A magyar kormány 150 millió forinttal támogatja a marosvásárhelyi katolikus óvoda építésének befejezését, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megvalósuló intézményben jövő szeptemberben kezdődne el az oktatás – jelentette be Soltész Miklós, Magyarország Miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára június 20-án, pénteken Marosvásárhelyen.
Soltész Miklós a jelenleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceum keretében működő katolikus iskola tanévzáró szentmiséjén vett részt a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomban, ennek végén jelentette be az újabb támogatást.

Emlékeztetett: a magyar kormány korábban 715 millió forintos támogatást nyújtott telekvásárlásra és óvodaépítésre az erdélyi városban, amit most újabb 150 millió forinttal egészít ki, hogy jövő szeptemberben elkezdődhessen benne az oktatás.
Hangsúlyozta: Marosvásárhely fontos állomása a Kárpát-medencei óvodaépítési programnak. „Marosvásárhely az a város, amely sokat küzdött azért, hogy az egyházi, katolikus iskola megmaradjon, folytatódjék a hagyomány, és tovább tudják adni a hitet és a tudást. Ehhez járul hozzá az óvodaépítés is” – jelentette ki az államtitkár.
A sajtónak nyilatkozva közölte: a támogatásból befejezik és felszerelik az épületet, amelyben 2026 szeptemberében 60-70 gyerekkel kezdődne el az oktatás. Kiemelte a katolikus Státusnak, a marosvásárhelyi magyaroknak, a helyi és megyei elöljáróknak a katolikus oktatás fenntartása érdekében tett erőfeszítéseit. Ezek a magyarság megmaradását, a keresztény magmaradást szolgálják, és a magyar kormány is mindent megtesz, hogy támogassa ezeket a törekvéseket – mondta.

Felidézte: az erdélyi és partiumi római katolikus és református egyházakkal együttműködve 90 új óvoda épült, és 450 újult meg. A további támogatási formák között említette a táborozási és közösségi programok finanszírozását, az árvízkárosultak segítését.
Tamási Zsolt, a katolikus iskola korábbi igazgatója, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója elmondta: az óvoda a Klastrom utcában, a katolikus iskolával átellenben lesz. A régi ingatlant egy helyi kereskedőcsalád építtette a múlt század elején egy, a katolikus Státustól vásárolt telekre. A telket az óvodafejlesztési program keretében vásárolták vissza, újra az egyház birtokába került. A mostani kiegészítő támogatás lehetővé teszi, hogy be tudják fejezni az ingatlant – mondta. Azon reményének is hangot adott, hogy idén nyáron sikerül befejezni a katolikus iskola újraalakítását, és ez jövő szeptemberben óvodai szinttel is kiegészülhet.

Kovács Mihály Levente alpolgármester, ügyvivő polgármester szerint önkormányzati szinten minden lépést megtettek ahhoz, hogy a katolikus iskola ősztől működhessen, már csak a jóváhagyó miniszteri rendeletre van szükség. A magyar kormány támogatása a legjobbkor jön, hiszen minden, a gyerekek oktatására költött forint, lej a jövőt, a magyar közösség szülőföldön való megmaradását szolgálja. Az önkormányzat minden támogatást megad, hogy az óvoda 2026 szeptemberében elkezdhesse működését – mondta.
Az MTI kérdésére közölte: amennyiben addig nem sikerülne újraalakítani a katolikus iskolát, akkor valószínűleg a katolikus óvoda is a Bolyai-líceum égisze alatt működne, akárcsak jelenleg a katolikus iskola. A magyar kormánytámogatás nem fog kárba veszni, a marosvásárhelyi gyerekek használatba fogják tudni venni az óvodaépületet – húzta alá. Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy Szászrégentől a Nyárádmentén és Küküllőmentén át egészen Dicsőszentmártonig támogatja a megye magyarságát, létesítmények megvalósítását, beindítását. Közölte: Marosvásárhelyen, de különösen a szórványtelepüléseken nagy lehetőség, hogy a gyerekek óvodai szinttől az anyanyelvükön tanulhatnak.
Forrás: MTI