Temesváron, a július 16–19. között megrendezett első Katolikus Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának zárásaként kértük beszélgetésre azt a három karnagyot, akik a romániai római katolikus és görögkatolikus egyházmegyékből érkezett több mint 240 kórustagból és hangszeres zenészből álló együttest vezényelték: Marco Frisina prelátust, a Katolikus Egyház egyik legelismertebb egyházzenei zeneszerzőjét és karmesterét, Don Maurizio Lieggit és Cristina Alfano nővért. A Temesvári Római Katolikus Püspökség sajtóirodájának adott interjúban a három meghívott a zene közösségteremtő erejéről beszélt, arról, miként nyitja meg a zene az ember szívét Isten felé, valamint arról, mit őriznek meg és visznek magukkal a szívükben a fiatal kóristákkal együtt töltött temesvári napokból.
Temesvárra feltehetően egyfajta várakozással érkeztek, elképzelték, mit fognak majd itt megtapasztalni. Most, hazaindulás előtt, hogyan tekintenek vissza az itt töltött napokra?
Msgr. Marco Frisina: Csodálatos esemény volt. Nagy öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a valóban szép élménynek. Minden alkalommal bizonyos várakozással indulok útnak, de talán még ennél is erősebb bennem a kíváncsiság, hogy megismerjek egy számomra új valóságot. Számos hasonló találkozón vettem már részt, és minden alkalommal hagyom, hogy meglepjen az, amit Isten készít számunkra. Itt is rendkívüli meglepetésben volt részünk: a találkozások, a kialakult barátságok, és ezek a csodálatos, tehetséges, lelkes fiatalok, akikkel öröm volt együtt dolgozni.
Cristina Alfano nővér: Nagyon boldog vagyok, és megtiszteltetésnek érzem, hogy találkozhattam a román néppel. Szívemben őrzöm mindazokat az arcokat, mosolyokat és öleléseket, amelyeket itt kaptam. Mélyen megérintett az emberek nyitottsága, az őszinte vágy, hogy megöleljük egymást, és az a szeretetteljes fogadtatás, amely mindenütt körülvett bennünket. Különleges empátia, öröm és energia született közöttünk, amelyek közel hoztak minket egymáshoz. A fiatalok ugyan minket vártak, valójában azonban mi kaptunk nagyon sokat tőlük. Ez olyan ajándék, amelyet örökre a szívünkben hordozunk.
Don Maurizio Lieggi: Nem hittem volna, hogy ilyen örömmel teli szívvel térek majd haza. Számunkra is rendkívül gazdag élmény volt ez a találkozás. Őszintén szólva nem számítottam ennyi szépségre és ilyen szeretetteljes fogadtatásra. Mindössze néhány nap alatt olyan érzésünk támadt, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Mélyen megérintett, hogy megoszthattuk egymással hitünket és az együtt éneklés örömét, különösen a tegnapi szentmisén, amikor valóban úgy éreztük, hogy egyetlen közös hangként szólalunk meg. Ilyenkor érti meg az ember, hogy az Úr sokkal többet ad, mint amennyit remélni vagy ő maga adni tudna. Valóban úgy érzi, hogy eszköz Isten kezében, mert a mű, amely létrejött, mindenekelőtt az Övé.
A fiatalok számára ezek rendkívüli napok voltak. Mit gondolnak, mit őriznek majd meg a szívükben abból, hogy több száz, a hit és a zene által összekapcsolt fiatal találkozott egymással?
Msgr. Marco Frisina: Mint már említettem, a zenének megvan ez az ereje, és ezt most a saját szemünkkel is megtapasztalhattuk. Néhány nappal ezelőtt ezek a fiatalok még nem ismerték egymást. Ma már barátok, szinte egy család tagjai. Hihetetlen, mire képes a zene: közel tudja hozni egymáshoz az embereket. Különösen a gyermekek nyűgöztek le: körülvettek, megöleltek, magukhoz szorítottak, szinte csüngtek rajtam. Valóban csodálatos élmény volt. Mindez megmutatja, milyen értékesek az ilyen találkozások, nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek számára is. Reményt, lelkesedést és örömöt ébresztenek – ez az ilyen találkozások igazi ereje. A fiatalok felbecsülhetetlen értéket hordoznak, ha tisztelettel fordulunk feléjük, bátorítjuk őket és segítjük a kibontakozásukat.
Cristina Alfano nővér: Az első napon sokak arcán még láttam a csodálkozást és némi bizonytalanságot. Ma már ragyogó, átalakult arcokat látok. Ez valami csodálatos. Isten műve ez, nem a miénk. Mi csupán az Ő eszközei vagyunk. Isten Igéje, ígérete és ez az élő prófécia eljut mindannyiunk szívébe, valamint ezeknek a fiataloknak a szívébe is. Ki tudja, milyen gyümölcsöt terem majd az a mag, amelyet az Úr elvetett bennük? El sem tudjuk képzelni. Ugyanakkor mindannyian megtapasztaltuk Isten vigasztaló szeretetét. Tegnap hálatelt szívvel gondoltam arra, milyen hűségesen oltalmaz és vezet bennünket az Úr. Nem kér tőlünk mást, csak egy szabad szívet, és ezen a szabad szíven keresztül vezet bennünket oda, ahová akar. Azt kívánom minden fiatalnak, aki részt vett ezen a találkozón, hogy az ezekben a napokban átélt öröm és lelkesedés – még ha az idő múlásával kissé alább is hagy – megőrizze szívükben a magot, amely megtermi majd azokat a gyümölcsöket, amelyeket az Úr készített számukra.
