milyen felbecsülhetetlen a bűnösök számára a szentgyónás! Íme az egyik halottaiból támad fel, hogy gyónását elvégezhesse, a másik pedig a gyónás kegyelmével még életében megszabadul az örök kárhozattól.
Benevento közelében fekvő Monte Marano nevű helységben egy előkelő származású és kiválóan erényes életű asszony különös tisztelettel viseltetett Szent Ferenc iránt, és méltó módon szolgált neki. Az asszony egyszer megbetegedett, és állapota egyre súlyosabb lett, végre minden földi lény közös útjára tért. Napnyugta táján halt meg, de temetését másnapra halasztották, hogy így alkalmat adjanak szerettei nagy sokaságának az összegyülekezésre. Éjszakára eljöttek az egyháziak, hogy zsoltárénekléssel virrasszanak és készüljenek a temetésre, de imádkozó férfiak és nők nagy sokasága állta őt körül. És íme, az asszony egyszer csak valamennyiük szeme láttára felemelkedett az ágyból, és a jelenlevő papok egyikét, aki egyébként keresztapja volt, magához intve így szólt:
– Gyónni akarok, atyám, hallgasd meg bűnömet. Én ugyanis meghaltam és pokolra ítéltettem, mivel azt a bűnömet, melyet mindjárt meg fogok nevezni, eddig mindig elmulasztottam meggyónni. Szent Ferenc közbenjárására azonban, akinek mindig nagy tisztelője voltam, engedélyt nyertem arra, hogy visszatérjek testembe és ama bűnöm megvallásával bocsánatot nyerjek. Mihelyt tehát itt, valamennyiötök jelenlétében elvégzem gyónásomat, azonnal visszatérek a megígért nyugalom hazájába.
És csakugyan, amint a remegő papnál nagy remegéssel elvégezte gyónását és megkapta a feloldozást, nyugodtan visszahanyatlott ágyára és elszenderült az Úrban.
Vajon ki tudná méltó módon magasztalni Krisztus irgalmasságát? Ki tudná érdeme szerint hirdetni a gyónás erejét és szentünk érdemeit?
