Július 24-31. között került sor az idén 15 éves jubileumát ünneplő Ferences Biciklitúrára. Három megyén át gurultak: Hargita – Kovászna – Bákó. Utolsó nap megtartották az 1001 székely kerékpáros napját. Főcze Imre, Bonaventura testvér a FerBit megálmodója és éltetője az idei mottóról elmondta: az út a zarándoklat célja, hogy egymásra, Istenre és a teremtett világra figyeljenek, ugyanakkor népszerűsítsék a biciklis kultúrát és közösségeket kovácsolnak össze az út során. Eddig több mint 2500 résztvevővel 15 európai országon tekertek át. Most a 270 kilométeres székelyföldi útvonalon 70 fiatal tekert a Csíkszentsimon–Sepiszentgyörgy–Kászonimpér–Kézdivásárhely–Aklos–Csinód–Úzvölgye–Csobányos–Csíksomlyó útvonalon (és másfelőlről is gyűltek a két keréken zarándoklók). Elvitték a hívek imakéréseit a Mária-kegyhelyre, ahol a csíksomlyói kegytemplom előtti téren gyülekeztek a biciklisek, a motorosok a parkolóban, majd 12 órától ünnepi szentmise volt a hegynyeregben. A biciklis zarándoklatról Bálint Róbert és Dénes Teréz gondolatait olvashatják.
Bizonyára mindannyian voltunk már általános iskolában vagy későbbiekben olyan feladat elé állítva, hogy megadott szavak alapján kell egy esszét vagy fogalmazást összeállítani. Most hasonló szavakat gyűjtöttem egy kupacba össze: találkozás önmagammal, Istennel, felebarátommal, ima, hála, öröm, feltöltődés, kikapcsolódás, testvéri szeretet, agapé, közösség, békesség, nevetés, kerékpározás, rácsodálkozás a természet szépségeire, jószándék, éneklés, segítőkészség… És a sort még jó sokáig folytathatnám. Én ezeket a kifejezéseket, fogalmakat tudnám egy feladathoz megadni vagy egy táblára kiragasztani, melynek közepén nagy nyomtatott betűvel állna: FERBIT.
Az idei XV. Ferences Biciklitúra mottója Az élet útjára tanítasz engem (Zsolt 16,11), és az ehhez kapcsolódó napi elmélkedések valahogy mindannyiunkban több utat juttattak eszünkbe: emlékeztettek az életünk útjára, amelyet eddig megtettünk, felidézték az aznap megtett kilométereket vagy a következő napok kilométereire irányították figyelmünket. Éreztük, hogy az utak nem céltalanok. Márai Sándor különösen találóan fogalmaz: Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová…
Minket most a Ferbiten vezetett… Kicsiket és nagyokat egyaránt. Fiúk és lányok, férfiak és asszonyok, féléves kisbabától 72 esztendős fiatalemberig minden korosztály képviselve volt valamilyen szinten. És jó volt megtapasztalni, hogy mekkora összhang volt jelen. Nem elhanyagolható tényező, hogy a zarándoklatunk már az ország határát is túllépte, hisz határon túlról is csatlakoztak hozzánk. Kerékpároztunk főúton, erdei utakon, kalandregénybe beleillő erdők és völgyek között, helységeken belül és kívül, fenn és lenn, csúcson és mélyben, és közben egy közösséggé váltunk, egy vidám közösséggé.
Igen, az útjaink most keresztezték egymást és ez így lett csodálatos. Valami olyan esemény, amire humorosan azt mondanánk, hogy „még kell íze” van. Nem ér véget az utunk, folytatni kell, visszailleszkedve a hétköznapi teendőink közé, de kaptunk egy feladatot: maradjunk mindig a jó úton, mely elvezet bennünket Hozzá, aki maga az ÚT!
Hipp hipp! Ferbit!
