Márton Áron püspök alakja és a közösséget szolgálatra indító lelkesedés állt az erdélyi Háló idei találkozójának középpontjában. A hargitafürdői hétvége résztvevői előadásokon, közös imádságban, beszélgetésekben és kiránduláson keresztül fedezték fel újra a püspök örökségét, miközben maguk is megtapasztalhatták azt a közösségformáló erőt, amelyet a találkozó mottója fogalmaz meg. Az alábbiakban Csobot Györgydeák Szabolcs beszámolóját olvashatják.
„Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható.” Márton Áron püspök gondolatát választottuk az idei erdélyi Háló-találkozó mottójául. Nem először kísér bennünket ez a mondat. Sok évvel ezelőtt, a II. Kárpát-medencei ifi Háló-találkozón is ugyanezt választottuk mottónknak. Igaz, akkor még jóval fiatalabbak voltunk. Talán a lelkesedésünk is más volt: fiatalosabb, hangosabb, lendületesebb. Most, évekkel később újra találkozni ezzel a mondattal és közelebb kerülni ahhoz az emberhez, akitől származik, egészen más mélységet adott neki.
Szeptember 25–27. között Hargitafürdőn, a Szent István Lelkigyakorlatos Házban gyűlt össze az erdélyi Háló közössége. A hétvége középpontjában Márton Áron személye, öröksége és az a lelkesedés állt, amely képes közösséget teremteni, szolgálatra indítani és másokat is magával ragadni. Távolabbról érkezett vendégeink is voltak, Nagyváradról és Nyíregyházáról is csatlakoztak hozzánk.
Az idei téma tulajdonképpen már nyáron, Székelyjón elkezdett formálódni bennünk. A Háló Tábor erdélyi napján Pék Sándor plébános segítségével emlékeztünk Márton Áron püspökre. Ez az alkalom megerősített bennünket abban, hogy az őszi találkozóra olyan előadót keressünk, aki nemcsak jól ismeri a püspök életútját, hanem hitelesen közel is tudja hozni őt hozzánk. Így találtunk rá Nagy Zoltán hitoktatóra, aki immár 33 éve kutatja Márton Áron életét. Munkája során számos hang- és mozgóképfelvételt dolgozott fel, és olyan embereket is megszólaltatott, akik személyesen ismerték a püspököt.
A találkozó azonban már péntek este elkezdődött – nem előadással, hanem egymásra figyeléssel. A megérkezést segítő foglalkozást jómagam vezettem: két lámpás között kellett a résztvevőknek újra és újra helyet választaniuk különböző kérdések alapján. Később egy meggyújtott gyertya járt kézről kézre, és akihez elérkezett a fény, egy-egy személyesebb kérdésre válaszolt. Egyszerű eszközök voltak, mégis segítettek abban, hogy ne csak fizikailag érkezzünk meg Hargitafürdőre, hanem lélekben is megérkezzünk egymáshoz. Az estét Dénes Teca által vezetett közös ima zárta, majd a kötetlen együttlétben a focimérkőzés és a társasjáték is helyet kapott.
Szombat délelőtt Nagy Zoltán vette át a szót. Gondosan összeválogatott hang- és mozgóképfelvételein keresztül nem csupán egy történelmi személyiséget láttunk magunk előtt: személyes visszaemlékezésekből, egykori találkozások történeteiből rajzolódott ki előttünk Márton Áron emberi és főpásztori alakja.
Talán az egyik legerősebben megmaradó gondolat az volt, ahogyan a püspök az evangéliumi egyenességet képviselte: igenetek legyen igen, a nemetek pedig nem. Ami igazán hitelessé tette ezt az üzenetet, az az volt, hogy Márton Áron nemcsak beszélt erről, hanem így is élt. Döntéseiben, kiállásában, hitéhez és meggyőződéséhez való ragaszkodásában ezt az egyenességet képviselte. Talán ezért is tud évtizedekkel később ennyire elevenen megszólítani bennünket.
Az előadás után kiscsoportokban folytattuk a beszélgetést, megosztva egymással mindazt, amit a hallottak és látottak elindítottak bennünk. Eközben a találkozó legfiatalabb résztvevőivel Csiszer Brigitta foglalkozott.
A délután már a Hargita szépségéről is szólt. Együtt indultunk a Kossuth-sziklához, és a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki feljutott arra a pontra, ahonnan különleges kilátás nyílik a Csíki-medencére. Jó volt együtt megállni odafent, körülnézni, és egyszerűen örülni annak, hogy együtt vagyunk.
A szombat esti szentmisét Kalányos Ottó csíkszentkirályi lelkész mutatta be. Később a hétvége témájához szorosan kapcsolódó közös filmnézésre került sor, miközben egy másik teremben vegyes korosztályban folyt a társasjátékozás. Talán ezek az egyszerű pillanatok is sokat elmondanak a Hálóról: gyerek, fiatal és idősebb természetesen tud egymás mellett és egymással jelen lenni.
A reggelek csendesebben kezdődtek. A szemlélődő imákat Molnár Manyi néni és Pázmán Attila gyergyószentmiklósi bogozók vezették, lehetőséget adva arra, hogy az együttlét sok élménye között befelé és Isten felé is figyeljünk.
Vasárnap a hargitafürdői templomban vettünk részt szentmisén, majd egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetéssel folytattuk a programot. Aczél Cecilia moderátor Pázmán Enikőt, Konrád Evelynt, Horváth Hangát, Timár Sándort és Péter Szabolcsot kérdezte. A beszélgetés célja egyszerű volt: megmutatni, mi lelkesíti őket, mi ad erőt a szolgálatukhoz, és ebből a lelkesedésből valamit továbbadni a többieknek is. Hiszen a lelkesedés egyik különös tulajdonsága éppen az, hogy képes átragadni másokra.
A találkozó meghitt légköre és a Szent István Lelkigyakorlatos Ház nyújtotta jó körülmények egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy valóban ne csak egy újabb programon vegyünk részt, hanem feltöltődve térhessünk haza. Márton Áron életének közelebbi megismerése pedig tovább mélyítette bennünk a püspök iránt érzett tiszteletet.
Bennem személyesen is maradt valami ebből a hétvégéből. A találkozó végén azt fogalmaztam meg: ezután a szentmisék végén Márton Áron boldoggá avatásáért mondott imát már nem egészen úgy fogom imádkozni, mint korábban. Ugyanazok lesznek a szavak, de mögöttük már sokkal többet látok abból az emberből, akinek életét, hitét, bátorságát, következetességét és kitartását ezen a hétvégén közelebb engedtük magunkhoz.
És talán a régi mottó is mást jelent most, mint amikor fiatalon először választottuk: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható.” A lelkesedés nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindig nagy dolgokat teszünk. Sokszor azt jelenti, hogy évek múltán is képesek vagyunk újra útnak indulni, találkozni, figyelni egymásra, közösséget építeni – és hazavinni valamit abból a tűzből, amelyet egymásban sikerült fellobbantanunk.
A találkozót közös ebéddel zártuk. Megvalósítását Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Communitas Alapítvány támogatta.
