Isten annyira szeretett bennünket, hogy közénk jött, és első helyre tett bennünket az életében azáltal, hogy hozzánk hasonlóan velünk együtt élte életét. Olyan nagyon jó lenne valóságosan megtapasztalni, felfogni, átélni, magunkévá tenni és viszonozni Isten mértéktelen szeretetét. Az evangéliumi tanácsok megnyitják számunkra annak lehetőségét, hogy a ma is jelenvaló és bennünket körbeölelő, átjáró Szeretetben éljünk.
A Piarista Nővérek Konstitúciója szerint az engedelmesség isteni erényéhez úgy juthatunk közelebb, ha egészen, teljes szívünkből és lelkünkből és minden erőnkből elköteleződünk amellett, hogy Isten akaratát keressük, és ha megtaláltuk, akkor tehetségünk szerint a legjobban meg is valósítsuk. Jézus tanítványának legfőbb tulajdonsága kell legyen: az Isten akaratára való ráhagyatkozás. Engedjük, hogy egész életünkben a Jó Pásztor odavigyen bennünket a vállain, ahova ő akarja. Sok minden szól ez ellen, ha körülményeinket alaposan megvizsgáljuk. Kényelmetlenségekkel jár, hátrányt okoz a munkahelyünkön, és barátaink, sőt családtagjaink értetlenségével, sőt rosszallásával is szembe találhatjuk magunkat, s mindezt nagyon nehéznek érezzük. De ez az élet, amit élünk, az örökélet, amit Istentől ajándékba kaptunk. Életünknek ezt a távlatát, mélységét-közelségét, ezt az értékét nem volna szabad soha elfelejtenünk.
Hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem (Jn 10, 27). Imádságunk során figyelünk Isten hangjára, a szentmisében, a Szentírás olvasásakor, személyes imában. Megismerhetjük az ő hangját, képesek vagyunk megkülönböztetni saját, akár jóra irányuló belső késztetéseink vagy a külvilágból hozzánk érkező csábítások hangjaitól is. Örök életet adok nekik… Isten szeretete ingyenes, nem köti feltételekhez. Örök életet ígér azoknak, akik hűségesek hozzá. Az engedelmesség által, az által, hogy átengedem egészen magamat Isten akaratának, percről percre odaajándékozom neki az életemet. Minél több ponton ajándékozom magam neki, annál inkább az övé lesz.
Amikor egészen rábízzuk magunkat az isteni gondviselésre, akkor önmagunk feláldozásaként átadjuk akaratunkat Isten és testvéreink szolgálatára. Celestina anya ennek következményeit a következőképpen fejezi ki: az engedelmesség első jele a nagylelkűség, a második a lélek szent örvendezése. Mindez azért, hogy az Úr Krisztushoz különösen is hasonlóvá váljunk. „A megszentelt életre jellemző engedelmességi fogadalom igen elevenen szemünk elé állítja Krisztusnak az Atya iránti engedelmességét, és ezáltal azt tanúsítja, hogy nincs ellentmondás az Isten akaratának való engedelmesség és teremtményeinek személyes szabadsága között.”
Azok, akik felháborodva elfogadhatatlannak tartják a személyes szabadságról való lemondás ilyen mértékű, ráadásul önként vállalt formáját, megnyugodhatnak, mert erről szó sincs. Azok pedig, akik arra számítanak, hogy elkerülhetik a személyes döntések meghozatalának nyomasztó felelősségét, és isteni, illetve emberi döntéshozók háta mögé rejtőzhetnek, azzal szembesülnek, hogy minden embernek vállalnia kell az ajándékba kapott szabad akaratból fakadó szabadságot.
Isten fiának szeretetből fakadó megváltása, engedelmes volt a halálig, még pedig a kereszthalálig, nem azt mutatja meg a keresztényeknek, mit kell tenniük, hiszen a megváltás művét ő végbevitte. Sokkal inkább arról beszél nap, mint nap, arra hív mindannyiunkat hogyan tegyük meg azt, amire mindegyikünk személyes meghívást kapott. Azzal, hogy törekszünk Isten akaratának való engedelmességre fokozatosan és egyre mélyebben, egyre valóságosabban és nem csupán külsőségekben, felszínesen hasonlóvá válunk Krisztushoz. Őhozzá hasonlóan képessé válunk nem csupán keresni, megtalálva jónak tartani, ha elég biztonságosnak és kényelmesnek tűnik, akkor megtenni belőle valamicskét, hanem biztosan és szilárdan átölelni Isten üdvözítő akaratát, amely időről időre minden körülmények között megmutatkozik. Az engedelmesség által lehetővé és élővé válik Istenhez fűződő gyermeki kapcsolatunk, amelynek ereje a mennyei Atya akaratát mindennapi tápláló kenyérré változtatja, sziklaként megtart evilági feladataink, bekövetkezett tragédiáink, hordozott fájdalmaink vihara között. Az engedelmesség utakat nyit az életünket átjáró, áradó örömnek, valamint pajzsként védelmezi törékenységünket. Jézus azért a Jó Pásztor, hogy életet adjon. Jézust kell kövessük, s így egyesülhetünk mi is Istennel. Ugyanis meghívásunk van belépni a Szentháromság szeretetközösségébe.
Útra való kérdések:
- Döntéshozónak vagy inkább döntéselkerülőnek tartom magam?
- Akarom-e, hogy Isten irányítsa az életemet? Engedem-e neki, hogy meg is tegye?
- Hol találom nyomát ezzel kapcsolatos vívódásomnak az eltelt időszakban?
Tóth Borbála SchP
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/21-es és 2025/22-es számában.