Bálint Róbert
Mindannyian úton vagyunk, ki-ki a saját útját járja. Jómagam is így érzem… keresek, tanulok, hiszen ezért teremtett a jó Isten, hogy fejlődjek benne, általa és az úton találjam meg saját magamat, találjam meg Istent. A XV. alkalommal megszervezett FerBIT számomra nagyon jó alkalom volt Istennel való kapcsolatom mélyítésére, a vele való járás tanulására. Idén szerda estétől csatlakoztam a családias hangulatú zarándokcsapathoz, hogy majd csütörtökön reggel, megújult erővel, kipihenten pattanhassunk nyeregbe és gurulhassanak a kerekek. Társaim már a harmadik nap tekerése utáni fáradalmaikat pihenték, amikor megérkeztem a festői környezetben található Úz-völgyébe. Jó hangulat, barátok, mosolyok, ölelések fogadtak, hiszen már harmadik alkalommal vettem részt a ferences biciklitúrán, így már régi ismerősök, barátok közé érkezhettem. Csütörtökön reggel innen indultunk Csobányos felé, az aznapi úticélunk állomására. Csobogó patak mentén, fenyvesek között tekert a lelkes csapat, ahol amellett, hogy emberekkel beszélgethettünk, a saját csendességünkre is lehetőség adódott, hiszen az út adta nehézségek lehetőséget adnak az elcsendesedésre, befelé figyelésre. Megcsodálhattuk az Isten által teremtett világot, a fákat, a csodálatos hegyeinket. Számomra jóleső érzés volt kiszakadni a rohanó világból és ténylegesen arra figyelni, ami belülről táplál, megtalálni a belső erőforrásaimat és a magam csendességében imádkozni, a jó Istennel beszélgetni. Úz-völgye – Aklos – Lovászó – Csobányos szakaszon gurultak a kerekeink, volt, ahol tekertünk, viszont voltak olyan részek is, ahol leszállva a bringákról gyalogosan, taszítva azokat, haladt kis csapatunk előre, tehéncsorda felvezetéssel. Csobányosba érve szentmisével adtunk hálát az Úrnak, hogy újabb sikeres napot tudhatunk a hátunk mögött, majd szállásfoglalás után finom bográcsgulyás vacsoránkat elfogyasztva egy kis ismerkedős, beszélgetős játékra is lehetőségünk adódott. A közös éneklést, nótázgatást követően lassan mindenki nyugovóra tért. Pénteken reggel borús, esős időre ébredtünk, de nem szegte jókedvünket az idő, hiszen már Boni atyától megtanultuk, hogy „jobb időt kapunk, mint amit megérdemlünk”. Így a reggeli ima, a kiadós reggelit és reggeli tornát követően újra nyeregben voltunk és újra tekerhettünk az erdei utakon. Tovább csodálhattuk a táj szépségeit, hallgathattuk a patak csobogását, a madarak csicsergését, magunkba szívhattuk a friss fenyvesek illatát és néhány csendesebb szakaszon figyelhettünk szívünk, lelkünk üzeneteire. Csobányosból Hidegség felé tartottunk, egy ideig erdei utakon, majd aszfaltútra érve haladtunk pénteki napunk célja felé. Gyimesbükkbe érve a helyi plébános, polgármesterek szívélyes fogadtatásában volt részünk. Miután elfogyasztottuk az általuk biztosított finom ebédet, szentmisén vettünk részt. Az égi áldás elért minket is, hiszen utunk hátra lévő részét esőben tekertük végig, de énekelve, vidáman és persze bőrig ázva, érkezett meg csapatunk Hidegségre, a Fatányéros panzióhoz, ahol aznapi szállásunk volt. Este lehetőségünk adódott szalonna, kolbász sütögetésre, de megkóstólhattuk a finom túrós puliszkát is. Itt is jó hangulatban telt az esténk, énektanulásra is lehetőségünk volt, de a már jól ismert népdalokból sem fogytunk ki. Esti hálaadásunk után nyugovóra tértünk, hogy másnap a végcélba érkezhessünk. Szombaton reggel a bőséges reggeli elfogyasztása után Böjte Csaba atya megáldott minket és csatlakozva hozzánk, elindultunk Csíksomlyóra, a csíksomlyói nyeregbe. Teljesen más dolgokra kellett figyelni ezen az útszakaszon, mint az előző napokon. Érdekes volt számomra ez a felismerés, hogy mennyire nehezebben a forgalmas útszakaszon befelé figyelni, a jó Istenre hangolódni. A hétköznapi életben is hasonló, amikor zajos, felgyorsult világ vesz körül, nehezemre esik lecsendesíteni a gondolataimat és a jó Istenre figyelni, nehezebben megy a vele való kommunikáció. Végiggurulva a Gyimeseken, kitekerve a Fügés-tetőre, a Gyimesi-átjáróhoz, meleg teával és finom fánkkal vártak minket. Innen leereszkedve tartottunk tovább a végállomás felé. A kegytemplom előtt motorosok, kerékpárosok fogadtak minket, majd Urbán Erik atya áldását követően bevonultunk a temlpomba és kéz a kézben együtt hálát adva a Szűz Anyának, elimádkoztuk nemzeti imánkat, a Miatyánkot. A hálaadó, záró szentmisét a csíksomyói hegynyeregben mutatták be, ahol az immár második alkalommal megszervezett székelyföldi kerékpáros találkozó résztvevői is csatlakoztak a FerBIT csapatához. Ezt követően közös ebédet fogyasztottunk el a Szent István Ház udvarán. Testiekben, lelkiekben feltöltődhettünk utunk során. Barátságok, ismeretségek köttettek a zarándoklat során, és ki-ki a maga tempójában megtanulhatta, megtanulhatja, mire is akar tanítani a jó Isten minket. Ebben a négy napban én is közelebb kerültem a jó Istenhez, még több belső erőforrást fedeztem fel magamban és megerősödött a hitem. Megerősödött bennem, hogy bármilyen nehézség, akadály is kerül az utamba, bátran merjem kérni a jó Isten segítségét, mert vele bármilyen akadályt legyőzhetek. Újra megtapasztalhattam az ima erejét, a közösség megtartó erejét. Ezért hálás vagyok elsősorban a jó Istennek, de barátaimnak és a FerBIT zarándok csapatnak is, ahol mindenki családtagnak érezheti magát. Isten adjon nekünk Máriás lelkületet és bátorságot, hitet, hogy tovább merjünk menni az Úr útján.
Dénes Teréz
