Farkaslaki hittanos gyerekek idén is bibliai napokon vehettek részt. Oláh Dénes plébános lelki vezetésével és kezdeményezésére 2025. június 23-25. között szervezték meg a vallásos napokat. A téma a szentmise és a templomi kellékek voltak.



Közel 120 gyerek részvételével, a helyi pedagógusok, önkéntes fiatalok és felnőttek közreműködésével zajlottak a foglalkozások. Reggeli torna után filmnézés volt a hittanteremben, majd a látottak megbeszélése a templomban.



A délutánokat Bakos Zsófia nevelőnő gondoskodása mellett a Szent Fausztina Napköziotthon udvarán töltötték játékos, kézműves foglalkozásokon. Oláh Dénes plébános a szerdai záró misén összegezte a három nap tapasztalatait, ellátva keresztény jó tanácsokkal nemcsak a gyerekeket, hanem a szüleiket is. A hála és a köszönet szavait intézte mindazokhoz, akik bármivel is jótékonyan hozzájárultak a bibliai napok sikeréhez. Végül Oláh Dénes plébános is áldásban részesült a szülők részéről.

Az elkészített tárgyakat, rajzokat vasárnap a templom bejárati részén megtekinthették a farkaslaki hívek is.


