Már hagyománnyá vált, hogy a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja tanévkezdő lelkigyakorlatra hívja egyházmegyénk hitoktatóit, amelyet Darvas Piroska segítőnővér vezet. Az alkalom célja, hogy az új tanév kezdete előtt a hitoktatók időt szánjanak az elcsendesedésre, az Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, valamint arra, hogy megerősödjenek hitoktatói hivatásukban. Az idei lelkigyakorlatnak 2026. augusztus 28–30. között Nagyváradon, az Ad Lucem Zarándokház adott otthont, míg a szombati napot a résztvevők Sólyomkővár-Huta Slavián, a természetben tölthették.
Az idei lelkigyakorlat mottójául Lukács evangéliumának szavait választottuk: „Az Úr lábához ült, és hallgatta szavait.” (Lk 10,39). Ez az evangéliumi jelenet különösen is szól azokhoz, akik az Egyházban a hit továbbadásának szolgálatát végzik. Mária magatartása – az Úr lábainál való időzés és a figyelmes hallgatás – arra emlékeztet bennünket, hogy minden hitoktatói szolgálat forrása nem elsősorban módszer, tananyag vagy szervezés, hanem a Krisztussal való élő találkozás.
A lelkigyakorlat kezdetén Kiss Albert egyházmegyei tanfelügyelő köszöntötte a jelenlévőket. Sok erőt és kegyelmet kívánt számukra hivatásuk megéléséhez, hogy szolgálatuk által a diákok életre tudják váltani mindazt, amit a hittanórákon tanulnak, és élő kapcsolatuk legyen a szerető Istennel.
Megérkezés és elcsendesedés
A péntek délutáni megérkezést követően a résztvevők közös ráhangolódással kezdték meg a lelkigyakorlatot. A nap során lehetőség nyílt arra, hogy visszatekintsenek az elmúlt időszakra Isten szerető jelenlétében, és a Mária és Márta történetében megjelenő kétféle magatartás fényében felismerjék saját életükben is azokat a helyzeteket, amelyekben szükségük van az elcsendesedésre és az Úrra való figyelésre.
„A természet templomában” – Isten szava a teremtett világban
A lelkigyakorlat második napját Sólyomkőváron töltötték az egyházmegye hitoktatói, a természetben keresve a csend, az imádság és az Istennel való találkozás lehetőségeit. A lelkigyakorlat ezen szakaszán Mlinarcsik Ioan plébános is elkísérte a hitoktatókat. A festői környezetben eltöltött nap a természetben való elcsendesedés, az imádság és a Jézussal való személyes találkozás jegyében telt.
A délelőtti ráhangolódást Assisi Szent Ferenc Naphimnusza segítette, amely a kontemplatív séta során szinte valósággá vált. A csendes séta lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők elcsendesedjenek, és a szív csendjében megtapasztalják Isten szelíd hangját. A természetben Isten jelenlétének szimfóniája tárult fel előttük: a levelek zörgésében, a patak csobogásában és saját lépteik neszében.
Ezt követően mindenki számára lehetőség nyílt az egyéni elcsendesedésre és az imádságra. A résztvevők Jézussal, „mint barát a baráttal” tekinthettek rá az új tanévvel kapcsolatos vágyaikra, kérdéseikre és bizonytalanságaikra, megerősödve abban, hogy hivatásuk gyakorlásában Jézus velük van, vezeti és kíséri őket.
A délután során interaktív műhely keretében keresték annak lehetőségeit, hogyan lehet a hétköznapokban is az Úr lábához ülni, illetve hogyan segítheti a hitoktató a diákokat abban, hogy ők is megtapasztalják Isten jelenlétét. A személyes alkotások betekintést engedtek egymás lelki otthonába, ahol a hitoktatók megállhattak egy pillanatra, és együtt szemlélhették azt a lelki gazdagságot, amely a közös reflexió során feltárult.A közös gondolkodás középpontjában a szemlélődés és a cselekvés egysége, valamint a hittanórák, az új tanév lelki légköre állt. A nap szentségimádással zárult. A résztvevők a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek kápolnájában ülhettek le az Úr lábához, ahogyan azt Mária is tette, és a csendes imádságban hálát adhattak Isten bőkezű ajándékaiért.
