Kezdetét vette a 2026-os Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

0
53

Újra kinyitotta kapuit a csíksomlyói Szent István ház a 14 és 30 év közötti fiatalok számára, akik izgatottan, egymásnak örülve és lelkesen köszöntötték a régi barátokat, és nyitott szívvel ismerkedtek újakkal.

Kedden, augusztus 11-én reggel még csak az önkéntesek ébredtek Csíksomlyón, délutánra azonban több száz fiatal nevetése, kíváncsi szempárja és Istenre szomjazó szíve töltötte be a kegytemplomot és környékét, ugyanis elstartolt a 2026-os Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT).

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött az idei CSIT, melyet Simon Imre ifjúsági főlelkész nyitott meg, majd Kovács Gergely érsek buzdította a fiatalokat, hogy legyenek nyitottak annak az iránynak a megtalálására, és követésére, melyet az Isten szán nekik. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is köszöntötte a fiatalokat a CSIT témájában megjelenő iránytű motívumát felhasználva, végül pedig Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra bátorította az ifjakat, hogy merjék a saját stílusukban felvállalni kereszténységüket.

Ezt követte a sokak által várt kiscsoportos beszélgetés, ahol a fiatalok megtapasztalhatják a valahová tartozás biztonságát, a felszabadult játék örömét és az emberek szemében csillogó Istent.

A CSIT nyitó szentmiséje előtt hálát adtak a főszervezők a csíksomlyói Szűzanyának, hogy anyai oltalma alatt hordozza a találkozót, amit az érsek által celebrált szentmise követett. A szentbeszédben radikális Krisztus követésre buzdította a fiatalokat, hogy merjenek gyermeki lélekkel ráhagyatkozni az Atyára, hiszen a jó pásztor nem mond le senkiről, és számára senki sem egy a sok közül. Erre a szeretetre pedig úgy lehet válaszolni, hogy komolyan véve az evangéliumot egészen bensővé teszik azt.

Az este az Úr igéjének keresésével folytatódott, melyet a CSIT nyitó estje koronázott meg. A résztvevők visszatekinthettek az elmúlt 50 év CSIT-élményeire, tapasztalhattak Márton Áron örökségéből, mindezt egy esti TV-nézés keretébe helyezve, ami még magában rejtett árnyjátékot, időjárás-jelentést, és az idei CSIT himnuszának a bemutatását is.

Hasonló izgalmak várnak a további napokon is a résztvevőkre, hiszen lehetőségük lesz a jó Istenhez, egymáshoz és önmagukhoz is közelebb kerülni.

A CSIT kommunikációs csapata
Fotók: Kis Márk, Pál Balázs, Mihályi Tímea és Waldhofer Dorka