A boldog emlékezetű Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös jubileumi szentév alkalmából idén június 23–28. között szeminaristák, papok és püspökök zarándoklatát tartották Rómában, amelyen a temesvári egyházmegyéből 20 papból, egy teológushallgatóból és egy diakónusból álló csoport vett részt Pál József Csaba megyés püspök vezetésével. Az alábbiakban a főpásztor, valamint néhány résztvevő pap osztja meg a zarándoklattal kapcsolatos élményeit, tapasztalatait, gondolatait.
Pál József Csaba megyés püspök: Felemelő élmény volt már maga az a tény, hogy láttuk azt a rengeteg embert, nem csak papokat, püspököket, hanem sok-sok felnőtt meg fiatal hívőt, akik a nagyobb bazilikákba, templomokba zarándokoltak. Ez erős hitélmény volt sokunk számára. A zarándoklat első felében egy nagyon jó idegenvezető irányításával felfedeztük a keresztény Rómát. Maradandó lelki élményt jelentett látni és hallani valamit mindabból, amit az előttünk élő keresztények tettek, illetve elszenvedtek, vagy végigmenni vértanúk útján, akár a katakombákban, akár a Szent Péter- vagy a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Ugyanakkor sok vértanú templomát is sikerült felkeresnünk, és az ő hitüket látva erőt merítettünk, hogy mi is nagyobb lelkesedéssel éljük meg hitünket. Éreztük, hogy közöttünk is szorosabbá vált a szép testvéri kapcsolat.
Számomra külön élményt jelentett a szentatyával való találkozás. Mintegy ötszáz főpásztor vett részt a püspökök zarándoklata alkalmával a szentmisén, és engem lelkileg gazdagított, ahogyan a szentatya szólt hozzánk, figyelmeztetett, hogy a püspök az egység jele kell hogy legyen. Figyelmünket Jézus Krisztusra irányította, hogy benne bízva, az ő akaratát követve dolgozzunk ott, ahol vagyunk. A szentmise végén pedig a szentatyával együtt imádkoztuk el a Hitvallást. Ugyanakkor ajándékot is kaptunk tőle mindannyian, egy-egy kazulát meg mitrát.
Értékesek voltak a különféle találkozók is püspök testvéreimmel. Láttam például a brazil püspökök lelkesedését, amikor arról számoltak be, hogy náluk robbanásszerű a spirituális közösségek növekedése, vagy hallottam egyik-másik főpásztort arról beszélni, hogyan próbálják szorgalmazni egyházmegyéjükben a szinodális folyamatot.
A szeminaristák zarándoklata is élményt jelentett, megható volt látni ezt a sok lelkes fiatalt, akik odaadták életüket a jó Istennek és ahogyan ezt ők megélik. A szentmisék mellett katekéziseken, előadásokon is részt vettünk, és sok-sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Mindezek megerősítettek bennünket abban, hogy ha a kis lépéseket, kis gesztusokat is élő hittel és szeretettel tesszük, a jó Isten szép dolgokat hozhat létre.
Utolsó este felkerestük a Szent Egyed (Sant’Egidio) világi közösséget és templomot. Élmény volt látni, hogyan dolgoznak ennek a közösségnek a tagjai a szegényekért és a szegényekkel. A közösség alapja az imádság, a szegények megsegítése és a béke: kiindulni az imából, imával kísérni a végzett tevékenységet, különösen odafigyelni a szegényekre és béketeremtőnek lenni. Amikor feltettük nekik a kérdést, hogy hogyan szólítsuk meg a fiatalokat, azt válaszolták: a fiatalok szívesen segítenek, még ha nem is feltétlenül járnak templomba. A segítés révén megtapasztalják, hogy jót tenni jó, megtapasztalják az igazi emberi kapcsolatokat. Összefoglalva: láttuk a múltat, a művészi és építészeti remekműveket, megtapasztaltuk a szentatya szeretetét, a sok zarándok hitét, láttuk, mit tehetünk a szegényekért, és azt is, hogy milyen ereje van az Evangéliumnak, ha tényleg megéljük azt.