Vasárnap – döntés a „jobbik rész” mellett
A harmadik nap reggele közös imával és a „Hogyan ne veszítsem el a lelkemet a krétaporban?” című előadással kezdődött, amely a hitoktatók számára a gyakorlati spiritualitás kérdéseit állította középpontba. Ezt követően a hitoktatók az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan útnak indulva beszélgettek saját hivatásbeli realitásukról, azokról a kihívásokról, örömökről és kérdésekről, amelyekkel szolgálatuk során találkoznak.
A közös gondolkodás kiscsoportokban folytatódott, ahol a „szent nemet mondás és határhúzás” művészetéről, valamint a mikrorituálék fontosságáról beszélgettek. Ezek az apró, tudatosan kialakított gyakorlatok segíthetnek megőrizni az egyensúlyt a cselekvés és a szemlélődés között, hogy a sok feladat és kihívás közepette is megmaradjon a hitoktató számára az Úrral való kapcsolat. A résztvevők ezt követően saját életükre és a közelgő tanévre vonatkozó konkrét elhatározásokat is megfogalmaztak, amelyek segíthetik őket abban, hogy a mindennapokban is a „jobbik részt” válasszák. A hétvégét a közös szentmise zárta a nagyváradi székesegyházban, amely egyben az új tanévre való közös ráhangolódás is volt.
A lelkigyakorlat lehetőséget adott a hitoktatóknak a megállásra, az elcsendesedésre, az Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére és a közösségi találkozásra. Ezt tükrözik a reflexiók is:
„Hálás vagyok Istennek, hogy részt vehettem ezen a lelkigyakorlaton. Jó volt leülni Jézus lábához, hallgatni őt – mint ahogy Mária tette -, megpihenni, elcsendesedni, félre vonulni, s megállni a mindennapok sokszor már rutinos-monoton Márta szerű teszek-veszek rohanásban. A nővér vezetése alatt elgondolkodhattunk azon, hogy mi a Márta-szerep az életünkben. A mindennapok szokásos teendői, a mai felgyorsult világ kihívásainak való gyors és pontos megfelelés, az egymást követő rengeteg program minden szinten, stb. Ezek sokszor háttérbe szorítják Mária-énünket. Isten nagy templomában, a természetben folytatott kontemplatív séta segített az elcsendesedésben, ahol csak a természet impulzusaira és benső énemre tudtam figyelni. Közben pedig Jézus leült mellém, s hallgatta lelkem vágyait, rezdüléseit. Boldog voltam és jó volt vele beszélgetni, erőt meríteni belőle, megerősítő és megtartó kegyelmét kérni a magam, diákjaim és családtagjaik, egyházi és világi nevelőink számára. Köszsönöm Uram!”(B. J.)
„A tanévkezdő lelkigyakorlat második napja számomra a megállásról, az elcsendesedésről és a Jézussal való találkozásról szólt. Sólyomkővár csendje és szépsége segített kiszakadni a mindennapokból, és egy kicsit befelé figyelni. A kontemplatív séta, a személyes ima és a szentségimádás során újra megtapasztaltam, milyen fontos egyszerűen leülni Jézus lábához, csendben maradni és meghallgatni Őt. Különösen megindított a lelkigyakorlat mottója: „Az Úr lábaihoz ült, és hallgatta szavait.” (Lk 10,39). Hitoktatóként sokszor arra figyelek, mit kell még megtanítanom a gyermekeknek, pedig először nekem kell időt töltenem Jézussal. Hiszem, hogy csak abból tudok hitelesen adni nekik, amit én magam is megtapasztalok Vele. Az új tanév előtt ezért azt kérem a Szentlélektől, hogy nyissa meg a szívemet, és segítsen, hogy a sok feladat és kihívás között mindig legyen időm visszaülni Jézus lábához.” (K. K.)
