Szent György-búcsú és emlékezés Ferenc pápára Temesváron

0
198

A temesvári Szent György-székesegyház idei búcsúját április 23-án délután ünnepelték. Április 24-én 18 órai kezdettel Pál József Csaba temesvári püspök a temesvári Szent György-székesegyházban szentmisét celebrált Ferenc pápa lelki üdvéért. Bejelentették: a temesvári egyházmegye területén lévő római katolikus templomok harangjai április 26-án, szombaton, a temetés órájában 10 percig fognak szólni. Pál József Csaba temesvári püspök részt vesz Ferenc pápa temetésén, és elviszi a szentatya ravatalához e vidék hívő népének imáit és háláját.

A temesvári Szent György-székesegyház búcsúja

Korabeli dokumentumok tanúsága szerint a temesvári római katolikus székesegyházat Szent György vértanú tiszteletére 1803. április 24-én, vasárnap szentelte fel Kőszeghy László püspök. Az ünnepi eseményt megelőzte a hat mellékoltár felszentelése, kezdve a bejárat mellett bal oldalon található Nepomuki Szent János oltárral, amelyet április 18-án, hétfőn szenteltek fel; kedden a pestisszentek oltára következett, a bejárattól jobbra; szerdán a bal oldalon lévő Szent József oltár; csütörtökön a Szűz Mária látogatása Erzsébetnél oltár a jobb oldalon; pénteken a kereszthajó bal szárnyában lévő Szent Kereszt oltár, szombaton pedig a kereszthajó jobb szárnyában lévő Utolsó Vacsora oltár. Ennek az ünnepi hétnek a csúcspontja a főoltár felszentelése volt Szent György tiszteletére, és maga a székesegyház ünnepélyes konszekrálása.

A temesvári Szent György-székesegyház idei búcsúját április 23-án délután a papok, a megszentelt életet élő személyek, az állandó diakónusok és állandó diakónusjelöltek Corona-gyűlésével, valamint pontifikális szentmisével ünnepelték, amelyet Pál József Csaba megyés püspök celebrált.

A program 14:30 órakor kezdődött a Gerhardinum Római Katolikus Líceum dísztermében, a találkozó meghívott előadója Daniel Bulai, a Bukaresti Főegyházmegye pasztorációért felelős püspöki helynöke volt, aki a szentatya legutóbbi, Dilexit nos kezdetű enciklikájáról tartott előadást. A témával kapcsolatosan Bulai hangsúlyozta: ,,Ferenc pápa ebben az enciklikában a szívünk bezárásáról is beszél. Ha bezárt szívű világban élünk, soha nem fogunk közelebb kerülni másokhoz. A bezárt szív azt jelenti, hogy csupán egy a mi nézetünk szerinti, nekünk megfelelő világot építünk. „Azzal, hogy a társadalom peremén élőkkel vállalt közösséget (vö. Mt 25,31-46), Jézus azt a nagy újítást valósította meg, hogy minden ember méltóságát elismerte, különösen azokét, akiket méltatlannak tartottak. Ez az új elv megváltoztatta a világ arculatát. Életre hívta azokat az intézményeket, amelyek a hátrányos helyzetbe került személyekről gondoskodnak, mint például az elhagyott csecsemők, az árvák, a segítség nélkül maradt idősek, a mentális betegek, a gyógyíthatatlan betegségekben vagy súlyos deformitásokban szenvedők és az utcán élők – olvashatjuk az enciklika 170. pontjában. Jézus Szíve tehát lelkipásztori munkánk ihlető forrása.”

A továbbiakban kiscsoportos beszélgetésre került sor, amelynek kérdéseit ugyancsak a meghívott előadó fogalmazta meg: Milyen csodákat valósíthat meg Jézus Szíve a mi szívünkön keresztül? Melyek a Jézus Szíve ájtatosság gyümölcsei a mi személyes életünkben, valamint a közösségünk életében?

A találkozót követően Pál József Csaba megyés püspök a Szent György-székesegyházban szentmisét mutatott be, amelyen a jelenlévő papok koncelebráltak. A liturgia zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista és az Exultate kórus, valamint a Iustin Călin tanár vezette Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági énekkar végezte.

Bevezetőjében a főpásztor üdvözölte az idei ünnep meghívottját, valamint a híveket, akik nagy számban érkeztek a védőszent ünnepére. Daniel Bulai helynök homíliájában elmondta: ,,Ma a temesvári székesegyház ünneplőbe öltözött. A templom védőszentje, Szent György azokra a nagy, csodálatos és szent dolgokra irányítja gondolatainkat és lelkünket, amelyeket Isten mindannyiunk számára fel akar tárni. Ma, a védőszent ünnepén a kultúra, a történelem, a művészet, az ember alkotta dolgok szépségéből is kiindulhatunk, hogy megértsük, mit akar Isten mindannyiunk számára közvetíteni. Isten szentségét és szépségét azonban egészen különleges módon közvetítik számunkra életükön keresztül a szentek. Érdemes megjegyezni, hogy Szent Györgyöt a katolikus és az ortodox egyház is megünnepli.”

A szentmise végén a megyés püspök megköszönte Daniel Bulainak a homíliájában és az előadásban közvetített szép gondolatokat, és arra buzdította a híveket, hogy továbbra is imádkozzanak az elhunyt Ferenc pápa lelki üdvéért.

Szentmise Ferenc pápa lelki üdvéért

„Mindannyian ismerjük Ferenc pápa jelmondatát: Miserando atque eligendo, magyarul: Megkönyörült, és kiválasztotta”. Jézus ezt a gesztust Lévivel, a mindenki által megvetett vámszedővel, egy gazdag emberrel tette, akit apostolául választott. Ferenc pápa úgy érezte, hogy ő is ilyen ember volt, akin Isten megkönyörült, a közelébe engedte és meghívta. Emlékeznek még arra, mit tett a szentatya, amikor pápává választották? Meghajolt a nép előtt, és arra kérte az embereket, hogy áldják meg őt. Az első alkalommal ő kérte a nép áldását, az utolsó alkalommal viszont, az elmúlt vasárnap, a szentatya azzal fejezte be küldetését, hogy megáldotta Róma és az egész világ népét” – fogalmazott homíliájában Pál József Csaba megyés püspök a Ferenc pápa lelki üdvéért celebrált szentmisén április 24-én délután a Szent György római katolikus székesegyházban. Szentbeszédében a megyés püspök több olyan pillanatot és eseményt is felidézett, amikor találkozott Ferenc pápával. A szentmisén koncelebrált Johann Dirschl általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, Nikola Lauš püspöki irodaigazgató, Augustin Bărbuț vice-ökonómus, plébános, Szabó Péter ny. kanonok és Hajdú József ny. plébános. A liturgián jelen volt Kovács Zsombor temesvári evangélikus-lutheránus lelkész, Dejan Popov (a Szerbek Szövetsége nevében) Temes megyei alprefektus, Fekete-Nagy László, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának elnöke. A szentmise zenei szolgálatát Iustin Călin tanár végezte. A szentmise végén a pápa emlékére megnyitott kondoleáló könyv lapjain a jelenlévők közül többen írásban is elbúcsúztak Ferenc pápától.

A temesvári püspökség sajtóirodája