Tölgyesi Izabella a bábaság és az anyaság több éves tapasztalataival a háta mögött hasznos tanácsokkal, gyakorlatias segítségnyújtással, empatikus személyiségével és kedves hangjával kíséri a várandósság útján az édesanyákat egészen a szülésig, sőt még tovább. A „Gólyanéni” – ahogyan ő gyerekkorában megnevezte jövőbeni álommesterségét – ma a Gyulafehérvári Caritas várandós programjának vezetője a marosvásárhelyi Cseperedőben. A szakemberrel e gyönyörű hivatás megszületéséről és kibontakoztatásáról, illetve a Caritas berkeiben működő szülésfelkészítőkről, a gyermekágyas időszakban nyújtott szolgáltatásokról és a Kisgyermekes kávészünetről beszélgettünk.
Mikor indult el a várandós program a Caritasznál?
A várandós program 2009-ben kezdődött, amelyet az évek során saját elképzeléseink szerint és klienseink igényeinek figyelembevételével próbáltunk alakítani. Nem volt rá minta, mert terhesfelkészítő nem létezett addig ilyen formában. Terhestorna volt már akkor is, ahol a résztvevők beszélgethettek Bakó Alizzal, a torna vezetőjével. Viszont arra nem igazán volt lehetőség, hogy mélyebben elmerülhessenek az anyaságot érintő témákban. Nem volt alkalom annak átbeszélésére: mit is jelent a fizikai szülés, milyen változásokon megy át a női test és lélek, illetve mi történik a szülés után, milyen kihívásokkal néz szembe egy kisbabás édesanya. Az anyukák beszélgettek ugyan egymás között tapasztalataikról, de ezek a beszélgetések nem helyettesítették a szülésfelkészítőket.
Kérlek, mesélj a Caritas várandós programjáról!
Várandós programunk elég sokat változott a tizenhat év alatt. Eleinte Palotás Hajnal pszichológus kolléganőmmel vezettük a csoportokat. A lelki részét ő vállalta fel, míg én a szakmai, a fizikai működések ismertetésével foglalkoztam. Jelenleg egyedül, de Cseperedős munkatársaim megtartó támogatásával vezetem a programot. Meg szoktam látogatni és tanácsadással is segítem a gyermekágyas édesanyákat ott, ahol erre igény van. Jelenleg beszélgetőcsoportot is vezetek Kisgyermekes kávészünet néven, ahol várandós, kisbabás és kisgyermekes édesanyákkal, sőt édesapákkal is beszélgetünk az őket érdeklő gyereknevelési kérdésekről.
Hogyan fedezted föl, hogy igény van várandós gondozásra, szülésfelkészítőkre?
A kórházban sok szülő nővel találkoztam. Azt éreztem: nagy segítség lett volna számukra, ha valamivel több információval rendelkeznek. Az anyukák ugyanis gyakran azzal a gondolattal mennek szülni, hogy maga a szülés folyamata egy rossz dolog. Nem igazán gondolnak arra, hogy szép is lehet. A szemléletváltásban például nagy szerepet játszhat a szülésfelkészítő. Segíthet jobban megérteni a folyamatot hosszúságában, mélységében egyaránt.
Oszlatja a félelmeket, ha az édesanyák több információ birtokában vannak?
Igen. És ha félünk, feszítünk, szorongunk, annak következménye van. Hatással van az egész folyamat dinamikájára.
Dolgoztál bábaként kórházban?
Nem, de az egyetemi évek alatt gyakornokként vezettem szülést. Nagyon szép volt. A mai napig nem tudom leírni az élményt, amikor érkezik az élet, elkezd létezni. Az édesanyák örömáradata, ami átjárja egész testüket, arcukat, amint szülés után meglátják a kisbabát; a szellemiség, ami a születés pillanatában érzésként ott lebeg a levegőben – leírhatatlan. Úgy gondolom, ez egy olyan pillanat, amely mindenkit megérint. És így, három szülés tapasztalataival a hátam mögött, számomra is még inkább örömélmény. Megér minden nehézséget. A születés egy csoda. Élet születik, és ebben segédkezni felemelő érzés.
Hogyan választottad ezt a szakmát?