Johann Dirschl általános helynök: Élményekben gazdag volt a római zarándoklat. Személy szerint elcsodálkoztam, hogy milyen sok zarándok eljött Rómába, hogy átmenjen a szent kapukon. Az emberek hosszú, tömött sorokban várakoztak, pedig melegen sütött ránk a nap. Ennek ellenére mindenki boldog volt, énekelt. A zarándoklat záró szentmiséjén, gondolom, legalább ötezer pappal és nagyon sok püspökkel együtt vettünk részt. Mivel papszentelést is ünnepeltünk, nekünk is alkalmunk volt megújítani saját igenünket. Kaptunk ajándékot is a szentatyától, egy-egy miseruhát, amit minden résztvevő pap magával vihetett haza. Szépen fogadtak az Irgalom és Kereszt Leányai nővérek, akik elszállásoltak bennünket.
Püspök úr elvitt bennünket a Sant’Egidio-templomba is, amely Róma valamikor egyik legszegényebb negyedében épült. Mi egy olyan étteremben vacsoráztunk, ahol a Sant’Egidio egyesület által segített szegény sorban élő személyek dolgoznak és felszolgálnak. Sokszor megbeszéltük a látottakat, és noha gyalogoltunk is, mindig találtunk egy kis árnyékot vagy meg tudtunk pihenni a templomok kellemesen hűs falai között. (Johann Dirschl általános helynök idén Rómában ünnepelte pappá szentelésének – 1985. június 23. – 40. évfordulóját, amely alkalomból a Szentszék levélben továbbította jókívánságait, valamint „Őszentsége XIV. Leó pápa legmelegebb üdvözletét és áldását küldte” a vikáriusnak – szerk. megj.)
Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök: Öröm volt számomra, hogy az egyházmegyénkből huszonhárman vettünk részt a papok szentévi zarándoklatán, amelyre körülbelül 10 ezer pap érkezett. Több élményem is volt Rómában. Elsősorban az, hogy ott voltunk az Örök Városban, ahol Péter és Pál apostol tevékenykedett és az első keresztények éltek. Átéltük az ő kezdeti hitbeli lelkesedésüket. Ez lélekben és hitben is megújított. Másodsorban az, milyen jó, hogy egy ilyen nagy közösséghez tartozunk, mint amilyen a katolikus egyház és ilyen sok pap testvérünk van. Rengeteg pap volt jelen a világ összes kontinenséről, akik, vagyis mi mindannyian, a jó Istent akarjuk szolgálni.
Élmény volt látni a szentatyát. Személyesen nem találkoztunk vele, de láttuk, hogy közel áll az emberekhez, a papokhoz. Megcsodáltam a türelmét. Rengeteg ember oda akart menni hozzá, ő pedig sokakkal kezet fogott, mosolygott, volt mindenkihez néhány szava, a beszédei mindegyikéből kicsengett a bátorítás. Buzdított, hogy ne hagyjuk el a lelki életünk és a papságunk erőforrásait, ami az ima és a szentségek vétele, hanem azokból naponta merítsünk. Tudatosuljon bennünk, hogy szép dolog a papi hivatás és merjünk boldog papok lenni. Csütörtökön délután egy találkozón vettem részt az arra bejelentkezett papokkal, és a szentatya a beszéde után spontánul is arra biztatott, hogy dolgozzunk együtt az elöljáróinkkal és a többi oltártestvérünkkel, mert az jelenti a jövőt, a haladást, hogy mennyire tudunk együttműködni. Nagy élmény volt, hogy sok időt töltöttünk együtt a résztvevő paptársakkal, többet beszélgettünk, ami a közöttünk lévő kapcsolatot is szorosabbá tette. Lélekben, hivatásban megerősödve tértem haza.

