Pénteken délután a kilencnapos gyászidőszak hetedik napján Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak dikasztériumának egykori prefektusa volt a Szent Péter bazilikában az összegyűlt bíborosok közt a főcelebráns, aki bemutatta a szentmisét. Az Alexandriai Nagy Szent Atanáz püspök liturgikus emléknapján tartott szentmisére főként a keleti egyházakat hívták meg, melyen részt vett Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.
A holtak feltámadása hitében emlékezünk Ferenc pápára, tudván, hogy a feltámadás nem jár ki az emberi természetnek, hanem Isten Lelke adja azt nekünk ajándékba – kezdte beszédét a bíboros. A keresztség vize új teremtménnyé, Isten családtagjává, örökbefogadott gyermekké tesz minket, ezért kiálthatjuk a Lélekben: „Abba, Atyánk!” Ehhez a kiáltáshoz az egész teremtés hozzákapcsolódik a maga vajúdásával. A teremtés tehát szolidaritást kér az emberiségtől, annak tiszteletben tartását és gyógyulását várja. Ez a téma nagyon kedves volt Ferenc pápának.
A kétségbeesett emberiség manapság gyakorta nem tud vajúdásának hangot adni, hacsak nem könnyeivel, melyek az Istenhez intézett szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal együtt oly kedvesek a keleti keresztény világ számára, mely éppen Isten kifejezhetetlenségében látja a teológia egyik vonását, melynek feladata éppen ennek a „felfoghatatlannak” a szemlélése – szólt a Keleti Egyházak dikasztériumának egykori prefektusa. Isten dicsőségének a szemlélése a Szentlélek ajándékaként teszi az embert lelkivé, spirituális lénnyé, ami a keleti férfi és női szerzetességet lelkiatyává és lelkianyává tette a hívek számára. Gugerotti bíboros sajnálattal állapította meg, hogy Nyugaton ebből lelki-vezető lett és kérte, hogy gondolkodjunk el erről. Hagyjunk időt magunknak, hogy megismerjük önmagunkat! Szent Ágoston tanítását idézte, aki arra biztat minket, hogy forduljunk a bensőnk felé, mert ott találjuk meg annak az alapját, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk: „Őt ne kívül keresd, fordulj magadba, mert a belső emberben lakik az igazság”.
Gugerotti bíboros örömmel szólt arról, hogy a liturgiát a keleti katolikus egyházak papjai és hívei szervezték, és főként ők vesznek részt rajta. Jelenlétük azt kéri tőlünk, hogy legyünk tanúi hittapasztalatuk gazdagságának és szenvedésük kiáltásának, melyet az elhunyt Ferenc pápa örök nyugodalmáért ajánlanak fel. A bíboros megköszönte nekik, hogy tapasztalataik, kultúráik, de leginkább nagyon gazdag lelkiségük sokszínűségével gazdagítják az Egyház katolikus mivoltát. Ők a kereszténység kezdeteinek gyermekeiként, ortodox testvéreikkel együtt szívükben hordozzák az Úr földjének ízét, sőt néhányan még ma is azt a nyelvet beszélik, amelyet Jézus Krisztus beszélt. Történelmük csodálatos és fájdalmas fejlődése során fontos távlatokat értek el és a keresztény teológiát olyan eredeti meglátásokkal gazdagították, amelyek Nyugat számára nagyrészt ismeretlenek.
A keleti katolikusok a múltban teljes közösséget fogadtak el az ebben a bazilikában nyugvó Péter apostol utódjával. És ennek az egységnek a nevében tettek tanúságot a hitükről, gyakran vérükkel vagy üldöztetésükkel. Ezek a testvérek a háborúk és az intolerancia miatt létszámukban és erejükben ugyan megfogyatkoztak, de nem a hitükben és továbbra is szilárdan ragaszkodnak annak a katolicitásnak az érzéséhez, amely nemhogy kizárja, hanem inkább feltételezi sajátosságaik elismerését. A történelem során a nyugati keresztények bizonyos korszakokban ítélkeztek felettük, és döntöttek arról, hogy ők – az apostolok és a vértanúk leszármazottai – hisznek-e az igazi nyugati teológiában, míg ortodox testvéreiket, akik nekik vérrokonaik, és ugyanazon kultúra és liturgia örökségében osztoznak, „szökevényeknek” tartották, akik elvesztették eredetüket, és egy olyan világhoz hasonultak, amelyet akkoriban kölcsönösen összeegyeztethetetlennek tekintettek. Ám Ferenc pápa azt tanította, hogy szeressük a sokféleséget és mindannak kifejeződési gazdagságát, ami emberi, és ő ma örvendezik, mert látja, hogy együtt imádkozunk érte és együtt kérik az ő közbenjárását – szólt Gugerotti bíboros arra is buzdítva, hogy fogadjuk be azokat a keresztényeket, akik kénytelenek elhagyni ősi földjüket, a Szentföldet és segítsük őket a mi földjeinken, hogy megőrizzük kereszténységük sajátosságát, mely szerves része katolikus egyházi mivoltunknak.
Forrás: Vatican News