Nagyon érdekes volt az utam. Én kisgyerekként azt tudtam, hogy a gólya hozza a kisbabát. Aztán egyszer édesanyám megmutatta az utcán azt a nénit, aki a bába volt, amikor én születtem. Megkérdeztem: mit jelent a bába, és hogy van az, hogy a gólya hozza a kisbabát. Végül összeállt bennem valamiféle kép, és eldöntöttem: én majd Gólyanéni leszek. Ez volt az elképzelésem nagyon hosszú ideig. Kimondottan erre akkor még nem volt képzés. Később négyéves képzés indult itt, Vásárhelyen, és mi voltunk az első évfolyam, akik végeztünk. Én előtte teljesen más irányba készültem. Aztán az utolsó fél évben, amikor kiderült, hogy elindul a képzés, nagy erőkkel tanultam a kémiát, hogy bejussak az orvosi egyetemre. Nagyon kevés hely volt. Végül több évfolyam végzősei úgy ballagtunk el, hogy a diplománkra azt írták: „Facultatea de Medicină – Specializare: Moașă”. Az évek során azt láttam: a Gólyanéni dolga nem feltétlenül csak a szülésvezetés, hanem a körülötte lévő történések felkarolása is. Mindazon folyamatoknak a kísérése és segítése, amelyek a szülés előtt és után történnek egy kismamával, igazából azok lettek nekem szánva. Az az út, az a hivatás.
Hogyan látod a szolgálatodat a Caritasznál? Miben tudod segíteni a kismamákat és a gyermekágyas édesanyákat?
Azt tapasztalom, hogy a gyermekágyas időszakban lévő anyáknak – főleg, ha felkészítőn is voltak – van már egy alaptudásuk. Tudják: mire készüljenek, melyek azok a nehézségek, amelyek nagyon gyakran előfordulnak. Viszont a családokat otthonaikban látogatva azt tapasztalom, hogy minden helyzet egyedi, és nekem ezeket az egyedi körülményeket szükséges fizikai és lelki szempontból megsegítenem. Gondolhatunk például a köldökcsonkra, amely nem mindenkinél alakul egyformán. Ugyanígy a tejtermelés sem. Egyik anyukánál harmadik nap, másnál már második nap, de olyan is van, akinél csak hét nap után történik meg a tejbelövellés. Különböző emberek vagyunk, különböző babák, különböző egyéniségek különböző hormonháztartással, és ezek szépen össze kell simuljanak az első hat hét alatt, ami a gyermekágyas időszak. És hogyha szépen összefésülődnek, akkor egy nagyon jó, harmonikus családi ritmus tud kialakulni.
Miben tudsz segíteni az édesapáknak?
Az apukákon legtöbbször meglepődés észlelhető, amikor az anyuka és a baba a negyedik vagy az ötödik napon hazaérkeznek a kórházból. Az, aki tudatosabban készül, és mind a lelki oldalt, mind pedig a fizikai eseményeket egy kicsit jobban ismeri, megfelelőbben és főként magabiztosabban tud odaállni a pici és az anyuka mellé. Nagyon sokszor számít: mit gondol az apuka például a szoptatásról. Tudja-e biztatni az anyukát: próbálják meg még egyszer; vagy felismeri-e azt a helyzetet, amikor célszerűbb tápszerért mennie. Gyakran jön a külvilágtól vagy a nagyszülőktől olyan tanács, hogy: „éhes a gyerek, azért sír, adjatok neki tápszert”. Ha ilyenkor az apuka nem tud biztonságosan az anyuka mellé állni, és azt mondani: „rendben vagyunk, ne aggódj”, akkor az anyuka elbizonytalanodik. Fontos, hogy az édesapa a családja mellé álljon. Olyan sokat számít, amikor felismeri: „nincs szükség tápszerre, csak egy kis kitartásra”, vagy „itt most van egy mellgyulladás, amit kezelni kell”. Anyaként jóleső érzés megtapasztalni, ha az apa támogatóként áll a családja mellé. Nagyon jó, hogy az állam engedélyezi az apukáknak azt a néhány szabadnapot, mert azokban az első napokban amikor minden kaotikus, nincs konkrét időhöz kötve a baba étkezése, alvása és ébrenléte, az anyukának nagyon sok türelemre és megerősítésre van szüksége, amíg a szervezete felveszi az újonnan kialakuló ritmust.
Mi történik a szülésfelkészítőkön, amelyekbe az édesapák is bekapcsolódhatnak?
