A szentegyházi Szent Gellért Alapítványnál sikeres időszakot zártak sérült védenceikkel. Az elmúlt bő félév során a heti rendszerességgel járó csoport számos alkalommal találkozhatott. Örömmel számoltak be róla, hogy sok esetben heti két nap is együtt és közösségben lehettek. Lázár Sára számol be arról, milyen programokkal telt a csoport összefoglaló napja, melyen nagyon sok mindent kipróbáltak a résztvevők.

Számos tevékenységbe belekóstolunk ezen alkalmakkor, néha akár szó szerint is. Ezúttal kipróbáltuk, hogyan tudunk együttműködve ízletes finomságokat sütni, a saját kezünkkel könyvjelzőt alkotni, társasjátékot, üdvözlőkártyát, ékszereket készíteni, vagy éppen megosztani a véleményünket, megismerni önmagunkat. Mesékből, népmesékből tanultunk, olyan is megesett, hogy mi lettünk egy mese írói. Önmagunk megismerése sem maradt el, legyen az külsőleg vagy éppen belsőleg, hiszen érzéseink és gondolataink is hozzánk tartoznak. Saját magunkon kívül a világról is tanultunk, az állatokról és a növényekről változatos filmeken keresztül. De persze néhanapján kicsit lazítottunk játékkal, filmnézéssel, mivel a tanuláshoz a pihenés is hozzátartozik.





Őrangyalos programjaink mellett szerdánként is ünnepeltünk, hol kultúra napját, hol nemzeti ünnepet, esetleg a Föld napját vagy pedig születésnaposainkat. És hiába nőttünk meg és telt el az idő, még rengeteg új dolgot tudunk tanulni, akár mesékből, tudományos filmekből, de nem utolsó sorban egymástól!
Lázár Sára
Forrás: Szent Gellért Alapítvány Facebook-oldala