„A nagyváradi római katolikus hitoktatók háromnapos tanévkezdő lelkigyakorlata jó lehetőség volt arra, hogy mi, tanévet kezdő hitoktatók még az indulás előtt kiszakadjunk a mindennapokból, megálljunk és befelé figyeljünk. Számomra a szombati nap volt a legkiemlkedőbb, amikor a természetben lehettünk, és volt időnk egyedül elmélkedni, önmagunkra és az életünkre tekinteni. Jólesett megtapasztalni a csendet, a nyugalmat és azt, hogy ebben a csendben Isten is ott van mellettünk. Ezt az élményt és néhány csendes pillanatot magammal viszem az új tanévbe.” (Ny. Sz.)
„A tanévkezdő lelkigyakorlat évről évre azt nyújtja, amire vágyik a lelkem. Tavaly visszatalálhattam önmagamhoz, és a belső értékek mentén táplálkozhattam. Idén az elcsendesedésben, az élményekben gazdag nyár lezárásában segített, és abban, hogy megújult erővel érkezzek meg az osztályokba. A lelkigyakorlat utolsó napján azt éreztem, hogy nem lehet még itt a vége. Még szeretnék a Gondviselő Atya tenyerében elidőzni. Hiszem azt, hogy az előttünk álló, olykor felgyorsult, szürke hétköznapokban táplálékként és erőforrásként fog szolgálni a tanévkezdő lelkigyakorlat. (Gy. N.)
„Kezdeném azzal, hogy a hittanárok idei lelkigyakorlata egész életemre való visszatekintésben is az egyik legjobb elvonulásos élmény volt. Mária és Márta bibliai típusaitól, bennünk jelen levő magatartásmintától indultunk és a vonalvezetés végig hűséges is maradt ehhez a témához úgy, hogy közben túlnőtte ezt a bibliai történetet. Így történt, mert a résztvevők mindegyike hozta magával a saját batyuját. És ebben a batyuban többeknél is olyan helyzetek jöttek, amely vagy embertársaikkal, vagy Istennel való kapcsolatukat illetően szélesebb problémakört vetett fel, mint a puszta stressz, túlhajszoltság vagy a rutintól való szabadulás és visszatalálás az élő erőforrásokhoz. Az elvonulás vezetője által megválasztott gyakorlatok, és főként az a nyitottság, amely lehetővé tette, hogy mindenki azzal lehessen jelen, ami jelen pillanatban a leginkább fontos a számára, megnyitotta az utat ahhoz, hogy mindenki meg tudjon érkezni, azonosítani tudja kérdéseit és problémáit és imádságban választ tudjon ezekre keresni. Sokan találtunk választ sokféle kérdésre. Az őszinte beszélgetések ösztönöztek a keresésre és sokszor segítséget nyújtottak ahhoz, hogy hol keresgéljünk. Annak felfedezése pedig, hogy olykor ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel önmagunknak és Istennek, sokszor a válaszok megtalálásában is segített. Ha meg kellene köszönnöm valamit, a vezetésen túl ezt a résztvevők közti inspiratív, távlatokat nyitó kommunikációs folyamatot köszönném meg igazán. A magam részéről mondhatom azt is, hogy a lelkigyakorlat, legalábbis számomra, hozta azt az eredményt, amit szokás elvárni egy ilyen eseménytől: pozitív erőket szabadított fel a jövő év számára, és sokkal több is volt ennél. Olyan felismerések forrásává vált, amelyek az élet más területein is kimozdítottak egy régóta fennálló stagnálásból.” (N. I.)
A reflexiók arról tanúskodnak, milyen fontosak ezek az alkalmak, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők megtapasztalják Isten szelíd érintését, megújító és életet adó jelenlétét. A tanév kezdetéhez közeledve a résztvevők megerősödve, új lendülettel és lelki elhatározásokkal térhettek haza, hogy szolgálatuk során ők maguk is másokat vezessenek az Úr lábához.
Benedek Ramóna egyházmegyei módszertanos
Forrás: nagyváradi egyházmegye
