Palánki Ferenc püspököt nevezte ki a pápa a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érsekévé

0
7
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

XIV. Leó pápa, elfogadva a 76 éves Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek lemondását főpásztori szolgálatáról, 2026. szeptember 3-án csütörtökön kinevezte Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi püspököt a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érsekévé.

Palánki Ferenc Balassagyarmaton született 1964. március 11-én. Gyermekkorát a közeli Csesztve faluban töltötte, gimnáziumi tanulmányait Balassagyarmaton végezte. Érettségi után a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett. 25 éves korában döntött a papi hivatás mellett és az Esztergomi főegyházmegyébe kérte felvételét, majd 1989 és 1994 között az Esztergomi Hittudományi Főiskolán tanult teológiát. Harmincéves korában, 1994. június 18-án szentelte pappá Paskai László esztergomi bíboros-érsek.

Papszentelése után a váci egyházmegyébe kérte felvételét, ahová augusztus elsejével inkardinálódott. 2000-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében egyházjogi licenciát szerzett. Szülővárosában kezdte kápláni szolgálatát 1994-ben, ahonnét két év múlva 1996-ban került Dorogházára plébánosnak. 2000-ben nevezték ki Püspökszilágy plébánosává, majd 2005-től a 2010-ig a Váci Propedeutikus Szeminárium spirituálisa lett.

2010. augusztus elsejével bízzák meg a Budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituális tisztével és alig négyhónapos szolgálat december 27 érte XVI. Benedek pápa döntése, aki fidolomai címzetes püspökként egri segédpüspöknek nevezte ki. Erdő Péter bíboros szentelte püspökké 2011. február 26-án az egri főszékesegyházban. Püspöki jelmondata: „Jesus est resurrectio et vita” – „Jézus a feltámadás és az élet”. Ternyák Csaba egri érsek érseki helynökévé nevezte ki, egyúttal rábízta Miskolc város lelkipásztori ellátásának irányítását. Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én kinevezte Debrecen-nyíregyházi megyés püspöknek. Szolgálatába november 14-én iktatták be a debreceni Szent Anna-székesegyházban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Bizottságaiban a Hittani Bizottság, a Jogi Bizottság, valamint a Papság és a Megszentelt Élet Bizottságának a tagja.

Forrás: Vatican News