Ne féljünk megosztani másokkal a reményt! Így buzdított Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson, amelyre a Szent Péter téren került sor. Katekézisében folytatta sorozatát a keresztény reményről és szólt annak ellenségeiről. A pápa utalt Charles Péguy francia költőre, aki csodálatos sorokat hagyott ránk a reményről. Felidézte egyik költeményét, amelyben a poéta végigtekint a történelem számos szereplőjén: földműveseken, szegény munkásokon, migránsokon, akik egy jobb jövőt kerestek. Nehéz napjaik keserűsége ellenére elszántan küzdöttek egy igazságosabb és derűsebb élet reményében gyermekeik számára.
Caritas-kampány
A remény ösztönzi annak szívét, aki elhagyja otthonát, földjét, családját, rokonait – utalt a pápa a migránsokra -, hogy egy jobb életet keressen, amely méltóságosabb számára és szerettei számára. Annak szívét is a remény ösztönzi, aki befogadja őket: a találkozás, a megismerés, a párbeszéd vágya. A remény ad ösztönzést arra, hogy osztozzunk az útban, mert az utat ketten járják: azok, akik földünkre érkeznek és mi, akik elindulunk szívük felé, hogy megértsük őket, kultúrájukat, nyelvüket. De remény nélkül ez az út nem járható! A remény ösztönöz arra is, hogy az élet útjában osztozzunk, ahogy a szeptember 27-én elindított Caritas-kampányemlékeztet. Alapvetően ez tartja talpon az életet, védelmezi, őrzi és segíti növekedését.
Ahhoz, hogy Isten be tudjon lépni a világba, szüksége volt a szegényekre
A remény nem a telt gyomrú, jóllakott ember erénye. Éppen ezért mindig a szegények a remény elsődleges hordozói. Ilyen értelemben elmondhatjuk, hogy a szegények, a koldusok a történelem főszereplői. Másrészt ahhoz, hogy Isten be tudjon lépni a világba, szüksége volt rájuk: Józsefre, Máriára, a betlehemi pásztorokra, az alázatos, egyszerű emberekre, akik elrejtve készítették elő a jóság forradalmát. Minden téren szegények voltak, de a világ legértékesebb javát tekintve gazdagok voltak, ez pedig nem más, mint a változás iránti vágy.
A remény elleni kísértés felmerülhet akkor is, amikor a keresztény élet útján járunk
Előfordul, hogy amikor mindent megkaptunk az élettől az nem szerencsét jelent, mert – elsősorban a fiatalok esetében – már nem vágynak semmi többre és ez a legrosszabb ítélet: a vágyak, az álmok ajtajának bezárása. Ezáltal a fiatalok esetében is leereszkedik az „ősz” a szívükre, „őszies fiatalokká” válnak. Az üres szív a legnagyobb akadálya a reménynek. Olyan kockázat ez, amelytől senki sem menekül meg, mert a remény elleni kísértés felmerülhet akkor is, amikor a keresztény élet útján járunk. A pápa emlékeztett a jóra való restségre, amely belülről teszi tönkre az életet, kiüresítve azt.
Csak Krisztus tárhatja ki a kapukat, oldhatja meg a problémát és segíthet, hogy meglássuk a remény horizontját
Ez ellen az állapot ellen a kereszténynek mindig küzdenie kell. Fontos, hogy megóvjuk szívünket ellenállva a boldogtalanság kísértéseinek, amelyek nem Istentől származnak. Amikor a gyötrelem elleni harckülönösen keménynek tűnik, akkor a megoldás az, hogy Jézus nevéhez fordulunk. Az élő Isten Fiához kell fohászkodni, hogy könyörüljön meg rajtunk, bűnösökön a remény imájával. Csak Krisztus tárhatja ki a kapukat, oldhatja meg a problémát és segíthet, hogy meglássuk a remény horizontját. Abban biztosak lehetünk, hogy nem vagyunk egyedül a kétségbeesés elleni küzdelemben. Ha Jézus legyőzte a világot, akkor bennünk is képes legyőzni azt, ami ellenáll a jónak. Ha Isten velünk van, senki nem rabolhatja el tőlünk azt az erényt, amire abszolút szükségünk van ahhoz, hogy éljünk: ez pedig a remény.
Katekézise után Ferenc pápa köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat. Megemlékezett a pusztító hurrikánok által sújtott népekről: Isten áldja meg Puerto Rico-t és a karibi-térséget.
Forrás: Vatikáni Rádió