Don Maurizio Lieggi: Mélyen megérintett mindaz, amit itt átéltem. Marco már hozzászokott az ilyen helyzetekhez, én viszont azt kérdeztem magamtól: „Ki vagyok én? Kik vagyunk mi?”, amikor a fiatalok egy közös fényképpel vagy egy kottára kért aláírással szerették volna megőrizni ezeknek a napoknak az emlékét. Ekkor érti meg az ember, hogy az Úr a mi tapasztalatainkat is felhasználja. Mi nem azért jövünk, hogy leckét adjunk, hanem hogy megosszuk azt, amit mi magunk is kaptunk, és ezt az ajándékot mások szolgálatába állítsuk. Látni ezeknek a fiataloknak a vágyát, hogy mindezt befogadják, számunkra is választ adott sok olyan kérdésre, amelyet a szívünkben hordozunk. Gyakran magától értetődőnek tekintünk bizonyos dolgokat. Egy ilyen találkozás azonban számunkra is olyan, mint a friss levegő: válaszokat ad, megerősít bennünket, és bátorságot önt belénk, hogy tovább járjuk ezt az utat. Mintha Isten azt mondaná: „Bátorság! Veletek vagyok ebben a munkában és ebben a küldetésben.” Az a nyitottság és vágy pedig, amelyet ezekben a fiatalokban láttunk, örömmel tölt el bennünket, és még nagyobb lelkesedéssel ösztönöz arra, hogy folytassuk ezt a szolgálatot.
Több alkalommal is szóba került a zene ereje. Hogyan képes egy ének megnyitni az ember szívét Isten felé, és a remény magjává válni egy mindinkább megosztott világban?
Msgr. Marco Frisina: A zene, amikor Isten Igéjével és az Egyház liturgikus imádságával egyesül, egészen különleges erővel bír. Ezért képes egy ének megtéríteni, meghatni és megérinteni az ember lelkét. Isten Igéjével egyesülve rendkívüli erőt nyer. Úgy gondolom, pontosan ez történt itt, és hiszem, hogy ez továbbra is így lesz.
Cristina Alfano nővér: Elmeséltem a fiataloknak, hogy az ő korukban nem hittem Istenben – vagy legalábbis azt hittem, hogy nem. Operaénekesnő voltam, és énekeltem. A hittel és Isten Igéjével való találkozás nyomán az énekem először saját magam számára vált az evangelizáció eszközévé, ma pedig talán másokat is elvezet Istenhez. Beszéltem nekik arról is, hogyan találkoztam Don Marcóval, majd Don Maurizióval és Don Alessandróval. Mindez megteremtette azt a közösséget, amely összeköt bennünket az Úrnak adott válaszunkban. Isten Igéje az, ami evangelizál. Az évek során sok ember előtt énekeltem. A legszebb elismerés, amit valaha kaptam, nem az volt: „Köszönöm, milyen szépen énekelsz”, hanem ez: „Köszönöm, éreztetted velem Isten jelenlétét.” Hiszen a tehetség mulandó. De azt hallani valakitől, hogy: „Istenhez vezettél”, a legszebb ajándék, amit valaha kaphatok.
Don Maurizio Lieggi: Mindez még inkább tudatosítja bennünk azt a felelősséget, hogy továbbadjuk ezt a tapasztalatot. Ahogy Don Marco is mondta, a zene, amikor Isten Igéjével egyesül, képes megérinteni az emberek szívét és érzelmeket ébreszteni bennük. Ezért a liturgiában végzett zenei szolgálatot az evangelizáció elsődleges formájaként kell megélni. A liturgiában végzett igényes zenei szolgálat segít bennünket abban, hogy mélyebben belépjünk Isten misztériumába, és szemléljük a belőle fakadó szépséget.
Egy utolsó kérdés: mit őriznek meg a szívükben a Temesváron töltött napok emlékéből
Msgr. Marco Frisina: Azt a megerősítést, hogy Isten zenéje nem ismer határokat, és nem emel falakat. Eljut minden ember szívéhez, és képes megszólítani azt. Ez pedig bátorít bennünket, hogy tovább haladjunk ezen az úton.
Cristina Alfano nővér: Meghat, hogy ezek a napok véget értek. Nagyon, nagyon sok bátorítást kaptam. Sokan kérdezték tőlem: „Miből fakad az energiád?” Biztosan tudom, hogy ez az energia nem belőlem fakad. Istentől jön, és megsokszorozódik, amikor nyitott, befogadásra kész szívvel találkozik. Ekkor születik meg a közösség, az a belső erő, amely összeköt bennünket. Amióta itt vagyok, érzem ezt a csodálatos energiát, amelyet tőletek kaptam, és ez az ajándék, amelyet magammal viszek. Mindannyian úton vagyunk, Isten Igéjét keresve. Ő a valódi erőforrásunk, szükségünk van rá. Itt, Romániában rendkívüli közösségi élményt élhettem át, és ki tudja, mennyi szépséget tartogat még számunkra Isten a jövőben – talán éppen együtt.
Don Maurizio Lieggi: Magammal viszem annak a szépségét, hogy együtt alkotjuk az Egyházat. Szinte kézzel fogható volt a közösség ereje és az öröm, hogy megoszthattuk Jézus Krisztusba vetett hitünket. Ezt a közösséget lélegeztük be, erről tettünk tanúságot, ezt énekeltük és örömmel hirdettük – még az ünneplés pillanataiban is. Ennél nincs szebb.
Köszönjük a beszélgetést és a jelenlétüket Temesváron.
