Azon gondolkodtam a minap, hogy helyünket és szerepünket miként találhatjuk meg abban a világban, ami összeomlani látszik. Ahogy ezt a mondatot ízlelgettem magamban, rá is jöttem azonnal, nem jó az irány. Ha azt táplálom önmagamban és másoknak is azt mondom, hogy a világ nem jó felé halad, nem is fog jó felé haladni.
Miért? Mert nem a megoldást keresem a problémákra, hanem másokra hárítom át. A kormány hibás, ő a hibás, én nem vagyok hibás.
Nem is a hibásokat kell keresni, sokkal inkább megváltoztatni azt az attitűdöt, amit mindennap egymásra dobálunk. Ha azt mondogatjuk magunknak és egymásnak, hogy minden rendben van, minden rendben lesz, hiszem, hogy úgy is lesz.
Ha eldöntjük, hogy holnap reggel kávézás közben a szomszéddal nem a világot szidjuk és nem arról beszélgetünk, hogy milyen rossz nekünk, ki akarnak irtani, meg akarnak ölni, stb., hanem arról az ajándékról, amit nap mint nap kapunk a minket feltételek nélkül szerető Istentől.
Súlya van a szavainknak. Ha folyton folyvást hibásokat keresünk, másokra hárítjuk a felelősséget és azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ legjobb, legügyesebb, legokosabb emberei, zátonyra fogunk futni. Viszont ha azokat az élményeket, áldásokat, örömöket és hálákat tápláljuk magunkban és másokban, ami eddig is megtartott és ezután is meg fog, szép lesz ez a világ!
Szóval: Minden rendben van?! Minden rendben lesz?!
Ferencz Emese
