† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1–18
Karácsony második vasárnapjához érkezve érezzük már, hogy az ünnep mintha „tovaszállt” volna, hiszen lassan, de biztosan mindannyian visszatértünk mindennapi, ügyes-bajos dolgainkhoz, újra nekiláttunk feladataink sokaságához, hiszen véget ért a pihenő időszak. Újra visszarázódunk a jól megszokott, szürke hétköznapokba, s talán megint a rohanásé lesz a főszerep, hiszen a mai ember a határidők rabja. Azért mégiscsak jó visszaemlékezni a karácsonyi csodára, arra a karácsonyra, amelyet nem hoz el a naptár, az éjszakák és nappalok váltakozása, amely nem csupán ünnepi pillanatokból, terített asztalból és pihentető napokból áll. Mert az igazi karácsony ennél jóval több, intimebb találkozás, lélekemelő csoda, hiszen Jézusban a cselekvő szeretet maga jön közénk, amelyhez nem méltó a giccs és a felszín. Félreértés ne essék, kell, mi több, fontos a találkozás ajándéka, a közösségben levés szépsége, a meghittség varázsa, azonban mindez nem pótolhatja Istent, aki megajándékozta az emberiséget önmagával.
A vasárnapi evangélium talán erre a többletre szeretné felhívni figyelmünket, hiszen János prológusa a Logoszról beszél, akinek „konkrét arca van, ránk tekint, tekintélyt ajándékozva nekünk, amely emberi méltóságunk alapja. És ezért ennek az arcnak neve is van: a Názáreti Jézus, Emmanuel: »Velünk az Isten«. Benne maga az Isten mutatta meg az arcát, és adta nekünk, embereknek a szeretetét. Isten Igéje szorosan összefonódik a szeretettel: Isten (maga a) szeretet. Isten szeretete tesz minket, embereket halhatatlanná, és Istennek ezt az örök életet adó szeretetét nevezzük mennyországnak” – ahogyan Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Dikasztériumának prefektusa fogalmaz.
A Logosz, azaz az Ige testté lett, hogy a mi életünkben tetté legyen, mert karácsony igazi csodája akkor lesz valósággá, ha Isten átalakító szeretetét megéljük. Karácsony ünnepe istengyermekségünkre is emlékeztet minket, hiszen ő értünk emberré lesz, sorsközösséget vállal velünk, ő, aki öröktől fogva van. A karácsony alázatra is tanít minket, hogy megtanuljunk felnőni hivatásunkhoz, méltósággal hordozva az istenképűség nagy ajándékát. Továbbá megtanítja megérteni és megérezni, hogy létünk forrásvidéke a Szentháromság szeretetközössége, amelyben igazán otthon vagyunk. És ez független a napok és évek múlásától, az ünnepi hangulattól, a terített asztaltól. Ez az egzisztenciális felismerés, amelyben felsejlik igazán a karácsony lényege, és emberlétünk mélysége hozhatja el azt a fajta többletet életünkben, amelyre mindannyian vágyakozunk.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2026/1–2-es számában.
