Szakál Ádám piarista szerzetes, a Piarista Rend Magyar Tartományának elöljárója részt vett Csíkszeredában a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt plébániatemplom búcsúünnepén, amikor a szentmise keretében 15 év szolgálat után elköszönt a székely közösségtől Sárközi Sándor piarista. Az ünnepség után Csúcs Mária arról kérdezte a magyar piarista rendtartomány vezetőjét, miért fontos a tartomány számára az erdélyi működés.
Válaszában Szakál Ádám rendtartományi elöljáró a tapasztalatot emelte ki elsőként. ,,Ha mi, piaristák, a magyar tartományban visszatekintünk a rendszerváltás előtti időszakra, nekünk akkor két iskolánk lehetett, és ez különlegesség volt a többi szerzetesrend között. Hálásak lehetünk a jó Istennek, hogy a kommunizmus negyven évében is lehetett Kecskeméten és Budapesten iskolánk.” A rendszerváltással Magyarországon ismét lehetséges lett egyházi iskolákat működtetni, a piarista rend a meglevő kettő mellett további iskolákat indított. Már akkor elkezdődött a keresés, hogy Erdélyben újra lehet-e éleszteni a piarista tevékenységet.
A csíkszeredai kezdeményezést egy kis búzaszemnek nevezte az elöljáró, amely 15 évig csírázott, és amely a magyar provinciára is hatott.
,,Amikor Sándor atya vagy Emil atya annak idején mesélt arról, hogy mit csinálnak, milyenek itt az emberek, hogyan vannak, hogyan élnek, reálisabb képet adotg. Nyilván a magyarországiakban van egy romantikus elképzelés azzal kapcsolatosan, hogy Csíkban mi történik. Ez a romantika nem múlt el teljesen, ezt a különbözőség érdekessége adja. De azt hiszem, ez a különbözőség már nemcsak romantika volt, hanem valóság, hogy itt is vannak nehézségek, vannak olyanok, amiket mi adhatunk és van, ami innen vihetünk. Tanácsokat is adhatunk talán, vagyis helyesebben adhatjuk a tapasztalatunkat, ugyanakkor a tapasztalat jött és jön felénk is”, mondta Szakál Ádám.
Másodsorban a sokféleség ajándékát emelte ki, Csíkszeredában tanulmányi ház működött, nem iskola. ,,Talán nem ismertük még a lehetőségeket, a szükségletet kezdetben, hogy itt mire is van szükség. Személyes kapcsolatokat alakítva lehetett megismerni ezt a helyet, és tovább gondolkodni róla.” A csíkszeredai piarista misszióról azt mondta, nem úgy kell fogalmazni, hogy megszűnt valami, hanem hogy ,,15 évig itt tanulhattunk és egymást megismerhettük. Úgyhogy Kolozsváron úgy fogják ismerni a piaristákat, mint akik korábban Csíkszeredában voltak, mint akiknek a kapcsolataik megvannak, mint akik Székelyföldnek ezt a tapasztalatát viszik magukkal. Szóval ez nem szűnt meg, hanem marad velünk, a jövőt meg ki tudja…”, fogalmazott a piarista tartományfőnök.
,,Piarista rend volt itt, volt ott, voltak intézmények amelyek megszűntek, van, amelyik újraéledt. Változik a világ, mi is mindig keressük a helyünket, de azt hiszem, hogy a csíkszeredai tapasztalatok nem kudarcélményként jelennek meg, hanem úgy, hogy most ezt tudtuk lépni, Kolozsvárra megyünk, és ott keressük az utat. Maradtunk Erdélyben.” Hozzátette még: Kolozsvárt és Csíkszeredát most összekötik ezzel a tapasztalattal és bizakodva néznek a jövőbe, remélve, hogy ez a kapcsolat tovább tud élni, a kolozsvári jelenlétből pedig vissza is sugároznak majd Csíkszereda felé.
Fotó, szöveg: Csúcs Mária
