Hálaadó szentmisével és előadással emlékeztek meg Márton Áron püspökről június 6-án a burgenland-lajtaszentgyörgyi magyar egyházközség tagjai a bécsi kamilliánus kolostorban a Márton Áron-emlékév alkalmából.
A Márton Áron püspök boldoggá avatásáért felajánlott szentmisében György Alfréd kamilliánus szerzetes prédikációjában a nagy püspök lassan 100 éve elhangzott, oltáriszentségről szóló beszédeiből idézett.
Így szólt a püspök: „Templomainknak ezért sajátja az a minden más templomtól megkülönböztethető melegsége, áhítata, szent, jóleső, ránk boruló hangulat.” Ránk borul az Isten vágya, az Isten vágyakozik utánunk az oltáriszentségben, ezért lett kenyérré és borrá! Az a jóleső érzés, hogy az Isten itt van és kiárasztja ránk az ő életének létét, illatát. Ez minden katolikus templom sajátja, mert itt van Jézus az oltáriszentségben. Ez a jóleső, ránk boruló Isten-hangulat betölti az emberek szívét, különösen akkor, mikor sebzettek. „Így megközelíthető (…), így lehet Istenem, barátom és mindenem.” „Isten velünk marad az Oltáriszentségben, ez az ő elsődleges szándéka! Jézus az Oltáriszentségben az Isten szívének szeretete. Isten szívébe kapcsol bele bennünket az Oltáriszentség” – mondta a püspök.
„A szentáldozásban élő test egyesül az élő testtel, Jézus közli önmagát, nem azért, hogy elvegye, hanem hogy megadja életünket.” Mi alakulunk jézusivá, a mi testünk válik tabernákulummá. Minden megtört emberi életben ott van az Oltáriszentség, ott van a szenvedő Jézus, a Golgota és a föltámadás. Valamikor megtörünk, valamikor sebzetté válik a szívünk, de valahányszor szembenézünk saját sebeinkkel, valahányszor Jézus szívébe rejtjük ezeket a sebeket, nem fogunk félni sem a magunk, sem mások sebétől, hanem bátorság lesz bennünk felismerni azt, hogy azért vagyunk a világon, hogy gyógyítók legyünk: sebzett, megtört, megfáradt, de hívő, bizakodó és gyógyító emberek. Legyünk gyógyítóak találkozásainkban! Imádkozzunk családjainkért, és imádkozzunk Isten szolgája, tiszteletreméltó, szentéletű Márton Áron püspökért, hiszen ő az életét, szolgálatát, testét és lelkét népének törte meg. Vallotta és megélte azt: „Non recuso laborem!” – ha népemnek szüksége van rám, nem vonakodom a munkától, a szenvedéstől!
A szentmisét követően Nagy Zoltán székelyudvarhelyi történelemtanár előadásán vettek részt az egyházközség tagjai, amelyben mozaikképeken, videó- és hangfelvételeken keresztül kerülhettek közelebb a püspökhöz. Eközben hol a mosolytól feszült az arc, hol egy-egy könnycsepp gördült le rajta.
A közösség egyik tagja így fogalmazott az előadásról: „Jó volt az előadás, helyenként megkönnyeztem, mert egy kicsit én is éltem még abban a korszakban (Ceauşescu) és így, szerintem jobban megérthető, hogy az akkori papok és emberek min mentek keresztül, és mégis emberként és vallásilag is jobban összetartottak.”
Az előadás befejeztével Pál László püspöki helynök, plébános, magyar lelkész pár percben beszámolt a Márton Áron püspökkel megélt élményeiről, visszaemlékezve a kispapi éveire és a temetés napjára is. Szemtanúja volt a történelmi megemlékezés pillanatainak, amikor a püspököt a székesegyház kriptájába nyughelyére kísérték, akkor virrasztottak, őrizték a püspököt mint kispapjai. Valaki egy nemzeti színű szalagot helyezett a koporsó mellé, „Hálával, magyar néped!” felirattal. Az őrállás ideje alatt megjelent két fekete ruhás, bőrkabátos férfi (a securitate megbízottjai), kivették a nemzeti színű szalagot a koporsó mellől, betették a kabátzsebbe és eltávoztak. A nemzeti színű szalagnak nyoma veszett, de Pál László tanúja volt az eseményeknek. A nemzeti színű szalagot elvihették a diktatúra emberei, de a magyar nép háláját nem lehet ellopni. Márton Áron püspök tanúsága, áldozata, életpéldája, népéért vállalt szolgálata szívünkben él.
Székely Annamária
