† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19–31
Elérkeztünk húsvét második vasárnapjához, amely egyben az isteni irgalmasság vasárnapja több mint 26 éve, amikor is az akkori szentatya, Szent II. János Pál pápa elrendelte azt. Pápaságában kiemelt helyet és szerepet foglalt el az isteni irgalmasság, gondoljunk csak a Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) című enciklikájára, amelyben így ír a szentatya: „minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak annál inkább joga és kötelessége, hogy »hathatós kiáltással« forduljon az Isteni Irgalomhoz.” Az irgalmasság gondolata az egész Szentíráson végigvonul, bemutatva a szerető Isten üdvözítő szeretetét, amely aztán a megváltásban csúcsosodik ki. Az irgalom héberül rahamim, ami a rehem szóra vezethető vissza, amelynek jelentése anyaméh; a görög eleos és a latin misericordia is hasonló mélységű gazdagsággal bír. Mégis talán az anyaméh képe sokkalta megragadóbb, hiszen benne találjuk az életigenlést, a szerető gondoskodást, a bizalommal és biztonsággal teli létállapotot.
Húsvét mindig hitet kér tőlünk és reményt ad nekünk, és ebből a reményből születik meg újból és újból az irgalom a mi szívünkben is, lesz kézzelfoghatóvá a feltámadásba vetett hitünk, az Istennel megélt szeretetkapcsolatunk. Mert ahogyan mi töltekezünk Isten irgalmas szeretetével, az fog túlcsordulni életünkön, az látszik meg majd szavainkon, egész hozzáállásunkon. Mert a Krisztus-követés vagy akár az ima sosem egy program, amit „le kell tudni”, „meg kell csinálni”: ez egyfajta látásmód és abból fakadó életmód, amelyet nem lehet a lét drámaiságának megélése nélkül élni. Mert akkor rácsodálkozunk Istenre, a teremtett világra, a másik emberre és magunkra a hit szemével, amely egészen más perspektívába helyez mindent. Amely megmutatja, hogy csak irgalom és csak szeretet van a keresztény ember számára, az irgalom és szeretet hatalma, amely mindenre elég, még a farkastörvényű világban is. Ehhez kell a húsvéti hit, hogy ezt meglássuk, elhiggyük és legfőképpen éljük, mert enélkül „elméleti” keresztények leszünk, akik habár tudnak mindent, de nem hiszik vagy nem élik. A kereszténység nem elmélet, hanem igenis húsbavágó gyakorlat, ahol megéljük létünk drámaiságát, ahol nem minden mindegy, mert az üdvösségről van szó. Ehhez azonban otthon kell lennünk a szentháromságos szeretetben, amely mostani és majdani létünk forrásvidéke.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2026/15-ös számában.
