Szakmai beszélgetéssel egybekötött lelkinapon vettek részt a Szatmári Egyházmegye kántorai a szatmári és a nagykárolyi főesperességben.
A március 12-én megtartott lelkinap Szatmárnémetiben és Börvelyben is keresztúttal kezdődött, majd a kántorok szakmai beszélgetésével folytatódott.
Szatmárnémetiben, a Szent István-teremben összegyűlt kántorok Scheitli Erik székesegyházi kántor vezetésével a szekvenciákat vették sorra.
Scheitli Erik elmondta, hogy az egyszerű felolvasás helyett sokkal méltóbb az éneklő előadásmód. A mai liturgiában a szekvencia megelőzi az alleluját, korábban azonban mindig az alleluja után énekelték. A verset követő alleluja válasz utolsó szótagjára egy hosszú díszítést tettek, melyet jubilusnak hívtak. Mivel azonban nehéz volt megjegyezni ezt a hosszú dallamot, ezért inkább szöveget írtak a dallamra, hogy könnyebb legyen megjegyezni. Később ez a szöveg levált az allelujáról és önállósult, ezek lettek a szekvenciák. Ez a hosszú folyamat a 12. századtól egészen a 17. századig tartott.
A liturgiánkban hozzávetőleg ötezer ilyen szekvencia létezett, szinte minden vasárnapra külön, a szekvenciák sokaságát azonban a tridenti zsinat szabályozta, és összesen négyre redukálta. A mai liturgiában ez a négy szekvencia ismert: húsvét – Victimae paschali laudes, pünkösd – Veni Sancte Spiritus, Úrnapja – Lauda Sion Salvatorem és a halottak napi – Dies irae. A Stabat Mater csak 1727-ben került a misszáléba.
A beszélgetésen szintén szóba került, hogy a liturgikus éneklés a szentmisén nem a kántor kizárólagos feladata, ő csupán vezeti azt. Az éneklés mint liturgikus cselekmény nagyban elősegíti a hívek tudatos, tevékeny és gyümölcsöző részvételét a szentmisén, ezért különösen is fontos, hogy a hívek a közös éneklés által is egy szívvel imádkozzanak.
