Ötödször rendezik meg az Igent mondok női lelkigyakorlatot

0
153

Májusban több ezer magyar nő együtt imádkozik az online térben – a Jézus Szíve Társasága idén immár ötödik alkalommal rendezi meg az Igent mondok online női lelkigyakorlatot. Bár a nyitó szentmisét már megtartották április 28-án, és május elsején el is indult a lelkigyakorlat, még lehet csatlakozni.

A budapesti Jézus Szíve jezsuita templomban örömteli közös ünnepléssel, szentmise keretében nyitották meg április 28-án este az Igent mondok lelkigyakorlatot, Magyarország legnagyobb online női lelkigyakorlatát.

A Jézus Szíve Társasága és civilek szervezésében 2021 óta idén immár az ötödik májusban imádkozhatnak együtt magyar nők a világ minden tájáról. A Társaság képviseletében Gergely Katalin elöljáró a Társaság küldetésnyilatkozatának egy részletével indította útnak a lelkigyakorlatot: „Istenben látni mindent és Istent látni mindenben és mindenkiben”. Az elöljáró elmondta: az ignáci imádság elején Isten nagyobb dicsőségére ajánljuk a neki adott időnket, megfogalmazzuk és kérjük, amire vágyunk. Gergely Katalin SJC testvér arra hívott, hogy imaszándékaink érdekében merjünk bátran kegyelmet kérni Istentől.

Az Igent mondok lelkigyakorlat egyik ötletadója – a szervezésben a kezdetektől részt vállaló Balla Erika SJC – az élet ünneplésére hívta a lelkigyakorlatozókat. „A feltámadásban hatalmas erő rejlik: az új élet és a megújulás lehetősége, amely nemcsak a tavaszi időszak ajándéka, hanem valóság és élet.” Erika testvér elmondta, hogy a Jézus Szíve Társasága alapítójának, a jezsuita Páter Bíró Ferenc atyának az volt az álma, hogy a magyar nők a lelkigyakorlatok által egészen közel kerülhessenek az Istenhez.

A nyitó szentmisét Nagy Bálint jezsuita pap celebrálta. „Minden lelkigyakorlatnak az a célja, hogy szabaddá váljunk a rendezetlen ragaszkodásunktól, és mindattól, ami akadályoz bennünket abban, hogy odahelyezkedjünk az Úr jelenlétébe” – kezdte beszédét a lelkipásztor, majd kérdést tett fel a jelenlévőknek: „Mi történne, ha most megállnánk, és engednénk, hogy az Úr odalépjen a zárt ajtóink és a korlátaink mögé?” Nagy Bálint szerint Mária igent mondásával valami hasonló történhetett, és ebből az Isten–ember közelségből növekedés, szabadság és rendeződés fakadt. Ez történhetne a mi esetünkben is, mert az Isten stílusa a közelség, a gyöngédség és az együttérzés, mutatott rá.

Isten arra biztat, hogy mi is ajánljuk fel saját igenünket Neki, hiszen minél inkább tudunk igent mondasz életünkre mint ajándékra, annál inkább tudunk életadóvá válni: gondoskodni szeretteinkről és előmozdítani mások lelki, szellemi és spirituális fejlődését, növekedését. Az Igent mondok lelkigyakorlat mindebben segít: Mária életét mint szimbolikus női történetet veszi alapul a májusi mindennapokban. Bár a lelkigyakorlatozók minden kötelezettség nélkül, egyénileg vannak jelen, a lelkigyakorlat felkínálja a közösség megtartó erejét: az online térnek köszönhetően a magyar nők ismeretlenül is közösséget alkotnak. A napi levelek megismertetnek a Szent Ignác-i imamódokkal, emellett képpel és zenével imádkozhatnak a csatlakozók. A gyakorlatok által az imádságok felismerései és kegyelmi ajándékai megjelenhetnek a hétköznapjaikban.

Az Igent mondok online női lelkigyakorlat május elsején indult, jelentkezni a következő linken még lehet: https://www.sjc.hu/igent-mondok-2025

Forrás: Jézus Szíve Társasága / Magyar Kurír