Az irgalmasságra való reflexiónak szentelt év véget ért, de az együttérzésnek tovább kell élnie – mondta Ferenc pápa november végén. Sorolhatnánk jó mondásait, összeállíthatnánk akár az év minden napjára való gyűjteményt jelentős mondataiból. Ha minden nap ezzel kelnénk is, és össze-összecsapva a kezünket, így ujjonganánk: de jól megfogalmazta, vagy: de jól megmondta (nekik), ez sokat nem érne. A Bibliában ez áll: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1). Mit sem ér, amit szépen megfogalmazott és jól megírt-megmondott a pápa, ha az én életemben, a te életedben ez csak szó, írott malaszt marad. Ferenc pápa maga sem ezt akarja. Bármennyire is állítják egyesek, hogy ő „médiasztár”, hogy erre törekedne, nem az a célja, hogy szép szavak gyűjteményét hagyja ránk életműveként. Sokkal inkább a pragmatikus és tapasztalat jezsuita szemléletével ha egy lélekben egyetlen rezdülést okoz, ha a szava egy sima tó felszínén megmozdít egy hullámot, akkor örül, akkor érzi úgy, hogy teljesítette küldetését.
Ferenc pápa mondásai és cselekedetei megosztják a keresztény, a katolikus közvéleményt. Ezen sokan megbotránkoznak. Sima és simulékony szavakat várnának? Jézus maga is megosztó személyiség volt, legkevésbé sem arra törekedett, hogy kora hatalmasainak tetsző dolgokat mondjon. Ugyanakkor a meglepő mondások célja nem a megbotránkoztatás. Nem öncélú polgárpukkasztás mindez. Jézus többnyire szelíden, de határozottan kritizálta a kétszínűséget, az önelégültséget, az egyes emberek és a közösség rejtett hibáit. Ferenc pápa is a mai világ, a mai hatalmasok önteltségét, önzését kritizálja. Sose kiabálva, de elég határozottan veszi célba keresztény önelégültségünket is, a résekre figyelmeztet, amelyek a hitelesség falán támadnak.
A kritika tájainkon negatív szó, holott az egy rendkívül értékes irodalmi műfaj, amely az alkotó, cselekvő embert segíti még jobbá alakulni. Ahol nem él a kritika, s csak dicséretnek szabad elhangzania, ott előbb korhadás indul, majd lassan megdermed és meghal az élet.
Ferenc pápa amellett, hogy jezsuita, s egy nagyon kemény iskolát járt ki a képzése alatt, Dél-Amerikából jött, ami a kereszténység egy más tudatállapotát jelenti, mint az európai. Anélkül, hogy összehasonlítanánk (mert valójában nem ismerjük, ezért nem is érthetjük) vagy minősítgetnénk, tényként elfogadhatjuk, amit a téma szakértői állítanak: a dél-amerikai kereszténység föld- és életközelibb, kevésbé elméleti, mint az európai katolicizmus. Ha hisszük, amit naponta imádkozunk: az egy, szent, katolikus, azaz egyetemes egyházat, akkor Ferenc pápát máris jobban értjük, mert ő ennek az egyetemes, minden földrészen jelen lévő, és sokszor az európainál jobb, hitelesebb katolicizmusnak és katolikusoknak is a pápája.
Isten éltesse a nyolcvanéves Ferenc pápát, és adjon neki erőt, hogy szelíd, szeretetteljes kritikája egy kis kaput nyisson a mi szívünkben is a hitelesebb Krisztus-követésre!