Jäger Béla esperes, temesvár-újkissodai plébános: Minden út Rómába vezet – tartja a mondás. A jó Isten különleges kegyelme, hogy 39 év papi szolgálat után az idei szentévben az én utam is Rómába vezetett. És még nagyon sok oltártestvéremé, hiszen ott kifejezetten megéreztem, többek között azt is, mit jelent a világegyházhoz tartozás. Az egyház szíve Rómában dobog, és ezt sokszorosan megtapasztaltam a zarándoklat hetében. Ezúton is megköszönöm szállásadóinknak, az Irgalom és Kereszt Leányai nővéreknek a gondoskodást és a nyitottságot, amivel fogadtak. Számomra a Rómában töltött hét a lelki feltöltődés ideje volt, erőforrás, amely a nehéz napokon is átlendít.
Dorin Gyula Filip esperes, csáki plébános: Temesvár – Pádua – Assisi – Róma – Orvieto – Pádua – Temesvár. Ezekben a napokban nemcsak földrajzilag, hanem lelki értelemben is nagy utat tettünk meg. Temesvárról Páduába indultunk, ahol együtt imádkoztunk Szent Antal sírjánál. Ezután Assisin, Szent Ferenc városán keresztül érkeztünk Rómába. Visszafelé megálltunk Orvietóban is, a nyugalom és a kegyelem helyén. Minden lépés alkalmat adott az imádságra, az elmélkedésre és mindenekelőtt a közösségre. Egységesek voltunk a hitben, az örömben és a csendben. Csoportunk igazi családdá vált ezekben a napokban. A szentatyával, az egyetemes egyházzal és az egymással való közösség volt ennek az élménynek a lényege. A testvériség és a közösség, ez az a két pillér, amely hordozott, megerősített és segített a hit mélyebb megélésében.
Augustin Bărbuț OCarm, a temesvári Szentháromság egyházközség plébánosa: Miután 27 évet töltöttem Rómában, mindent, amit most megtekintettünk, már ismertem. De mivel gyakran fordítottam olasz nyelvről a többieknek, néhány új dolgot is tanultam. Az egyik legszebb élmény maga az út volt, amit három másik kollégámmal együtt tettünk meg gépkocsival. Összesen négy napig utaztunk együtt. Megálltunk Camposampieróban is, amely Szent Antalnak a kis Jézussal való látomásához kapcsolódik. Ami pedig igazán nagy hatással volt rám, az Assisiben történt. Már többször jártam ebben a városban, de most nagyon szerettem volna felkeresni Boldog Carlo Acutis sírját, akinek szentté avatására idén ősszel kerül sor. Nagy hatással volt rám ez a farmert viselő gyerek, akit szentté fognak avatni. Egy másik szép, de annál vidámabb pillanat volt a Sacerdoti felici, azaz boldog papok elnevezésű találkozó, ahol, amíg a szentatya érkezésére vártunk, néhány pap a színpadon lévő mikrofon előtt énekelt, és a többi résztvevőt is arra buzdították, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Fiatal, életvidám papok voltak. Nagyon szép élmény volt.
Kiss Mihály állandó diakónus, Arad: Idén második alkalommal zarándokoltam Rómába, ugyanis május végén a nejemmel részt vettünk a családok, nagyszülők és idősek zarándoklatán is a temesvári egyházmegyés családos csoporttal. A két zarándoklat alatt összesen hét alkalommal mentem át a szent kapukon. Mindkét zarándoklat tele volt kegyelemmel. Számomra a Szent Pál apostol sírja fölé emelt Falakon kívüli Szent Pál-bazilika és a Szent Sebestyén-katakomba volt az egyik legszebb élmény, és különösen szép volt a Szent Sebestyén-bazilikában bemutatott szentmise is.
Forrás: temesvári püspökség sajtóirodája