Örülök, hogy apukák is járnak a csoportba. Volt olyan eset, hogy nem járt még le a csoportos tevékenység, de a kisbaba már megszületett, és az apuka még eljött az utolsó alkalomra egyedül. Mondta, hogy másnap hozzák haza a babát, és neki tudnia kell, mi a teendő. Általában az utolsó alkalom az újszülött ellátásáról szól, és ő akarta, hogy azon még ott legyen. Néha azt tapasztalom, az első alkalomkor úgy gondolják: „hú, mit keresek én itt, nem én fogok szülni”. Viszont amikor elkezdünk beszélni olyan témákról, amelyekre ők is ráismernek a saját párkapcsolatukban, megváltozik a szemléletük. A hormonokról is szoktunk beszélgetni. Arról, hogy miként befolyásolják a női szervezetet, mire számíthat a nő, és mit tehet közben a férfi. Nyűgös a nő, mert kinőtte a ruháját. De ha az apuka egy jó kis bókkal indítja a reggelt: „egyre szebb ez a pocak, szépen kerekedik”, „milyen friss az arcod ma reggel”, akkor az anyuka mindjárt jobban érzi magát. A várandós felkészítő alatt hangsúlyt fektetünk arra is: melyek azok a jelek, amelyek jelzik a szülés beindulását. Ezekről részletesen szoktunk beszélni: hogyan történik, mi a nyákdugó, mi a különbség a magzatvíz szivárgása és elfolyása között, melyek a biztonsági szintek a méhösszehúzódások kapcsán, mikor kell elindulni a szülés helyszínére. Nagyon sokat segítenek az apukák, mert ők is megtanulják olvasni ezeket a jeleket. Azt látom: ha egy apuka érti a történéseket, biztonságosabban van ott az autóban, amikor kórházba viszi az anyukát, de a vajúdás ideje alatt is. Az apuka jelenléte a vajúdásnál segítséget jelenthet, de csak akkor, ha valóban felkészült. Mert különben elbizonytalanítja az anyukát, stresszes feszültséget kelt, nehezíti a folyamat lezajlását.
A várandós felkészítők esetében olyan beszélgetésekre gondoljunk, amelyek mentén végigvezeted a kismamákat és az apukákat a várandósság folyamatának testi és lelki szakaszain egészen a szülésig?
Igen. És emellett, szakmámból eredően, szeretem azt a megközelítést, hogy a hormonok hatással vannak az érzelmeinkre. Fontos, hogy ezekről tudjunk, és beszéljünk.
Mi a tapasztalatod: a hormonok felerősítik vagy ők maguk váltják ki az érzelmeket belőlünk?
Ez szerintem nagyon egyénfüggő. Nem vagyok endokrinológus, de tapasztalom: egy adott hónap bizonyos periódusában teljesen másként reagálunk ugyanazokra a helyzetekre, mintha mondjuk a menstruációs vérzést megelőző pár napban lennénk. Ez felfokozódik a várandósság alatt. Akár jó is lehet, ha megfelelően közelítjük meg. A „miért vagyok ilyen hisztis” megközelítés valószínűleg nem segít. De ha tudatosítom magamban, hogy a hormonális változások által az egész szervezetem, a méhem a magzat növekedését segíti, és emellett támogató közegben is vagyok, akkor tudok mit kezdeni az érzelmeim hullámzásával.
Hogyan hatnak az ételek a várandós időszakban az anyukára testileg és lelkileg?
Érdemes nagyon odafigyelni arra, hogy miként állnak az ásványi anyag-, vitamin- és más tápanyagkészleteink. Mert az anyuka szervezete mindig a raktárakból, a meglévő anyagokból tudja táplálni a pici élőlényt a méhben, és ha nem megfelelő a bevitel, akkor az anya szervezete anélkül marad. Ha a raktárak kiürülnek, az az anyukán észlelhető leghamarabb, mert a szervezet igyekszik mindent a babának adni. A hangsúly szerintem itt is az egészséges étkezésen van. Azt értem ezen, hogy a táplálkozás legyen széleskörű. Fontos, hogy mindenféle tápanyag bekerüljön az anya szervezetébe, de érdemes figyelni arra is, honnan erednek ezek a tápanyagok. Gondolok itt például a nagymama kertjében termett zöldségre, ha van erre lehetőség. Régebb mindig azt javasoltam: nézzük meg a piacon a kukacos almákat. Ez is egy lehetőség, viszont az elmúlt pár évben azt tapasztalom: több vegyszert használnak a kisebb kertészetekben, mint az ellenőrzött kertészeti termelésben. Ha biztosan tudom, hogy a szomszéd néni tyúkja mit eszik, rendben van az a tojás.
Mi történik az egyéni tanácsadás és foglalkoztatás során?
