Hosszan tartó, sok fejtörést okozó, de gyönyörű munkafolyamat volt a kolozsvári Szent Mihály-templom három évig tartó felújítása. Több alkalommal sikerült fölkapaszkodnom az állványaira, gyakorlatilag minden zegét-zugát megismertem a középkori alapozástól egészen a toronykeresztig. Láttam a kirámolt barokk orgonaszekrény belsejét, barátkoztam az angyalkáival, megismertem a falfestményeket restauráló lányokat, akik a lehető legkényelmetlenebb állványokon is élvezhetővé varázsolták a freskók töredékeit — és akiknek a keze munkáját Erdély-szerte megcsodáltam középkori templomainkban –, ha véletlenül is, de tanúja voltam, amint fölállítják a vörös márvány oltárasztalt, összeszerelik a restaurált katedrát, Márton Áron trónusát… Sorolhatnám a csodákat! Kétszer is megmászhattam a tornyot, amelynek különös jelentősége van az életemben: olyan könnyedén sikerült leküzdenem a félelmeimet, hogy jóformán észre sem vettem. És természetesen magammal vittem a kamerámat is, mint mindenki más, akinek alkalma volt a toronymászásra, munkalátogatásra (milyen rossz emlékezetű fogalom, pedig mennyi gyönyörűséget takar!), hiszen a felújítás különböző fázisait rendszeresen a nyilvánosság elé tárták az illetékesek.
Egy ilyen látogatás eredménye volt a Keresztény Szóban publikált, később kötetben is megjelent Csigalépcső, melynek az ihletforrása természetesen a különleges attrakciónak számító kettős csigalépcső volt, amelyet ismét megnyitottak a látogatók előtt. Hogy mégsem egy ott készült fotográfiával köszöntöm a felújított Szent Mihály — nekem katedrális, mondjon bárki bármit — birtokba vételét, annak ez a különleges pillanat az oka, mikor megpillantottam a szentély hangulatvilágítását, amelyet a megújuló templombelsőért hálát adó szentmisére készülve gyújtottak meg először.
A teljes egészében újjá varázsolt Szent Mihály-templomért ezekben a napokban adnak hálát, az ünnepi szentmisén azonban egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos vehetek részt. Máshová szólít a színpad. Hadd legyen ez fénykép az én hálaadásom, a hozzá rendelt szöveggel együtt. Emberé a munka, Istené a dicsőség!
Csigalépcső
töredeznek az
alapok de bízom a
szegletkövekben
fejemen sárga
bukósisakkal az ég
felé törekszem
kitárulnak és
szárnyaimmá lesznek a
faragott kapuk
szilárdan állnak
falaim ha te vagy a
kötőanyaguk
boltíven függ a
félhomály és ezernyi
könyörgést elnyel
gyűrött fohászok
alkudoznak mogorva
mesterjegyekkel
hallgatásod már
annyira fáj hogy minden
kételyt eloszlat
végszükségben a
reménytelenségek is
megtáltosodnak
tisztulok belül
csak te maradsz és néhány
törékeny holmi
lakatlan szívet
körültekintéssel kell
bebútorozni
2021.
Kép és szöveg: Laczkó Vass Róbert
