Evangélium
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,39-45)
Gondolat
Lukács evangéliumának többször is visszatérő motívuma az ujjongás és öröm. A mai evangéliumban ez különösen is hangsúlyos: a két áldott állapotban lévő asszony találkozását áthatja az Isten akaratának teljesedése fölött érzett örvendezés olyannyira, hogy Erzsébet megjegyzi, a méhében is felujjongott a magzat.
Találkozások sorozata valósul meg naponta az aktív emberek életében, akik sokszor csak rohannak a feladataik teljesítése érdekében, el kell érni a buszt, a vonatot, a becsengetés előtt ott kell lenni az iskolában, zárás előtt még besurranni egy gyors vásárlásra… Ilyenkor azonban nem is találkozunk, csak elrobogunk egymás mellett…
Mária és Erzsébet találkozása nem ilyen. Isten ügyében járnak mindketten, s ennek örömét egészen megélik, nem rohannak ezt vagy azt még gyorsan elintézni… Az öregek, akik már lassabban élnek, s a betegek, akiket házhoz vagy egyenesen ágyhoz köt a nehézség, másképp élik meg a találkozásokat.
Vajon, a nagy ünnepi hajrában vagy az ünnep napjaiban lesz-e alkalmunk, szakítunk-e időt arra, hogy igazi, szívvel-lélekkel átélt találkozásaink legyenek másokkal?