Az enyéni alkalmak során az anyukával vagy a párral találkozom. A szüléssel kapcsolatos témákat járunk körbe a várandósságtól kezdve, a szülésen, gyermekágyas időszakon és szoptatáson át egészen az újszülött ellátásáig. Ilyenkor az ő igényeikhez is alkalmazkodom. A csoportban is van erre lehetőség, de ott nem mélyedhetünk el egészen egyéni, intim kérdésekben, bármennyire is zártkörű legyen a csoport. A csoportnak ezzel szemben az az előnye, hogy a résztvevők egymást hallva újabb és újabb kérdéseket, problémákat vetnek fel, amelyekről érdemes beszélni.
Bátorítják egymást.
Pontosan. Vagy látják egymásban a saját akadályukat, nehézségüket, kérdésüket.
Milyen időközönként vagy megszólítható családlátogatásra a gyermekágyas időszakban?
Az elmúlt évek tapasztalata azt mondatja velem, hogy a szoptatási nehézség, a mellgyulladás, vagy bármilyen más probléma „nem kérdezi meg tőlem”, hogy munkaidőben vagyok-e, vagy éppen vasárnap van-e. Volt rá példa, hogy vasárnap délelőtt kellett elmennem egy családhoz, vagy késő este, szombaton, mert délután még úgy tűnt: minden rendben van, de pár óra alatt kialakult egy mellgyulladás. Ilyen esetben mindig azt javasolják a családorvosok, hogy a sürgősségre kell menni, ha az anyuka nem tudja egyedül megoldani a helyzetet. Én abban nyújtok támogatást, amit az adott helyzetben, az anyuka lakásán még tenni lehet. És ha már nem lehet, akkor valóban orvosi ellátásra van szükség. Ilyenkor az anyukát általában visszafektetik a kórházba, és majdnem mindig antibiotikumos kezelésben részesítik. Ez sajnos nem túl jó a babának. Én azt látom jónak, ha már a szülés előtt, a szülést követő időszakban a kórházban és az anyuka otthonában is beszélgetünk, látjuk egymást, és így idejében orvosolhatjuk a kisebb gondokat, mielőtt nagyobb problémákhoz vezetnének. Nagyon gyakran, amikor nem működik a szopizás, elkezdődik a baba tápszeres táplálása. Ezzel az a gond, hogy a baba kap egy mintát, amelyet később nehéz lesz átalakítani. Vagy ha már kisebesedett az anyuka melle, nem mindegy, hogy mekkora az a seb, milyen hamar gyógyul, és ehhez képest az anyuka mennyire tud kitartani a szoptatásban. Ha időben tudjuk a helyzetet korrigálni vagy abban segíteni a babát, hogy az ösztöneit megfelelően használja, akkor sok mindent meg tudunk oldani. A megelőzés lenne a legjobb módja annak, hogy kialakuljon bármilyen nehéz helyzet a családban. Természetesen akkor is megszólítható vagyok, ha vasárnap van, és kialakult egy nehéz helyzet.
Kérlek, mesélj sikerélményeidről, vagy olyan helyzetekről, amelyek valamiért nagyon megérintettek!
Nagyon sok mindent az Egészségügyi Világszervezet előírásai szerint próbálunk tenni. A leírtak szerint négy hónapos korig alakítható ki könnyedén a szoptatás, mert ebben az időszakban a legmegfelelőbb a női szervezet alkalmazkodó képessége. Utána is lehetséges, de akkor már nagyon nehéz. Viszont van egy nagyon érdekes tapasztalatom. Három hónapos kisbabával keresett meg egy anyuka. Ő minden étkezésre kifejte a megfelelő mennyiségű tejet a fiacskájának, és újra meg szerette volna próbálni, hogy a baba mellről étkezzen. Úgy éreztem, nem sikerülhet, de igyekeztem biztatni az anyukát, kipróbáltunk több lehetőséget, és sikerült: a pici négy hónaposan kizárólagosan anyatejes baba lett, mellről étkezett. Az is eszembe jutott, hogy szülés után találkoztunk egy anyukával a gyermekágyas időszakban. Megkérdeztem: hogyan zajlott a szülés, milyen volt a vajúdás. Az anyuka elmesélte, hogy vajúdás közben eszébe jutott a hangom. Arra koncentrált, arra szívta be és fújta ki a levegőt, arra lazított. A hangom adott számára erőt és megnyugvást. Ez nagyon jólesett.
Orbán Júlia
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
