† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29–34
Évközi 2. vasárnap az evangélium, amelyet Szent János evangélistától olvastunk, továbbszövi a múlt heti evangélium cselekményszálát, ahol Jézus megkeresztelkedését Szent Mátétól hallottuk. Érdekes, hogy mind a négy evangélista leírja a keresztelkedési jelenetet. A múlt vasárnapi evangéliumban fény derült Jézus kilétére, hiszen ő a szeretett Fiú, akire rászáll a Szentlélek, és akiről elhangzik a Mennyei Atya kijelentése. S habár a szentíró nem részletezi, de mi már tudjuk, hogy a Jordán folyónál történő kereszteléskor ott van a Szentháromság szeretetközössége. A vasárnapi evangéliumban János tanúságtételéről hallunk, aki Jézusra mint az Isten Bárányára mutat rá, egyfajta ószövetségi visszatekintéssel, hiszen a bárány a zsidóság áldozati állata volt, amelyet engesztelésül felajánlottak. Gondolhatunk itt Ábel áldozatára, a húsvéti bárányra, az izajási bárányra, a tamidra, vagyis a mindennapi bárányáldozatokra, így tehát a bárány képe teológiai szimbólum, amely Jézusban nyer teljes és reális értelmet. E témában bővebben olvashatunk Ilie Melniciuc Puică The Lamb Sacrifice Expressed In Religious Art című tanulmányában (European Journal of Science and Theology, 7/2, 77–99.)
A keresztség évében azt ünnepeljük, hogy Isten a keresztség szentsége által isteni életében részesít minket, azaz amikor megkeresztelnek, kereszténnyé leszünk, Krisztust öltjük magunkra. Ez talán közelebb is áll a christianus fogalmunkhoz, amelyazt jelenti, krisztusi. De mintha a krisztusi mivoltunk elsikkadna a mindennapokban, mégsem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a keresztség a legelső és legfontosabb szentség, hiszen „a hit és a keresztény élet kapuja, mert megvalósítja azt a vízből és Szentlélekből való születést, amely nélkül senki sem léphet be a mennyek országába (vö. Jn 3,5). Megvilágosodás, mert a keresztség révén az ember eltelik Krisztus kegyelmével, aki »az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít« (Jn 1,9), és eloszlatja a bűn sötétségét”, továbbá „kinyitja számunkra az egyház kapuját” – ahogyan néhai szentatyánk, Ferenc pápa fogalmazott. A keresztséghez szervesen hozzátartozik a misszió, az evangelizálás és a tanúságtétel, hiszen arra kapunk meghívást, hogy az egy test közösségében jézusi örömmel éljük életünket, tanúságot téve reményünkről és az Úrral való kapcsolat átalakító erejéről. A keresztség nem csupán ajándék, hanem felelősség is, hiszen minden körülmények között – Jánoshoz hasonlóan – Jézusra kell mutatnunk nekünk is, aki életünk origója, mert életünk benne, vele és általa nyer igazi értelmet.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2026/3-as számában.
